ellenzéki összefogás
A párhuzamos valóságban élő Karácsony szerint belobbant az ellenzék népszavazási kezdeményezése
Nagyon belobbant az ellenzék népszavazási kezdeményezése – hangoztatta nagy mellénnyel az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtökön Karácsony Gergely, aki szerint, ha mégis kudarcba torkollna a baloldali kezdeményezés, azért csakis a Fidesz lehet a hibás, még véletlenül sem az ellenzék, amelynek tagjai a viccpárton kívül eddig nem vették komolyan az aláírásgyűjtést.Gattyán György szerint érthetetlen, hogy miért szapulja egymást az ellenzék
Gattyán György a Spirit FM Aktuál című reggeli műsorában beszélt többek között az ellenzék jelenlegi állapotáról. Leszögezte: az nem tárgyalási alap, hogy csak a pénzét akarják a pártok. Nem látszik, hogy stabil összefogás lenne az ellenzéki oldalon; a legnagyobb gond, hogy nincs megfelelő vezetés – mondta a Megoldás Mozgalom alapító elnöke.Szánthó Miklós: a baloldal kifutott az időből
A baloldal kifutott az időből, nem ismeri a szabályokat, vagy nem veszi azokat komolyan és csak hitegetik a választóikat az általuk kezdeményezett népszavazással – nyilatkozta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Magyar Nemzet szerdai számában.Szánthó Miklós: a baloldal kifutott az időből
A Magyar Nemzet az ellenzéki aláírásgyűjtés kapcsán kereste meg Szánthó Miklóst. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a baloldal kifutott az időből, nem ismeri a szabályokat vagy nem veszi azokat komolyan, és csak hitegetik a választókat az általa kezdeményezett népszavazással.Gattyán György reagált Márki-Zay vádjaira: egyedül folytatják a munkát
Gyattyán György hétfőn nyílt levélben fordult az ellenzéki pártok vezetőihez, és együttműködését ajánlotta fel nekik. Márki-Zay Péter erre saját stílusában válaszolt, és ismét kijelentette, hogy Gattyán a Fidesz embere, és bár konkrétan nem mondta ki, de érzékeltette, hogy elzárkózik a közös munkától. Az ügyben az Index megkereste Gattyán Györgyöt, aki reagált az elutasításra.Visszatért Ron Werber, a gyűlöletkeltés mestere
Választásokat csak egyéni körzetekben lehet nyerni, nem tv-stúdiókból, nem sajtótájékoztatókról és nem is szép szlogenek vagy grafikák révén – fogalmazta meg kritikáját Ron Werber az ellenzéki összeborulás bénázását értékelve a HVG360-nak adott interjúban. Az izraeli tanácsadó korábban az LMP-nek segített, és ő építette a gyűlöletre a baloldal 2002-es kampányát.Márki-Zay megbénította a baloldali összefogást, a baloldal saját véleménye szerint is
A parlamenti választás előtt három hónappal felszívódott a magyar baloldal – legalábbis erről jelentetett meg hosszas fejtegetést a baloldali 24.hu hírportál, akik több ellenzéki háttéremberrel is beszélgettek a jelenség okáról. Mint kiderült, a kormányváltásban reménykedő liberális oldal most döbbent rá, hogy milyen nehézségekkel jár egy hatpárti összefogás, amelynek működését az is tovább nehezíti, hogy a 2021-ben rendezett házi roncsderbijüket sem tudták megnyerni. Ennek következtében a közpénzmegvonástól deliráló és az államkassza kulcsának megszerzéséről nyálcsorgató ábrándokat szövögető összefogás közös miniszterelnök-jelöltje az a Márki-Zay Péter (MZP) lett, aki saját politikai bázis és jóízlés híján is megakasztotta a baloldali romhalmaz fogaskerekeit.Gattyán György nyílt levélben kéri az ellenzéket, hogy álljanak össze vele
November végén jelentette be Gattyán György, hogy elindulna a 2022-es országgyűlési választásokon. A milliárdos üzletember pártot is alapított erre a célra Megoldás Mozgalom néven, ami elsősorban az ország digitalizációját hirdeti programként. Gattyán hétfőn nyílt levelet írt az ellenzéki pártoknak, hogy fogjanak össze vele.MZP: És akkor Molnár Enikővel, ők ketten lejöttek ide hozzám Hódmezővásárhelyre... – És a Jobbik még mindig kicsit büdös (videó)
Finoman szólva sem felhőtlen a két Péter viszonya. Pedig akad még közös pont a faragatlanságukon kívül, ami összehozhatná őket. Itt van például az, hogy valamilyen rejtélyes oknál fogva még mindig „jobboldalinak” vallják magukat. Illetve igaz az is, hogy régi ismeretségről van szó. Rossz nyelvek szerint éppen ez okozza a legnagyobb feszültséget, nem pedig az, hogy a két gyüttment nem fér meg a baloldali csárdában. A jobbikosok ugyanis, miközben tolták a hódmezővásárhelyi polgármester kampányát néhány évvel ezelőtt, megismerhették Márki-Zay sötét oldalát. Azt, amelyik mások halálából is hasznot akar húzni. Nem véletlen, hogy Jakab az utolsó pillanatig kitartott Dobrev Klára mellett, hisz jól tudta, hogy Márki-Zay Péter személyében egy olyan politikussal van dolga, akinek, ha beakad valami, akkor csak mondja, mondja és mondja, agresszívan és bántóan – bármekkora önsorsrontó sületlenség legyen is az.Ajánljuk még














