családon belüli erőszak
Szakértő: a bántalmazás iskolapéldája, amit Varga Judit megosztott a házasságáról
Boglacsik Tímea, a kapcsolati erőszak szakértője nyilatkozott a Mandinernek Varga Judit keddi Facebook-bejegyzése kapcsán a házasságáról és Magyar Péterről. Mint a szakértő elöljáróban elmondta, „a bántalmazás tankönyvi példáját láthatjuk leírva”.Elképesztő történeteket osztott meg Varga Judit: „Öklendezve nézte az egész család”
Újabb posztban reagált Varga Judit arra, hogy volt férje "rogáni propagandának" minősítette az igazságügyi miniszter megdöbbentő beszámolóját egy bántalmazási esetről. Varga több fájó sebet is feltépett: felidézett olyan eseteket, amelyekben Magyar Péter vele és környezetével szemben is bántalmazóan lépett fel. A konkrét szivárogtatásra is reagált: szerinte a Schadl–Völner-ügy egy csontig lerágott történet, amelyben már bírósági eljárás folyik, a hangfelvétel pedig semmi újat nem tesz hozzá az eddig megjelent információkhoz.Kitálalt Varga Judit egykori kabinetfőnöke: A mindennapjaink része volt, hogy Magyar Péter hogyan próbálja megalázni a feleségét
„Gyakorlatilag a mindennapjaink része volt, hogy azzal szembesültünk, Magyar Péter hogyan próbálja megalázni, az önbecsülésében tönkretenni a feleségét. Mindig érezhető volt rajta egyfajta kisebbrendűségi érzés, sosem tudta feldolgozni, hogy nem belőle lett miniszter” – fogalmazott a Mandinernek Varga Judit egykori kabinetfőnöke. Farkas Vajk korábban név nélkül nyilatkozott a lapnak, azonban a Magyar és Varga által kedden közzétett posztokat követően úgy érezte, fel kell vállalnia a nevét.Majoros Péter a Magyar–Varga vitáról: Engem ebben a családi mizériában az érdekel, hogy a három gyerek mit érez
Majoros Péter „Majka” is megszólalt a Magyar–Varga vitában, miután a volt igazságügyi miniszter úgy reagált Magyar Péter róla nyilvánosságra hozott felvételére, hogy elmesélte, amikor volt férje részegen, éjjel bántalmazta. Majoros közösségi oldalán arról írt, hogy nem akarja elbagatellizálni a szóban forgó hangfelvétel tartalmát, de közben nem is akar úgy tenni, mintha nagyon érdekelné, mert szerinte „semmi olyat nem tudtunk meg belőle, amit eddig ne tudtunk volna”.Megrázó vallomást tett közzé Varga Judit a brutális családi erőszakról és az egy éve zajló zsarolásról
Varga Judit közösségi oldalán reagált Magyar Péter rágalmaira és támadásaira. A volt miniszter korábban többször is kijelentette, hogy nem akarja feltépni a sebeket, nem kíván a házasságáról és a válás okáról nyilatkozni, ex-férje támadására azonban most, hogy Magyar nyilvánosságra hozta kettőjük lehallgatott magánbeszélgetését, mégis reagált, és beszámolt arról, ami eddig is sejthető volt, bogy a baloldal új reménysége fizikailag is bántalmazta volt feleségét, és már több mint egy éve zsarolta is őt.A Magyar Nemzet elemezte a HVG által közzétett jegyzőkönyv Magyar Péter által kommentált részeit
A Magyar Nemzet fontos részleteket elemzett abból a HVG birtokába jutott rendőrségi jegyzőkönyvből, amely Magyar Péter és Varga Judit vitája kapcsán készült. Mint ismeretes Magyar Péter még múlt hétfő este igyekezett megkérdőjelezni felesége szavahihetőségét, és megelőző kommunikációs támadást indított ellene. A dokumentum szerint a jelen lévő rendőr szerint Varga Judit és ő is arra kérte Magyar Pétert, hogy engedje el a minisztert. A Magyar Nemzet természetesen nincs birtokában a rendőrségi jegyzőkönyvnek, idézetei a HVG azon alapuló cikkéből származnak, illetve a jegyzőkönyv adott részéhez releváns Magyar Péter Facebook-posztokból.Mandiner: Erőszakos, fenyegető sms-ek jellemezték Magyar Pétert
A Magyar-Varga család belső viszályainak újabb részleteiről ír a Mandiner.hu. A név nélkül nyilatkozó egykori minisztériumi kollégák elmondása szerint Magyar Péter sértő és fenyegető magatartása intő jel lehetett volna Varga Juditnak, hogy az első szétköltözést követően ne fogadja vissza, sajnos nem így történt.Pszichiátertől kért segítséget Magyar Péter miatt a család egyik barátja
Varga Judit családjának újabb közeli barátja fordult a sajtóhoz Magyar Péter botránya kapcsán. Mint mondta, külső szemlélőként is így gondolta szakember segítségére van szükség, ezért országosan ismert pszichiáterhez fordult.Hivatalos rendőrségi jegyzőkönyv bizonyítja, hogy Varga Judit félt Magyar Pétertől
Magyar Péter hisztihadjáratának kezdete óta a legfontosabb esemény hétfőn este következett be, amikor a HVG – miután Magyar előre magyarázni kezdte botrányos ügyét – összefoglalt egy birtokában lévő rendőrségi jegyzőkönyvet. A dokumentum egy 2020 utolsó napjaiban kicsúcsosodott házastársi vitát mutat be, amelynél kulcsmomentum, hogy jelen volt egy rendőr is. Egy olyan hatósági személy, aki hivatali esküt tett, és rendőri minőségében jelentés formájában meg is örökítette a történteket.Ajánljuk még