ellenzék
Fidesz: az ellenzéki pártok nem tudják elfogadni a választási vereséget
A magyar emberek döntöttek április 8-án, és egy világos döntést hoztak, az ellenzéki pártok azonban nem tudják elfogadni a választási vereséget - hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön telefonon az MTI-nek arra reagálva, hogy több ellenzéki párt nem vett részt az Országgyűlés csütörtöki ülésén, illetve nem szavazta meg Orbán Viktor miniszterelnökké választását.Identitásproblémákkal küzd több ellenzéki párt is
Identitásproblémákkal küzd az MSZP, a Jobbik és az LMP is - hangsúlyozta a parlamenti évadkezdet kapcsán nyilatkozva az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában a Médianéző igazgatója. Boros Bánk Levente szerint az elmúlt időszak azt mutatja, "teljesen mindegy, hogy ki lesz az MSZP elnöke", mert a párt még nem tudott túllépni a 2010-es választási sokkon.Boross Péter szerint a békés átmenet miatt létezhetnek még mindig a nemzetrontó pártok
Sorskérdésnek nevezte a Fidesz győzelmét a választás előtt Boross Péter. Az egykori miniszterelnök az ECHO TV Napi aktuális című műsorának pénteki adásában kifejtette, hogy rendkívül lesújtó véleménye van a mai magyarországi ellenzéki pártokról, éppen ezért elégedettséggel nyugtázta a választások eredményét.Ellenzéki tili-toli: Íme a lista, ki helyett ki ül be a Parlamentbe
A listáról Parlamentbe jutott ellenzéki képviselők közül, ki sértettségében, ki a kellő konzekvenciát levonva a választási buktából, már a választás éjszakáján, vagy azt követő napokban bejelentette, hogy nem fogja átvenni a mandátumát. Azóta tart az egyezkedés, ügyeskedés, kinek sikerül meggyőznie pártvezetését, hogy neki aztán mégis csak ott a helye az Országgyűlésben. Az ügyes lobbit több esetben siker koronázta és nem feltétlenül a listán következő jelölt léphetett előrébb. Pénteken Rig Lajos tapolcai jobbikos politikus jelentette be, hogy nem megy vissza sem a jobbikos városházára, sem a mentőkhöz dolgozni, hanem mégis csak képviselő lesz. Bejelentéséhez egy fotót is mellékelt, amin éppen kezet fog Vona Gáborral. Magyarázatként megjegyezte, hogy a mandátumát a pártelnök azonnal neki ígérte, amint eldöntötte, hogy ő csak tanácsadóként segíti a Jobbikot a jövőben. Márpedig akkor még úgy festett, hogy a listán Rignél előkelőbb helyen szereplő Kepli Lajos is lecsúszott a képviselőségről.Schiffer András keményen osztotta az ellenzéket, a realitásérzéke miatt a Fideszt dicsérte
Kormányváltás minden többpárti demokráciában akkor következik be, ha kellő számú kormánypárti szimpatizánst meg lehet győzni arról, hogy az ellenzéki párt számára jobb ajánlatot kínál.Összefogna az ellenzék az időközi választásra, de tényleg, becsszó
Konstruktívnak, jó hangulatúnak értékelték szerdán az ellenzéki pártok képviselői azt a megbeszélést, amelyen az időközi választásokon történő indulásuk összehangolásáról egyeztettek. A budapesti tanácskozás után az is kiderült, a józsefvárosi időközi polgármester-választásra lehet olyan ellenzéki jelölt, aki mögé mindenki be tud állni.Gyászos hangulatú ellenzéki majálisok
Volt- e oka ünneplésre a baloldalnak május elsején? Mennyire nyomta rá a választás eredménye a hangulatra a bélyegét? Ezeket a kérdéseket vitatják meg az Echo TV Napi aktuális című műsorának vendégei Ember Zoltán, az Iránytű Intézet kutatásvezetője, Deák Dániel politológus, a Figyelő főmunkatársa és Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezető igazgatója.Lukácsi Katalin nem akarja saját adottságaitól megfosztani az ellenzéket
Nem akarom eladni a lelkem, nem akarok lemondani az ambícióimról sem, és tudom, hogy vannak olyan adottságaim, amelyek pontosan jól jönnének az ellenzéknek, és nem akarom őket ettől megfosztani - indokolta a HVG.hu-nak Lukácsi Katalin ellenzéki aktivista, hogy ösztöndíja lejárása után valószínúleg miért nem fog a munkaerőpiacon elhelyezkedni. Az interjúban a saját kereszténységét többször hangsúlyozó ex-KDNP-s elmondta ateista édesanyja a jászjákóhalmai MSZP elnöke, neki köszönhetően nem volt ellenzéki szavazatszámláló a faluban. Mint fogalmazott, "a saját házam táján is söprögethetnék, hogy minek köszönhető a kétharmad".Ajánljuk még

















