ellenzék
Káoszossá kezd válni az ellenzék egysége Budapesten
Mindössze pár órát ért meg a Karácsony Gergely által immár másodszor bejelentett teljes ellenzéki egység a közös kerületi polgármester-jelöltekről. A baloldal főpolgármester-jelöltjének szavait pártjának, a Párbeszédnek a közleménye másította meg; kiderült, hogy az „együttműködés jegyében” a Jobbik két kerületben is ráindulhat a baloldal jelöltjeire. Tarlós István főpolgármester szerint Karácsony összevissza beszél. A Fidesz szerint a szivárványkoalíció a teljesen alkalmatlan Karácsony Gergellyel egy napot se lenne képes együtt dolgozni a fővárosért – írja a Magyar Nemzet.Elemzők szerint szétesett az önkormányzati választásra bejelentett ellenzéki együttműködés
Szétesett az őszi önkormányzati választásra bejelentett ellenzéki együttműködés több városban; 2010 óta szinte minden évben bejelentik az ellenzéki pártok a teljes összefogást, de ezek a bejelentések pillanatok alatt felborulnak - mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szombat reggel az M1 aktuális csatornán.Informátor: Tarlós István a jövőben is a következetes munka híve lesz
Sokat elárul Tarlós István kilenc éves főpolgármesteri munkásságáról, hogy Budapest nemrég elnyerte Brüsszelben az Európa legjobb úticéljának járó elismerést. Az elismerések és a díjak mellett a legfontosabb, hogy a magyar főváros a húsz éves zűrzavaros Demszky-éra után, 2010-től kezdődően kevesebb, mint tíz év alatt világvárossá nőtte ki magát, és ezt nemcsak az itt élők mondják, hanem mindenki, aki ide érkezik, és ebben Tarlós Istvánnak nagyon komoly szerepe van. A Hír TV Informátor című műsorában mutatja be, miért.Troll: Demeter Márta megbuktatta a pártját is és saját magát is
Az ellenzék feltalálta a homokot a sivatagban. Előválasztásra előválasztás, de olyan jelölt szóba sem jöhet az ellenzéki térfélen, akit a Fidesz is támogat, még akkor sem, ha független. A Hír TV Troll című műsorában a növekvő bérekről, Demeter Márta mentelmi jogának felfüggesztéséről, illetve Márki-Zay Péter mozgalmának széthullásáról is szó esett.Pihenjetek
Várható volt, hogy a csúcsjelölti rendszer megfúrása miatt beindul a játékok, fagyik vagy önmaguk teátrális földre dobálása azok körében, akiket ez az átlagosnál érzékenyebben érint. Kezdte a pórul járt Frédi, aki látványosan idegállapotba került, a sértett ep-képviselők és a balliberális asszonykórus meg követték.Útjára indult az ellenzéki roncsderbi második felvonása
Alig pár napja ért véget a nagy ellenzéki roncsderbi, ahol a budapestiek mintegy 2,5 százalékának támogatásával választották főpolgármester-jelöltnek Karácsony Gergelyt. A gyenge kezdés után azonban erősen visszaesett az együttműködés: a résztvevő pártok több kerületben sem tudtak megegyezni, az LMP-t és a Jobbikot pedig teljesen a partvonal mellé állította az MSZP, Momentum, DK triumvirátus, így az előbbi kettő talán kap egy kerületet. Mindenesetre megkezdődött az ellenzéki roncsderbi második fordulója, melyet két fő helyszínen fognak megvívni a Fidesz-buktató pártok: Ferencvárosban és Csepelen.Rémálom
Emlékeznek arra az internetes horrorlényre amely tavaly futótűzként terjedve gyerekek százezreire hozott frászt a világhálón? Mit ad Isten, a szörnyeteget éppen Momónak hívták, de mivel egy ilyen nevű jelenségből Magyarországnak jutott egy saját, külön bejáratú, én mindig a Momentumra asszociáltam. Cseh Katalin most bebizonyította, hogy nem csak a név hasonló.Ajánljuk még

















