ellenzék
Az ellenzéki mókuscsoport egyenpólóba bújt
A keddi parlamenti ülésnapon az ellenzéki képviselők Szabó Tímea és Tordai Bence vezetésével egyenpólót húztak, és láthatóan ettől nagyon boldogok voltak.Az "OK Boomer-kultúra" új világrendje – Az európaiság alapjai is végveszélybe kerülhetnek
A rendszerváltás utáni Magyarország évtizedes lemaradásban volt társadalmilag és gazdaságilag egyaránt, aminek köszönhetően a politikai trendek is sok éves csúszással értek át hozzánk. Így az éppen aktuális elitnek volt ideje felkészülni a következő trendfordulóra, ezzel konzerválva hatalmát. Részben ennek is köszönhető, hogy 2006-ban Gyurcsány újraválasztatta magát, és az is így lehetséges, hogy a bukott kormányfő kudarcai ellenére ismét az ellenzék egyik vezető tényezője. Nem volt ez másképp az első kétharmados Orbán-kormány idején sem: a Fidesz felismerte az európai jobboldal kezdődő reneszánszát és meglovagolta azt, majd a migrációs politikában is előrelátó politikát lépett meg. Ekkor azonban még mindig erős csúszásban volt Magyarország a Nyugathoz képest, aki felkészülési időt hagyott a kormánynak, ez azonban mára megváltozott.Az Ördög ügyvédje után itt az Angyal ügyvédje, aki az ellenzék Borkai Zsoltjának megnevezését ígéri
Az ellenzék Borkai Zsoltjának megnevezését ígéri a magát Angyal ügyvédjeként nevező szivárogtató blog, amely december 5-én azzal robbantott, hogy január elsején két korrupt, kokainozó, fiatal örömlányokkal orgiázó ellenzéki politikus drog- és szexpartijairól rántja le a leplet, ha addig nem vonulnak vissza a közélettől. A Kiss Krisztina néven blogoló Angyal ügyvédje a "Még az idén kiderülhet, ki az ellenzék Borkai Zsoltja" című posztjában annyit már most elárult, hogy egy frissen megválasztott ellenzéki polgármesterről, valamint pártjának egyik első számú vezetőjéről van szó, akik a VI. kerületi Szinyei Merse utca egyik új építésű házában évek óta drogos szexpartikat folytatnak.Az Országgyűlés az ellenzéki botránypolitizálás legfőbb terepe lett
Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője úgy látja, hogy az Országgyűlés az ellenzéki botránypolitizálás legfőbb terepe lett. Az elemző az M1 aktuális csatornán, pénteken azt mondta: az ellenzéki képviselők most azon dolgoznak, hogy a házszabályi rendelkezések rugalmasságát, illetve "szürkezónáit" kihasználva ellehetetlenítsék a parlamenti munkát vagy csökkentsék a hatékonyságát.Álszent módon háborog a 444, hogy a régi balliberális holdudvar beszivárog a fővárosi vezetésbe
Előbb a hatalomba segíti őket, majd álszent módon azon háborog a 444.hu, hogy a régi elvtársak visszaszivárognak a fővárosi cégekbe és testületekbe. Többek között a DK udvari varázslója, Vágó István és a kamuszociológus Vásárhelyi Mária is beülhet egy-egy fővárosi cég felügyelőbizottságába.Elfogadhatatlan a Momentum magyar pártok elleni kampánya
Nagy port kavart a politikai nyilvánosságban, hogy a Momentum elnöke, Fekete-Győr András és EP-képviselője, Donáth Anna is nemzetközi szövetségesük, nem pedig az erdélyi és felvidéki magyar jelöltek mellett kampányolt a közelmúltban Romániában és Szlovákiában rendezett választásokon. A magyar felnőtt-társadalom 53 százaléka nem tartja elfogadhatónak azt, hogy magyarországi politikusok a környező országokban ne a határon túli magyar képviselők vagy pártok mellett álljanak ki – derült ki a Nézőpont Intézet által a Magyar Nemzet számára készített közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint tehát a Momentum vezetői hibáztak taktikázásukkal: egyetlen reményük az lehet, hogy erről a magyarok többsége nem hallott.A közgyűlésben magyarázkodtak Pikóék a 13. havi fizetés megszüntetése miatt (PS-VIDEÓ)
Ismeretes: Pikó András józsefvárosi polgármester elveszi a 13. havi bért a szociális és bölcsődei dolgozóktól. Az ellenzéki vezetés ugyan ki akarja bővíteni a kedvezményezettek körét, de akkor egy főre jóval kevesebb pénz jutna. Portálunk ellátogatott a 2019. november 28-ára összehívott közgyűlésre – ahol ez a téma is a napirendi pontok között volt –, hogy megpróbáljunk utánajárni, mi is a helyzet ezzel. Közben egyébként az új önkormányzat üzemeltetése körülbelül 150 millió forinttal többe kerül majd, ezen felül pedig a vezetők saját fizetéseiket már az első testületi ülésen bebiztosították.Látványosan emeli a saját fizetését és pozíciókat osztogat magának az ellenzék Budapesten
Látványos fizetésemelések, a tisztségek számának növelése, egymás pozícióba hozása – kulcsszavakban így lehetne összefoglalni az ellenzék elmúlt másfél havi teljesítményét azokban a kerületekben, ahol hatalomra kerültek. Az Origo egyesével végigvette az általuk irányított városrészeket: a legnagyobb képviselői fizetések Zuglóban születtek, az alpolgármesterek száma a II. kerületben emelkedett a leglátványosabban, a nepotizmus újkori hazája Rákospalota lett, a balliberális képviselők pedig Pesterzsébeten voltak a leggyorsabbak. A bukott Gyurcsány-világ – a kirakatban Karácsony Gergellyel – visszatért Budapesten.Ajánljuk még

















