ellenzék
Az ellenzéki polgármester nemtörődömsége miatt félmilliárd forintos fejlesztéstől eshet el Balmazújváros
Az ellenzék alapos munkát végez a kezébe kaparintott önkormányzatokban, amire jó példa Balmazújváros esete is. A felelőtlen városvezetés nemtörődömsége és hozzá nem értése 500 millió forintos, már megítélt támogatástól fosztotta meg a várost, amit uszodafejlesztésre nyert el még az előző ciklusban a balmazújvárosi fideszes önkormányzat. Az uszodára minden engedély megvolt, most azonban félkész állapotban várja a sorsát, hiszen az alsógatyás sajtlopási botrányba keveredett új, ellenzéki polgármester, Hegedűs Péter munka helyett csak mások hibáztatásában jeleskedik. Az ellenzék által támogatott polgármesternek egy év is kevés volt ahhoz, hogy kiírja a közbeszerzési eljárást, a projekt pedig így nem is folytatódhatott. Ennek következtében ugrott az uszodafejlesztés, a pályázaton elnyert félmilliárd forintot pedig vissza kell adni az államnak. A PestiSrácok.hu-nak Tiba István, a térség fideszes országgyűlési képviselője vázolta fel a kialakult helyzetet.A Nagyvázsonyi Egyezmény elítéli azokat is, akik birkának nevezik a konzervatív szavazókat
A Nagyvázsonyi Egyezmény abból a felismerésből fogalmazódott meg, hogy szemmel láthatólag, füllel hallhatólag a magyarországi ellenzéki pártok mindenképpen szeretnek csatlakozni egyezményekhez. Ezt a „legyen világbéke” hangulatú igényt kielegítendő szeretném megadni a magyarországi ellenzéknek azt az örömet, hogy csatlakozhatnak egy olyan egyezményhez, amely felvállalja a nők, gyermekek elleni erőszak mindenfajta elítélését. És amúgy felvállalja a férfiak elleni erőszak elítélését is – írta a kezdeményezésről közleményében Nagyvázsony polgármestere.Az impotens ellenzék próbálkozásának eredménye a Népszava gyalázkodó karikatúrája (videó!)
A Népszavában jelent meg Pápai Gábor karikatúrája, amely alapvetően súlyosan sérti a keresztényeket és azokat, akik hisznek Jézus Krisztusban. Müller Cecília, országos tisztifőorvost is ábrázolja ezen a karikatúrán Pápai, amely alapvetően azért váltott ki ekkora sajtóvisszhangot és azért kelt ekkora felháborodást sok emberben, mert mélyen sérti azokat, akik vallásosak. Másrészt pedig a sajtó részéről egyre inkább azt látjuk, hogy az impotens ellenzék helyett a sajtóban próbálnak meg, sajtómunkatársak tulajdonképpen politizálni – mondta el a Hír TV Credo című műsorában a PestiSrácok munkatársa, Tisóczki Flóra.Keménymag – Hazugság, amit az ellenzék állít Kövér László mondatairól
Az ellenzék újabb parlamenti performansza volt a témája a Keménymag legújabb részének. A Hír TV műsorának vendégei Dezse Balázs, a PestiSrácok.hu újságírója, Apáti Bence, a Magyar Nemzet főmunkatársa és Jeszenszky Zsolt politikai hobbista voltak.Fidesz: Miskolc baloldali vezetése csődbe viheti a várost
A csődtől félti Miskolcot a Fidesz önkormányzati frakcióvezetője, szerinte Veres Pál (Függetlenek SZIVE-MSZP-Momentum-Párbeszéd-Jobbik-LMP-DK-Mindenki Magyarországa-Velünk a Város) polgármester és csapata nem tudja kezelni a koronavírus-járvány kihívásait.Az ellenzék hagyja abba a hergelést! – A Fidesz reagálása Szabó Tímea és képviselőtársai nyilatkozatára
Tisztelet és megbecsülés illeti a nőket ez vitán felül áll, az egész európai kultúra a nők egyenjogúságára épül. Felháborító ugyanakkor, ahogy az ellenzéki képviselők félremagyarázzák a házelnök szavait, miközben nem szavazták meg a nők és a gyermekek bántalmazását súlyosabban büntető Btk.-módosítást, elakarták tussolni a Gothár-féle színházi szexuális zaklatást, és csak nevettek Burány Sándor cinikus megjegyzésén, amiben együttműködési kényszerként állította be a szexuális zaklatást.Novák Katalin: térjünk vissza a józanság hangjához! (videó)
Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke egyértelművé tette, hogy alaptalan politikai támadások érték Magyarországot a koronavírus-törvénnyel kapcsolatban. Itt az ideje, hogy azok, akik a lejárató hazugságkampányhoz asszisztáltak, most önmérsékletet gyakoroljanak, és bocsánatot kérjenek a magyar emberektől – írta Novák Katalin a Facebookon. A bejegyzésben egy videót is közzétett.Az érettségiző diákoknak is több esze van, mint az ellenzéknek (képgalériával!)
Az elmúlt hetek ellenzéki hisztériakeltése és cirkuszba illő viselkedése ellenére ma megkezdődtek az érettségi vizsgák. A lapunknak nyilatkozó érintettek tapasztalatai teljesen más képet mutatnak, mint amit az ellenzék „oktatáspolitikusai” megjósoltak. Gyurcsány és társai, valamint a "függetlendemokratikus" szakszervezetek elképzelései sem jöttek be: mindenki fegyelmezetten és maximális odafigyelés mellett tette a dolgát. Nézzük csak, hogyan is ment az első nap?!444-es "független" újságíró lett Kerpel-Fronius Gábor kabinetfőnöke
Kabos Eszter, a 444.hu tudományos rovatának, a Qubitnak a munkatársa lett Kerpel-Fronius Gábor, momentumos főpolgármester-helyettes kabinetfőnöke - vette észre az Origo. Itt az újabb, meglepőnek nehezen nevezhető jele annak, hogy milyen szoros átjárás van a Soros-közeli Momentum és a hazai Soros-világ között.Ajánljuk még

















