egyetem
Egy egész iparág épült azokra a felnőtt szójafiúkra, akiket nem akar elengedni otthonról az anyukájuk – Dezse Vű
Képzeljétek el, hogy Los Angelesben éltek. Végre felnőttök, elmentek főiskolára, és ezt nyilván minél messzebb akarjátok a szülőktől, hogy folyamatosan piálhassatok, csajozhassatok, pasizhassatok és senki ne is tudjon beleszólni. Ezért nyilván New York például egy lehetséges célpont, ennél messzebbi nincs. Sikerül. És akkor egyszer csak kopogtatnak az albérletetek, vagy kollégiumi szobátok ajtaján, ahol egy kedves középkorú hölgy áll, aki úgy mutatkozik be, mint a helyi pótanyátok, akit az anyátok bérelt fel és alkalmaz, hogy a gondotokat viselje. A kezében egy tepsiben valami finom étel gőzölög, és amikor átadja, körbenéz, szeme az üres sörösüveget keresi. Kiderül, hogy az édesanyátok nem tud titeket elengedni, ezért az előtted álló hölgy az ő kivetülése, amiért horror pénzeket fizet a család havonta. A gyerekkor nem tarthat örökké, ahogy egy férfi sem menstruálhat! – Dezse Vű (videó)
Aki nem liberális, az tudja, hogy a biológiát nem lehet becsapni, és ahogy egy férfi nem tud menstruálni és gyereket szülni, úgy a felnőtté válást sem lehet fizikailag megakadályozni. Vannak azonban egyéb módjai annak, hogy lelkileg és érzelmileg ki tudjuk tolni a gyermekkort a végtelenségig is akár, ez azonban, akárcsak egy nemátalakító műtét, brutális, gennyedző mentális sebeket hagy maga után. Éppen úgy, ahogyan a mamahotel, vagy az, hogy az ember 39 éves koráig jár szociológiára, meg dél-amerikai sámántanra. Kapaszkodjanak meg, most a szegedi diákok akarnak "felszabadulni" az elnyomás alól - itt a freeSZTE!
Most éppen Szegeden hergelik a diákokat, akik a túlérzékeny színészpalánták mintájára éppen szabadok akarnak lenni a csúnya, elnyomó diktatúrában. Teszik mindezt annak ellenére, hogy Palkovics László a múlt héten közölte, hogy az orvosképző egyetemek maguk dönthetnek lehetséges modellváltásukról. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője múlt kedden egyeztetett a négy orvos- és egészségtudományi egyetem vezetőivel a modellváltás lehetőségéről, és azt mondta, hogy az eddig nyolc intézményben bevezetett, valamint az Országgyűlés döntése alapján további két intézményben bevezetendő struktúraváltás előnye, hogy a rugalmasabb működési kereteknek köszönhetően a magyar fiatalok korszerű képzésben részesülhetnek, a munkaerőpiacon is értékesebb tudást sajátíthatnak el. Palkovics László hiába hangsúlyozta, hogy az új fenntartói rendszer csak akkor lép életbe, ha az orvos- és egészségtudományi egyetemek ezt kifejezetten kérik, máris megjelent a #freeszte hashtag, amit reklámmal próbálnak minél szélesebb körben ismertté tenni. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.