csányi sándor
Gyurcsányi mélylélektan, momentumos mohóság és egy csipetnyi foci Ambrózy Áronnal (Karantén-vlog)
Hetek teltek el azóta, hogy megváltozott az életünk és az új szabályok, a bezártság tölti ki napjaink nagy részét. Közben az ellenzék is megmutatta, hogy veszélyhelyzetben mire képes; a marakodáson, pánikkeltésen kívül kevés épkézláb ötletükre emlékszünk, de persze nem feledkezhetünk meg Hadházyék körforgalomban szédülgető dudáló akciójáról, ami majdnem megbuktatta a Karmelitában pöffeszkedő Orbán Viktort. A frontvonalak megmerevedtek, mi pedig az eheti Karanténban beszélünk arról, hogy vajon az Index számára az 55 százalékon álló kormánypártok növekvő népszerűsége miért jelenti azt, hogy az emberek elégedetlenek, de szót ejtünk a kispesti mutyis csapat újabb ügyéről, valamint Ambrózy Áronnal kivesézzük egyik nagy kedvencét, Bangónét és Gyurcsány Ferenc 2010 előtti arcát, valamint azt, hogy mára miféle lassulások és torzulások változtatták meg az egykori szemkilövető dicsőséges nimbuszát. A gödi momentumos polgármester mohósága is terítékre kerül, végül pedig azt is megtudhatják a velünk tartók, hogy a magyar vagy a spanyol foci a népszerűbb hazánkban. Nézzék meg videónkat! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.