Pesti Srácok

ellenzéki összefogás

Vona Gábor szerint esélytelen, hogy az Orbán-kormányt leválthatja az ellenzék

Jurák Kata Magyar ugar 2021 március 22.
Különleges csemegének ígérkezett Vona Gábor eszmefuttatása a Spirit FM műsorán, akiről néhány hete röppent fel a hír, hogy megunta az influenszerkedést és szívesen folytatná politikai szerepvállalását. Persze ez azért mégsem olyan meglepő, tekintve, hogy a cicasimogatás nem kimondottan tekinthető biztos jövedelemnek. Az influenszerként feltűnősködő bukott pártelnökről azt azért érdemes tudni, hogy kifejezetten tehetséges módon sikerült elérnie, hogy a Jobbik alig néhány év alatt már nyomokban sem tartalmazza a nemzeti oldal képviseletét. A cukisodásnak persze meg is lett a következménye: a 2018-as választásokat követően a Jobbik gyakorlatilag felszámolta saját magát, kiléptek a párt meghatározó politikusai, a tagszervezetek pedig sorra szűntek meg. A Jobbik megmaradt szimpatizánsai viszont azt a Jakab Pétert választották elnöknek, aki szövetségre lépett azzal a balliberális ellenzékkel - élükön Gyurcsány Ferenccel, akik ellen a párt megalakult. A nemzeti színeket szivárványosra cserélő Jobbikról még a párt egykori elnöke sem gondolja úgy, hogy meghatározó szereplője lehetne a 2022-es országgyűlési választásnak - derült ki a Spirit FM műsorában elhangzott beszélgetésből. Vona Gábor arról is beszélt, hogy a Jobbik támogatói mára leginkább az MSZP és a DK szavazóiból állnak, Jakab Péternek pedig nem lesz elég a parizer-kampány, politikai vízióra is szükség lenne ahhoz, hogy komoly ellenzéki erőként lehessenek jelen. Véleménye szerint a 2022-es országgyűlési választás apokaliptikus pornó lesz, ahol "a halál és a szex lesz a téma".
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.