ellenzéki összefogás
Most majd kiderül, hány éves a kapitány! – Délután háromtól tartja évértékelőjét Gyurcsány
Gyurcsány Ferenc, az ellenzéki összefogás kesztyűbábját mozgató kéz pénteken 15 órától tartja évértékelőjét, amelyről a PS is beszámol majd. A Demokratikus Koalíció vezére Orbán Viktor miniszterelnök előtt egy nappal, de még Márki-Zay Pétert is beelőzve áll az Internet népe elé, hogy megtudhassuk, merre kígyóznak mostanság a kígyók...Újabb LMP-s politikust zártak ki a pártból
Egyre inkább morzsolódik az LMP és az ellenzéki összefogás: újabb politikus jelentette be, hogy külön indul, a baloldal és a Fidesz jelöltjével szemben Veszprém megye 3-as számú választókerületében.Önállóan indul a választáson az LMP-s politikus, akit a pártja Hajnal Miklós kritizálása miatt függesztett fel
Ilyen az, amikor a baloldalon van valaminek következménye. Portálunk is beszámolt arról, hogy az LMP-ben tizenhárom éve politizáló Hajdu Máriának egy teljesen jogos felvetés miatt függesztették fel párttagságát, ami történetesen az volt, hogy kritizálni merte a Momentum ifjú titánját, Hajnal Miklóst. Hajdu most úgy döntött, hogy kilép az LMP-ből és független jelöltként vág neki az országgyűlési választásoknak.Konfliktus van a baloldalon a mandátumok miatt
Márki-Zay Péter mandátumán marakodnak az ellenzéki pártok. Vasárnap volt egy hétpárti egyeztetés a listaállításról, ahol már a Márki-Zay-féle csapat is részt vett, de a tárgyalás eredménytelen volt. A Párbeszéd és az MSZP el sem ment a következő körre.Csináltunk nektek sítábort, meg pálinkamámort! - Ujhelyi kiborult az erdélyi magyar politikusokra, amiért nem kértek a gyurcsányi összefogásból
Srácok, ezt most játsszuk le! - felszólítással küldte el melegebb éghajlatra az erdélyi magyar politikusokat a szocialista Ujhelyi István, annak a sajtóban megszellőztetett levélnek a kapcsán, amelyből kiderült, miért is nem kérnek az ellenzéki összefogásból a határon túl. A válasz nyilván Gyurcsány Ferenc 23 millió románnal riogató személyében keresendő, amelyet éppen Ujhelyi próbált legitimizálni azzal, hogy a konzervatív jobboldalinak beállított Márki-Zay Pétert erdélyi körutazásra sarkallta mindjárt az előválasztás után, és amelyre az erdélyi magyar politikusok diplomatikus nemet mondtak. Ujhelyi indulatos Facebook-bejegyzése mindenesetre jól példázza, hogy sítábor-szervezésre és pálinkamámorra nem lehet nemzetpolitikát építeni, és ez pont ennyi, amit a baloldal e téren eddig fel tud mutatni...Az erdélyiek szemében esélytelen a magyar baloldal
Az erdélyi magyarok körében nem kérdőjeles, kire fognak szavazni április harmadikán. A külhoniaknál évek óta stabilan, magas arányban Orbán Viktor kormányzása a befutó, így a megméretéssel kapcsolatos közvélekedésben inkább csak a magyar baloldal Erdélyből értelmezhetetlennek tűnő kormányellenes propagandája jelenik meg riasztó témaként.Márki-Zay szerint lesz az ellenzéknek köztársaságielnök-jelöltje, de nem tudni, ki, mert még marakodnak rajta
Legkésőbb március 10-én választ a parlament új köztársasági elnököt. Eddig csak Novák Katalin neve volt biztos; úgy tűnt, hogy az ellenzék nem állít jelöltet, de ez változhat. A személy még kérdés, meg maga a jelölés ténye is.Jakab Péter az ATV-ben fenyegetőzött és ontotta magából a böszmeséget
A hét elején Jakab Pétert, a Jobbikot végleg Ballikká züllesztő, a párt támogatottságát pedig tíz százalék alá felező politikust látta vendégül Rónai Egon az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Amiket a „sötétben tartott, parizerrel és krumplival etetett” pártelnök mondott, az minden volt, csak nem „egyenes beszéd”, de legalább – Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter jó tanítványaként – a tízperces beszélgetés során egyszer kiszólt a nézőkhöz és megfenyegette őket.Márki-Zay elszólta magát: a DK-szavazók öt százaléka nem voksolna az összefogásra
Simon András felügyelete mellett tartotta meg szokásos vasárnapi videobejelentkezését Márki-Zay Péter. Hiába volt azonban mellette a gyámul kinevezett volt újságíró, a hódmezővásárhelyi polgármester elszólta magát, és beismerte, hogy a hátországának vezető pártját adó DK szavazóinak egy része nem támogatja a közös listát.Ajánljuk még
















