czeglédy csaba
Czeglédy Csaba kijött a hűvösről a hidegre (PS-videó!)
Farkasordító hidegben várakoztunk Szegeden, a Dorozsmai úti börtön előtt Czeglédy Csabára, aki ma este kiszabadult. Keserédes nap ez a lépten-nyomon diktatúrán sopánkodó ellenzékieknek, hiszen a szombathelyi politikus éppen egy olyan törvényi kiskaput használt ki, amely a hatalmat korlátozza abban, hogy eljárásokkal ellehetetlenítsen egyes politikusokat. Czeglédy összeszedte az országgyűlési képviselő-jelöltséghez szükséges ajánlásokat, ezért innentől megilleti a mentelmi jog, és hiába gyanúsítják egy hatmilliárd forintot elcsaló bűnszervezet vezetésével, úgy sétált ki a börtön kapuján, mint aki biztos benne, hogy nem kerül oda vissza néhány napon belül. Magabiztosan arra utalt, hogy szerinte néhány száz választó szimpátiája felülbírálhatja az igazságszolgáltatást, és aki nem így gondolja, annak a szombathelyi választókkal van vitája. Kijelentette, hogy semmilyen bűncselekményből származó vagyona nincsen, arról azonban nem beszélt, hogy valaki másnak vagy másoknak van-e azokból a bűncselekményekből származó vagyona, amelyekkel őt gyanúsítják. A PestiSrácok.hu-nak megígérte ugyanakkor, hogy nem távozik külföldre, nem készül megszökni, és menedékjogot sem fog sehol kérni. További részletek a videóban. "A Fidesz irányította hatóság beavatkozott a választási kampányba" - máris vádaskodik a börtönből szabadult Czeglédy Csaba
Csütörtökön, nem sokkal hat óra előtt kiszabadult a szegedi börtönből a több mint hatmilliárdos költségvetési csalással gyanúsított szocialista ügyvéd, Czeglédy Csaba. Hivatalosan is képviselőjelölt lett, így mentelmi jog védi, azaz minden ellene indult büntetőeljárást fel kellett függeszteni vele szemben. Czeglédy szabadulását a PestiSrácok.hu munkatársai élőben közvetítették, az erről készült videót hamarosan közzétesszük. Az MSZP-s politikus a sajtó munkatársainak ártatlanságát hangoztatta és azt állította, "neki, Czeglédy Csaba Adriánnak nincs semmilyen bűncselekményből származó vagyona". Hozzátette, azzal, hogy őt tavaly börtönbe csukták, "a Fidesz irányította hatóság beavatkozott a választási kampányba". Czeglédy portálunk kérdésére elmondta, hogy nem tervez külföldre utazni, menedékjoghoz sem folyamodik, mivel minden ide köti. Hangsúlyozta, arról még korai beszélni, hogy mi lesz, ha nem nyer egyéni mandátumot a választásokon. Lázár: Semmi sem változott, a tét, hogy Soros emberei, vagy Orbán Viktor alakít-e kormányt
A hódmezővásárhelyi választási eredmény ismeretében sem változtatnék a kormányzati kommunikáción, vagy a Fidesz kampánystratégiáján - szögezte le a PestiSrácok.hu kérdésére Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón. Ezzel kapcsolatban arra is felhívta a figyelmet, hogy Hódmezővásárhelyen helyhatósági választás történt, április 8-án azonban országgyűlési választások lesznek Magyarországon. "A tét és a kérdés az, hogy április 8-a után Soros György emberei, vagy Orbán Viktor alakít kormányt Magyarországon" - húzta alá és egyúttal válaszolt azokra az ellenzéki sajtócikkekre, amelyek kárörvendve és kajánkodva napok óta arról írnak, hogy a kormány lecsavarja a sorosozást. Egy lépéssel közelebb került az országgyűlési képviselőjelöltséghez Czeglédy Csaba (Videóval!)
Újabb egy lépéssel közelebb került Czeglédy Csaba ahhoz, hogy hivatalosan is képviselőjelöltté váljon, ami esetében az előzetes letartóztatásból való szabaduló levéllel egyenlő. Hétfőn a Nemzeti választási Bizottság döntött Tényi István beadványáról, amelyben megtámadta Czeglédy jelöltségét. Harmadfokon a Kúria dönthet a jogorvoslati kérelemről. Amennyiben azt ők sem találják érdemi vizsgálatra alkalmasnak, vagy épp megalapozottnak, akkor a szocialista ügyvéd-politikus hivatalosan országgyűlési képviselőjelöltté válik. Attól a pillanattól fogva, a hatályos választási törvény szerint mentelmi jog illeti meg. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint az egész ügy méregfoga egyetlen mondat a jogszabályban, amit, ha kihúznának, nem állhatnának elő ilyen, a törvény betűjének megfelelő, mégis abszurd helyzetek. Kövesse élőben a választási bizottság döntését, amely alapján eldől, képviselőjelölt marad-e Czeglédy Csaba ( Élő 16 órától)
A Nemzeti Választási Bizottság délután négy órakor ül össze, hogy az országgyűlési képviselő-jelölt állításokkal kapcsolatos jogorvoslati kérelmek elbírálásáról tájékoztassa a sajtót. Ezek között a leginkább érdekes a Vas megye 1-es számú körzetben független jelöltként induló, egyébként pedig több mint hatmilliárd forintos költségvetési csalás gyanújával előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba esete, akit a helyi választókerületben nyilvántartásba vettek. A döntés ellen Tényi István jogász jogorvoslattal élt, amit a Vas megyeiek első fokon elutasítottak. Tényi azonban megfellebbezte a határozatot, így került az országos grémium elé az ügy. Ha a bizottság úgy dönt, hogy a jelölt indulhat az áprilisi országgyűlési választásokon, azonnal mentelmi joga lesz Czeglédynek, így ki kell őt engedni az előzetes letartóztatásból is. A döntést élőben közvetítjük oldalunkon!