családon belüli erőszak
A bántalmazó rohadékok egy kaptafára készülnek
Tegnap Varga Judit kiállt a nagyközönség elé és bepillantást engedett a magánéletébe. A nézők valószínűleg szájukat tátva hallgatták végig, hogy az idillinek tűnő család milyen titkokat rejt. Persze most sokan nem hisznek neki, nevetnek rajta és azt írják: "Tóni, szép mesét írtál!" Kedves hölgyeim és uraim, ezt a történetet nem Tóni írta, mert ilyen pszichothrillert csak az élet tud produkálni. Hogy miért vagyok ebben biztos? Mert tegnap hallgatva Varga Judit beszámolóját a saját történetem jutott eszembe. Mert ezek a bántalmazó rohadékok egy kaptafára készülnek. Mert ugyanaz a trükk, ugyanaz az észjárás, ugyanaz a kegyetlenkedés. Az ember pedig küzd, bízik benne, hogy jobb lesz, lenyeli a beszólásokat, a becsmérlést, a kisajátítást. Egy ponton viszont nem bírja tovább és kilép a kapcsolatból. Nem hajtja bosszú, csak az, hogy megszabaduljon az illetőtől, aki ezzel csatát veszít, uralma az áldozata felett megszűnik. Ekkor érzed, hogy végre vége és már beszélni is tudsz róla, ha kell, de kérkedni sosem fogsz. A traumák feldolgozása viszont egy olyan hosszú folyamat, aminek talán sosem lesz vége. Varga Judit többször a könnyeivel küzdve mesélt a Magyar Péter mellett átélt tortúráról, valamint volt férje fizikai és lelki terrorjáról (VIDEÓ)
Varga Judit Hajdú Péter vendége volt a Frizbi TV nevű YouTube-csatornán, ahol eddig nem ismert, megdöbbentő részleteket is elárult az erőszakos, agresszív Magyar Péterről és részletesen beszélt arról, hogyan kínozta a házasságuk alatt az exférj. A volt igazságügy-miniszter többször elérzékenyülve, részletesen beszélt az évtizedes tortúráról, amit a házasságában megélt, azokról a pillanatokról, amikor Magyar Péter bántotta, majd amikor manipulatív módon, ígéretekkel igyekezett visszanyerni Varga bizalmát. A megrendítő és őszinte interjú teljes egészében megtekinthető a cikkben található videóban! Karácsonyéknak van stratégiájuk a családon belüli erőszakra, de Varga Juditnak szerintük magát kellett volna megvédenie (VIDEÓ!)
A Fővárosi Közgyűlés 2023. januárjában fogadott el egy stratégiát, amely a családon belüli erőszak megelőzéséről és az áldozatok védelméről szól, Karácsony Gergely mégsem reagált semmit arra, hogy az egyébként a fővárosban élő ex-igazságügyi minisztert a férje bántalmazta éveken át. Nemcsak Karácsony Gergely passzivitása sokatmondó az ügyben, hanem a nőjogi szervezeteké is, hiszen úgy siklanak el a történtek felett, mintha Varga Judit nem egy bántalmazott nő lenne. Úgy tűnik sajnos, hogy nekik nem mindegy milyen politikai oldalon áll az, aki elszenvedője a kapcsolati erőszaknak, mert csak azt lehet felfogásuk szerint védeni, aki velük van. A viselkedésük és hallgatásuk legalábbis erről árulkodik. Pedig a szavak szintjén pontosan leírják azt, amin Varga keresztül ment és a reakciója is ugyanaz, mint a legtöbb áldozatnak, Tüttő Kata, alpolgármester mégis azt hiszi, ha valaki igazságügyi miniszter, akkor magát kell megvédenie, ha pedig ezt nem teszi, az ijesztő.