dmitro kuleba
Mit fog most mondani a nyugat-európai és a magyarországi baloldal? – Dmitro Kuleba szerint Orbán Viktor és Szijjártó Péter nem oroszbarát
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn találkozott Ungváron ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával, valamint Andrij Jermakkal, az ukrán elnöki hivatal vezetőjével. Előbbi interjút adott az Ukrinformnak, amelyben elmondta: a lehető legtöbbet hozták ki a megbeszélésből – szúrta ki az Index. Kuleba láthatóan elhagyta a korábban harcias és időnként gyalázkodó szavakat, sőt, azt is kijelentette, hogy Orbán Viktor és Szijjártó Péter NEM oroszbarát. Vélhetően nehéz pillanatok elé néz a nyugat-európai és a magyarországi baloldal, aki napi szinten sulykolják, hogy Magyarország nem más, mint Putyin utolsó csatlósa. Most mi lesz? Lehet, hogy az ukránok néhány keserves év után mégis kiegyeznének a magyarokkal? – Kocsmai igazságok
Bár tónusában még mindig faragatlan és többször támadó az ukrán retorika, az ukrán elit mégis nagyon akar tárgyalni a magyarokkal, szinte könyörögnek az Orbán–Zelenszkij-találkozóért. A tegnapi napon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter járt a kárpátaljai Ungváron, ahol ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával tárgyalt. Szabó Gergő és Ambrózy Áron többek között az ukránok hozzáállását vitatta meg, hiszen hiába a közeledés, élhetünk a gyanúperrel, hogy az ukránok most csak rá vannak kényszerítve erre a viselkedésre; a megoldás az lenne, ha végleg leszoknának a gyűlölet elhintéséről. Emellett szóba került az ukránok siralmas állapota a frontvonalakon, a háború lehetséges jövőképe, végül slusszpoénként a románok felvetése, miszerint Kárpátalját hozzájuk kellene csatolni. Nézzétek most is a Kocsmai igazságokat! Isten megbocsát, az ukránok nem?
Ezzel a hangzatos, nagyképű és elképesztően undorító fenyegetéssel várták egyes ukránok Szijjártó Péter látogatását. A gyűlölködő, gyilkossággal fenyegető véglények természetesen a Jóisten fölé helyezték magukat (ez a minimum), de a robbantással, gyilkolással történő ijesztgetés mutatja, hogy mekkora és milyen mélységű gond van egyes ukránok szívében és lelkében. Láthatóan azt sem tudják elviselni, ha valaki nem fogadja el minden gondolatukat és saját nemzeti érdekeit tartja szem előtt az ukrán helyett, ráadásul nem hajbókol előttük. Magyarország pedig nem az az ország, aki elfelejtené, hogy elsősorban a magyarokért rendelkezik felelősséggel, legyenek akár Kárpátalján, akár bármelyik határon túli területen vagy az anyaországban. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter természetesen nem hátrált meg, hanem elment Ungvárra, tárgyalt az ukrán féllel, az ukránok pedig mégsem nőttek nagyobbra, mint a Jóisten. Mert minden bűnt az Isten sem bocsát meg.