civil törvény
Tavaly még a magyar civil törvényt ekézték a kanadai liberálisok – ma már ők is ilyet akarnak
Civil törvény készül Kanadában, méghozzá liberális kezdeményezésre – adta hírül nemrégiben a külföldi sajtó. A liberálisok meglepő módon amiatt aggódnak, hogy külföldről finanszírozott szervezetek beavatkozhatnak Kanada demokratikus folyamataiba, és befolyásolhatják akár a választásokat is. Javaslatuk szerint fel kell deríteni a kormányzatot befolyásoló szervezetek hátterét is, hogy honnan irányítják azokat, és hogyan használják fel a kanadaikról gyűjtött adataikat és információikat. Ha az elképzelés bárkit is kísértetiesen emlékeztetne például a magyar civil törvényre, jobb, ha eszébe vési, az ilyen jellegű szabályozás a kanadai demokráciát csak erősítheti, a magyart viszont gyengíti!Civil törvény - Az Európai Bíróság előtt az uniós kötelezettségszegési eljárás
Beérkezett az Európai Bizottság keresete, és ezzel hivatalosan is az Európai Bíróság elé került a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárás, közölte csütörtökön a luxembourgi székhelyű bírói fórum.Soros civiljei minden eszközzel gátolják, hogy sikeresen védekezzünk a bevándorlás ellen
A kormány célja a civil törvény módosításával az átláthatóság megteremtése volt, amit megoldottak. A vidéki városokban pedig nem civilek elleni kampány, hanem védekezés folyik. Soros György, és az általa támogatott szervezetek mindent megtettek annak érdekében, hogy megakadályozzák, hogy hatékonyan tudjon védekezni az ország a bevándorlás megakadályozásában - jelentette ki Gulyás Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.Völner Pál: politikai ügyek miatt indultak hazánk ellen a kötelezettségszegési eljárások
Az ország szuverenitását akarják megkérdőjelezni a kötelezettségszegési eljárásokkal - mondta Völner Pál szombaton. Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint ugyanis nem jogszabály-átültetési problémák, hanem politikai ügyek miatt indultak az eljárások.Brüsszel szerint a civil törvényben foglaltak diszkriminatívak
Az Európai Bizottság megkapta a magyar hatóságok válaszlevelét, de továbbra is fenntartja azon korábbi megállapításait, amelyek a jogsértési eljárás megindításához vezettek.Elfogadták a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt
Elfogadta a parlament kedden a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt. A fideszes Kósa Lajos, Gulyás Gergely, Németh Szilárd és Vitányi István által jegyzett indítvány 130 kormánypárti igen, 44 nem és 24 - jobbikos - tartózkodó szavazatot kapott.Enyhülhet a civileket érintő törvény szigora
Éles vita mellett tárgyalta meg az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága a külföldről támogatott civil szervezetek átláthatóságát, valamint az átlátható kampányfinanszírozást biztosító előterjesztésekhez benyújtott módosításokat. Utóbbi javaslat kétharmados támogatást igénylő passzusokat is tartalmaz, ám a testület csütörtöki ülésén az ellenzéki politikusok mindegyike elutasította azt.Velencei Bizottság: A civiltörvény céljaival nincs baj, de aránytalanul büntethet
A külföldi finanszírozású nem kormányzati szervezeteket érintő magyar szabályozás jogszerű célokat tűz ki ugyan, de túlzott kötelezettségeket és aránytalan szankciókat helyez kilátásba - közölte az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete pénteken közzétett előzetes véleményében.Ajánljuk még