debrecen
A nulla százalékos LMP felszólítja a kormányt, hogy kaszálja el az egyik legnagyobb magyarországi munkahelyteremtő beruházást
Az LMP felszólítja a kormányt, hogy állítsa le a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyár építését és semmilyen támogatást ne adjon ahhoz. Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője keddi, online is követhető sajtótájékoztatóján azt mondta: finanszírozási, de súlyos környezeti aggályok miatt tiltakoznak a beruházást ellen.Szijjártó: 3000 milliárd forintos beruházással közvetlenül 9000 új munkahely jön létre Debrecenben
A valaha volt legnagyobb, mintegy 3000 milliárd forint összértékű magyarországi beruházás keretében a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL) közvetlenül 9000 új munkahelyet hoz létre Debrecenben - közölte hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Az évtized legnagyobb munkahelyteremtő beruházása ellen kezdeményezne népszavazást az LMP
Kilencezer munkahelyet ígér a kínai CATL akkumulátorgyára, amely Debrecen határában épül meg. A régió számára fontos gazdasági versenyképességi perspektívát, a helyieknek pedig komoly megtartóerőt jelenthet egy ilyen léptékű beruházás, azonban az LMP szerint az emberek megkérdezése nélkül döntöttek a projektről, ezért helyi népszavazást írnának ki a témában.Magyar Levente: az ország történetének eddigi legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben
Magyarország történetének eddigi legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, ahol a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL), a világ legnagyobb akkumulátorgyártója hozza létre második európai üzemét mintegy háromezer milliárd forint értékben – nyilatkozta a közmédiának Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára pénteken.A hadseregek együttműködéséről tárgyaltak a V4-országok vezérkari főnökei
A nemzeti hadseregek közötti együttműködés időszerű kérdéseit tekintették át a visegrádi csoport vezérkari főnökeinek találkozóján részt vevő katonai vezetők kedden, Debrecenben – közölte a tanácskozás után a sajtóval a Magyar Honvédség parancsnoka.Szijjártó: mérföldkövet jelent az egész magyar autóipar életében a debreceni BMW-gyár építése (Videó!)
A BMW debreceni gyárának építése az elmúlt tizenkét év sikeres magyar gazdaságpolitikájának jelképe, a mintegy 400 milliárd forintos beruházással több mint ezer új munkahely jön létre a városban – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán.Magyarországra jöhet a világ legnagyobb akkumulátorgyártója
Számos jel utal arra, hogy Debrecenben épülhet meg a globális akkumulátorpiac legnagyobb szereplőjének, a kínai CATL-nek a legújabb európai gyártóbázisa – számolt be róla a Világgazdaság.Magyarország az akkumulátorgyártás európai központja
Erősnek nevezte a hazai össztermék huszonöt százalékát előállító, száznyolcvanezer embert foglalkoztató járműipar helyzetét a Debrecen Drive autó- és járműipari kiállítás keretében tartott konferencián a technológiai és ipari miniszter szombaton. Palkovics László az ágazgat jövőjéről szólva a magyarországi járműgyártás további erősítését, hatékonyságának javítását, a high-tech gyártási és terméktartalom, illetve a hazai hozzáadott érték növelését jelölte meg a célok között. Utóbbi kapcsán cáfolta, hogy Magyarország összeszerelő üzem lenne. Mint kifejtette, egyre több külföldi vállalat növeli a kutatás-fejlesztési elemeket Magyarországon, amit jól jelez, hogy mintegy 15 ezer mérnök dolgozik e területen.Ajánljuk még