debrecen
Az állam 51 százalék tulajdonrészt szerez a debreceni nemzetközi repülőteret üzemeltető társaságban
A kormány és Debrecen város együttműködése újabb ponthoz érkezett, kormánydöntés értelmében a magyar állam 51 százalék tulajdonrészt szerez a debreceni nemzetközi repülőteret üzemeltető társaságban – jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán, Budapesten.Süllyedő hajóvá vált a Jobbik – Már a párt debreceni alelnöke is távozott
Egymás után esnek szét a Jobbik vidéki szervezetei. Az egri Jobbik feloszlatása után a debreceni közéletből is eltűnhet a párt, ma ugyanis kilépett a szervezetből az egyik legismertebb és legaktívabb vidéki politikusuk, Herpergel Róbert, a debreceni alelnök.Kósa Lajos a Pesti Riporterben: Márki-Zay Péter a politika Besenyő Pista bácsija (Videó!)
Kósa Lajos, Debrecen korábbi polgármestere és a régió jelenlegi országgyűlési képviselője volt a Pesti Riporter hétfői vendége, ahol a hajdúsági város sikereiről és a környezetvédelemről beszélt. A politikus álláspontja szerint a klímavédelemről nemcsak beszélni kell, hanem tenni is érte. Ebben élen jár Debrecen, amely egyébként sem öreg buszparkját ismét megfiatalította, ráadásul helyben tervezett és gyártott járművekkel. Annak kapcsán, hogy mindezt és sok más fejlesztést minek köszönhet az ország második legnagyobb városa, Kósa kifejtette: egyszerű a válasz, jó döntéseket kell hozni. Az ellenzékről is elmondta a véleményét a nagyobbik kormánypárt alelnöke, megjegyezve: Márki-Zay Péterről mindig Besenyő Pista bácsi jut eszébe, amit pedig legutóbb az egészségügy magánosításáról mondott MZP, az óriási butaság.A volt Loki-pályán épülhet fel az új Természettudományi Múzeum
Az önkormányzat javaslata szerint a debreceni Nagyerdőben, az Oláh Gábor utcai volt Loki-pálya területén épülhet fel az új Természettudományi Múzeum – közölte a város polgármestere pénteken, a helyszínen, sajtótájékoztatón.Cserbenhagyásos gázolót köröz a rendőrség
Cserbenhagyásos balesetben halt meg egy gyalogos Debrecenben kedd este. Az ámokfutó sofőr elfogásához a hatóságok a lakosság segítségét kérik.Kikapott a Fradi Debrecenben
A Ferencváros a Bayer Leverkusen elleni csütörtöki Európa-liga csoportkörös győzelem után újra az NB I-ben volt érdekelt, vasárnap délután a Debrecen otthonában lépett pályára és meglepetésre 2-0-ra kikapott.Gigantikus autóipari beruházást jelentett be Szijjártó Péter (Videó!)
Magyarországon hozza létre első, Dél-Koreán kívüli gyárát a lítiumakkumulátorokhoz szükséges katódok gyártásával foglalkozó EcoPro BM; a kétszázhatvannégy milliárd forint értékű beruházással hatszázharmincegy új munkahely jön létre Debrecenben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Szöulban.Szijjártó: újabb francia vállalat beruházása segíti a magyar gazdaság növekedését
Újabb magyarországi fejlesztésről sikerült megállapodni a francia Gravic vállalattal, amely így 3,5 milliárd forintos beruházás keretében 70 új munkahelyet hoz létre Debrecenben – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a franciaországi Cannes-ban.Ajánljuk még