csok
Fidesz: Egyre több a visszajelzés arról, hogy Magyarország erősödik
Puskás Imre kifejtette: a gazdasági adatok, a friss ipari termelési számok, a Világbank elismerése - a szervezet javította a magyar gazdaság idei növekedési előrejelzését - mind azt jelzik, hogy a magyar gazdasági modell működik, az ország tartós növekedési pályára állt, és joggal feltételezhető, hogy azon is marad.Nagyon népszerű az interneten 22 éves kolléganőnk hitvallása a hazaszeretetről
Fröcsögés, hisztéria, a demokratikus választás eredményeinek el nem fogadása jellemzi a Facebookot április 8. óta. Nemrég egy 22 éves lány panaszkodott arról, hogy Magyarországon szerinte nem lehet megélni, több másik elégedetlenkedő pedig repülőjegy-vásárlással fenyegetőzött. Szerencsére, egy demokráciában mindenkit megillet a véleménynyilvánítás joga, így a PestiSrácok.hu munkatársa, a szintén 22 éves Ambrus Petra is megüzente a Facebookon, mit gondol erről. Ez nem tekinthető az online nyafogásokra adott válasznak – csupán arról van szó, hogy egy szintén 22 éves, a hazáját szerető, a jövőben bizakodó egyetemista a legmegdöbbentőbb őszinteséggel fejtette ki, minek kell örülnünk az életben. Az április 8-a után a közösségi médiát elárasztó fekete profilképekkel kapcsolatban kifejtette: a gyász nem itt kezdődik, az azzal járó fájdalmat pedig nem kívánja senkinek, és azt szeretné, ha ezt az érzést nagyon soká tapasztalnák meg azok, akik most azt hiszik, ez már az. Petra a Facebookon tette közzé a sok megosztást szerző gondolatait, de unszolásunkra hozzájárult, hogy azokat közzétegyük.Mától egyszerűbb és gyorsabb a csok igénylése
Mától egyszerűbb és gyorsabb a családi otthonteremtési kedvezmény, a csok igénylése, és még több család számára elérhető lesz.Novák Katalin: egyszerűbb és gyorsabb lesz a csok igénylése
Egyszerűbb és gyorsabb lesz a családi otthonteremtési kedvezmény, a csok igénylése március 15-étől, és még több család számára lesz elérhető - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.Egyre több nagycsalád kérelmezi a CSOK-ot
Minden ötödik, otthonteremtési kedvezményt igénylő család a tízmillió forintos, három- vagy többgyermekeseknek járó támogatást kapta meg az elmúlt két évben – tudta meg a Magyar Idők. A lap szerdai száma szerint a hivatalos adatok alapján tavaly mintegy harmincezer igénylést fogadtak be a bankok a CSOK-ra, ezzel a támogatás bevezetése óta már 66 ezer családot segítettek az állami milliók. A február közepétől várható újabb könnyítésekkel idén még tovább emelkedhet a támogatott családok száma.Otthonteremtés: már 66 ezer család vette igénybe a CSOK-ot
Már 66 ezer család vette igénybe 2015. júliusi indulása óta a családi otthonteremtési kedvezményt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a XIV. Esküvő Kiállításon tartott sajtótájékoztatón.Lázár János szerint a készülő új, bevándorlás elleni törvény megfékezheti Soros György migrációszervezőit
Februrában szavazhat az Országgyűlés a az illegális bevándorlás elleni újabb, az ország biztonságának növelése érdekében szükséges törvénycsomagról – közölte csütörtökön Lázár János. A miniszterelnökséget vezető miniszter az új román miniszterelnök hivatalba lépésével nem várható komoly áttörés Magyarország és Románia viszonyában. A tárcavezető védelmére kelt azoknak az egyházi vezetőknek, akik közösségük előtt ki merik mondnai véleményüket közéleti kérdésekben.Már csaknem ötvenezer családnak segített a csok
Eddig csaknem ötvenezer családot támogattak a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) segítségével, 126 milliárd forinttal - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.Ajánljuk még

















