ellenzék
Deutsch Tamás az Európai Néppárt képviselőinek írt levélben cáfolja a hazai ellenzék hazugságait az MTA átszervezésének ügyében
Deutsch Tamás, a Fidesz delegációvezetője levelet küldött az Európai Néppárt képviselőinek, amelyben határozottan cáfolta azokat a magyar ellenzék által hangoztatott és Európa-szerte terjesztett hamis információkat, amelyek a Magyar Tudományos Akadémia reformját támadják nemtelen módon. A delegációvezető levelében kiemelte, hogy a korábban megszokott reflexek alapján feketítik be a kormány az MTA-val kapcsolatos döntéseit, az átszervezés lényegét nem említve emelnek ki a kontextusból egyes passzusokat, hamisan állítva be a reform folyamatát. A kétségbeesett baloldali próbálkozás azt a látszatot próbálja kelteni Deutsch Tamás szerint, hogy a magyar kormány az európai értékek és alapelvek elárulója.Soros György irányítja az ellenzék kampányát Szombathelyen
A Soros György által tízmilliókkal támogatott Nyugat Média és Világháló Egyesület, a Nyugat.hu kiadójának hátszelével lenne Szombathely polgármestere Nemény András. Az MSZP Vas megyei elnöke most természetesen „függetlenként” indul, korábban pedig egyértelműen a kötelező betelepítési kvóta mellett foglalt állást. A Magyarországot is behálózó Nyílt Társadalom Alapítványon keresztül Soros György már jó ideje befolyásolja a közéletet, amelyben a civilnek beállítani kívánt szervezeteken túl rendkívüli erőket összpontosít a médiára is.A Závecz kutatása szerint ötven százalék fölött a Fidesz, tizenhét százalékon áll a DK a biztos szavazók körében
A Závecz Research honlapján közölt júliusi pártpreferencia-adatok szerint a Fidesz a teljes népesség körében harminckettő, a biztos szavazó pártválasztók körében pedig ötvenegy százalékon áll. A második legnagyobb politikai erőnek továbbra is a DK tűnik: Gyurcsány Ferenc pártja a teljes népesség körében tíz, a biztos szavazó pártválasztók között tizenhét százalékon van.Az ellenzék az Európai Parlamentben is a kormány ellen hangol – megalakult a magyar ellenzéki kerekasztal
Az MSZP bukott kampányfőnöke és EP-képviselője ismét felhívta magára a figyelmet. Ujhelyi István szerdai Facebook-posztja szerint megalakult a magyar ellenzéki kerekasztal az Európai Parlamentben - írja az Index. A strasbourgi plenáris ülés szünetében megtartott, úgynevezett ellenzéki kerekasztalon az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Momentum és a Jobbik EP-képviselői vettek részt.Fidesz: Az ellenzék a családok ellen szavazott
Az ellenzék Gyurcsányékkal az élen a családok ellen szavazott - jelentette ki Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője. A politikus hangsúlyozta: az országgyűlés pénteken elfogadta a 2020-as költségvetést, de az ellenzék megint a magyar családok ellen szavazott, amikor nem támogatták a családok költségvetését.Egy hajszállal
Manfred Weber le akarta vágni Sámson haját - tavasszal ezt a hasonlatot írtam arra, hogy a bajor politikus meggondolatlanul próbálta kipenderíteni a Fideszt az Európai Néppártból, mondván, hogy onnan úgysem hiányozna. Nem sikerült. Aztán mit ad Isten: von der Leyen tegnap épp egy hajszállal nyert.Döbbenet! Propagandaarzenálra bukkantunk az EFOTT-on
Egy Molnár Áron nevű senki lemondta az EFOTT-fellépését, mert az ellenzék – a Jobbikkal az élen – agresszív propagandával próbálta megnyerni a Velencén bulizó fiatalokat. A noÁr vezére "propagandamentes fesztivált" követelt. Na jó, ez nem igaz. Mármint a történet azon része, hogy egyetlen ellenzéki/anarchista/felforgató sem jelezte, hogy ezúttal is ellenére lenne a “bulipolitizálás”, ahogyan azt tették a VOLT Fesztivál kapcsán, ahol egy kivetítőn öt másodpercre felvillant Orbán Viktor korábbi beszédének egy részlete a rendszerváltás 30. évfordulója kapcsán. Ha ez nem lenne elég, akkor érdemes egy pillantást vetni Kunhalmi Ágnes produkciójára is, aki a fesztiválon egy játék keretein belül Szerbiában kereste Budapestet a térképen. Valójában abban a reményben érkeztünk meg szombat délután Velencére, hogy kikapcsolódjunk és politikamentes környezetben szórakozzunk, azonban lépten-nyomon politikába kellett botlanunk. A bulit ennek ellenére nem mondtuk le.Saját magát tartja a legalkalmasabbnak Zugló élére az "ingyenbékávés" Horváth Csaba
Saját magát tartaná a legalkalmasabb jelöltnek Horváth Csaba, az ellenzék XIV. kerületi indulójaként – a politikus erről a Népszavának adott interjújában beszélt.Dömötör: Az ellenzék tudatosan gyengíti a magyar képviseletet
Elfogadhatatlannak tartja Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, hogy az ellenzék előre kitervelt módon, tudatosan próbálja megfúrni a magyar képviselők jelöltségét az Európai Parlament szakbizottságaiban. A politikus a nyári szünet előtti utolsó Bayer Showban úgy értékelt: az ellenzéki képviselők által folytatott példátlan aknamunka semmiféle belpolitikai indoklással nem magyarázható.Ajánljuk még

















