ellenzék
Országgyűlés – Az ellenzék falaz a börtönbiznisz haszonélvezőinek (Frissítve!)
A kormány és az Igazságügyi Minisztérium (IM) elkötelezett abban, hogy a börtönbizniszre lehetőséget adó hibás jogszabályokat megszüntesse, és orvosolja a hibát – kezdte felszólalását csütörtökön az Országgyűlésben az IM vezetője. Varga Judit a törvénymódosító javaslatának ismertetőjében elmondta: a jelenség korábban ismeretlen volt Magyarországon, majd iparág lett belőle, súlyos bűncselekményeket elkövető emberek juthatnak a rácsok mögött vagyonokhoz, és ugyanez igaz az erre szakosodott ügyvédekre is. A tárcavezető kiemelte: a kormány számít arra, hogy a börtönbiznisz megszüntetésére tett erőfeszítései miatt nemzetközi szintű viták kezdődnek, de erre a kabinet készen áll. A kormány elkötelezett az iránt, hogy az áldozatokat helyezze előtérbe az elítéltekkel szemben – jelentette ki a miniszter. Varga Judit hangsúlyozta: a törvénymódosítás egyik fontos eleme, hogy elfogadása esetén megszüntetné azt a lehetőséget, hogy az elítélteknek megítélt kártérítéseket ügyvédi letéti számlákon parkoltassák az érintettek. A tárcavezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a fegyintézetekben a túlzsúfoltság megszüntetésére hathatós intézkedéseket hoznak, azokat mielőbb alkalmazzák, és felgyorsítják az új börtönök építését is. Varga Judit hangsúlyozta, hogy a módosítással nem a kártérítés rendszere szűnne meg, hanem annak olyan jogszabályi kerete jönne létre, amely kizárná, hogy bármilyen apró vélt vagy valós sérelemért azonnal és automatikusan perelni lehessen az államot.Törvénysértő módon kaphat évi négymilliós fizetést az MSZP-s polgármester
Közzétették a Fővárosi Közgyűlés tagjainak vagyonnyilatkozatait, az egyik dokumentumból kiderül (4. oldal), hogy Őrsi Gergely tavaly októberben megválasztott II. kerületi polgármester egy összeférhetetlenségi szabályt áthágva vehet fel felügyelőbizottsági elnöki fizetést, írja a Mandiner.Országgyűlés – Hadházy-ökörködéssel, koronavírus-hisztériával, bezzegdunaújvárosozással indult a tavaszi ülésszak
A koronavírustól apokaliptikus mélységbe zuhant Magyarország, Orbán bujkál az ellenzék elől, a dunaújvárosi időközi választás eredménye valójában az ellenzéki összefogás hatharmados diadalát jelenti, és nem 2022-ben, hanem már most, sőt, tegnap – ezek voltak az Országgyűlés tavaszi ülésszakának főbb baloldali mondanivalói a hétfői kezdőnapon. Hadházy ismét botrányt okozott, de teljesítménye már az övéi arcára sem csalt őszinte mosolyt. Jakab Péter majdnem megmagyarázta a megmagyarázhatatlant, de aztán ez mégsem sikerült neki, ugyanakkor azt ajánlotta a Fidesznek, hogy a Jobbikot követve legyenek ők is teljesen elvtelenek, és akkor majd fényre derül a Haza.Vádat emeltek a terézvárosi ingatlanügyletek miatt
A Fővárosi Főügyészség tizenhat emberrel – tizennégy egykori önkormányzati képviselővel és két volt jegyzővel – szemben nyújtott be vádiratot a terézvárosi ingatlanügyletek miatt.Győzött az ellenzéki horrorkoalíció a dunaújvárosi választókerületben (videóval)
Kálló Gergely összellenzéki jelölt nyerte a vasárnapi időközi országgyűlési képviselő-választást a Fejér megyei 4-es számú választókerületben. A választási részvétel 28,87 százalékos volt, a 67471 választásra jogosultból 19482-en járultak az urnákhoz.Így hisztizik az ellenzék Orbán Viktor beszéde után
Azonnal sivalkodásba kezdett az ellenzék Orbán Viktor évértékelő beszéde után. A haladó demokraták szerint "Orbán Viktor megfáradt Bástya elvtársat játszott", és csakis az általuk tragikusnak megélt, a valósággal szöges ellentétben lévő alternatív buborékukról írtak. Gyurcsányék úgy vélik az ország megosztottabb, mint valaha, és "nemzet és nemzeti kormányzás helyett pártállam és pártlogika diktál".Bayer Zsolték közérdekű adatigénylése: hány közismert ellenzéki és liberális lakik a budai Vár szívében, önkormányzati lakásban és mennyiért?
Bayer Zsolték közérdekű adatigényléssel fordultak a budavári önkormányzathoz azzal kapcsolatban, hogy milyen közismerten baloldali és liberális kötődésű politikusok, értelmiségiek élnek a budai Vár szívében önkormányzati bérlakásban, és hogyan kapták meg azoknak a bérleti jogát. A lista eléggé terjedelmes és még csak nem is teljes. Azt is tudni szeretnék a kérdezők, hogy ők vajon mennyit fizetnek a bérleményeikért. A kérdés azáltal vált érdekessé, hogy a baloldal már a hosszú ideje listázza és mindenféle módon támadja azt a néhány jobboldalhoz köthető embert, aki önkormányzati bérlakásban lakik a Várban.Troll – A Gyöngyösi Mártont mentegető Pulai valószínűleg ott volt azon a tüntetésen, amit annak antiszemita kijelentései miatt szerveztek 2012-ben
Pulai András azután kezdte el mosdatni Gyöngyösi Mártont és a Jobbikot, miután Karácsony Gergely bojkottot hirdetett a Hír TV ellen, mert az "megemlékezőnek" nevezte a kitörés napján összegyűlteket. Szarvas Szilveszter ezzel kapcsolatban feltette a kérdést, hogy vajon tényleg annyira fontos-e az "összellenzéki horror koalíció", hogy a Jobbiknak is bele kell férnie. A műsorban szó volt arról is, hogy 2012-ben létrejött az a Nemzeti Minimum, amely kimondta, hogy a nácik, az antiszemiták és a fasiszták nem férnek bele a magyar politikába és közéletbe.Ajánljuk még

















