ellenzéki összefogás
Politikai Hobbista: a Jobbik a primitívkedésével nem fogja Gyurcsányhoz édesgetni a vidéki szavazókat
Hiába született meg a belvárosi értelmiség mesterterve, hogy a magyar vidék "primitív, krokodilagyú" lakosságát a Jobbik révén lehetne az ellenzéki összefogás szavazótáborához csábítani, az egykorvolt radikális párt annyira primitív kommunikációt folytat, hogy már csak a budapesti és egyéb nagyvárosi jobbikosok tartanak ki mellette. A vidékiek, akiket be akartak csatornázni Gyurcsány Ferenc alá, undorodva fordulnak el ettől a párttól, mert nem primitívek – így foglalható össze a tanulsága a PestiTV Politikai Hobbista című műsorának, amelyből az is kiderül: senki nem tudja, mikor fogja a jó stratégiai érzékkel megáldott Gyurcsány kipenderíteni az összefogásból a Jobbikot, addig azonban Jakab Péter pártelnök összeszorított fenékkel fog járkálni mindenhová.A D-209-es elvtárs örül az ellenzéki összefogásnak
A DK, a Jobbik, a Momentum, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd vezetői kedden írták alá a parlamentben azt a közös nyilatkozatot, amelyben a szivárványkoalíció szereplői abban bízva, hogy leválhatják 2022-ben a Fidesz–KDNP-t, felvázolták esetleges kormányzásuk alapelveit. Az ATV kérdéseire reagálva az egykori kormányfő, Medgyessy Péter, aki D-209 számon nyilvántartott, szigorúan titkos állományú belügyes főhadnagyként szolgált a Kádár-rendszerben, elmondta, hogy nagyon örül az ellenzéki pártok közötti egység létrejöttének.Még a DK egykori alelnöke sem szavazna az ellenzéki összeborulásra
Hosszas bejegyzésben ekézi Bauer Tamás, a Gyurcsány-párt egykori alelnöke az ellenzéki összefogást a közösségi oldalán. A balliberális politikus fintorgott a Gyurcsány által irányított szivárványkoalíció összes ígérete miatt, majd azt is leszögezte: nem fogja szavazatával támogatni az ellenzéki összefogást.Fidesz: ugyanazok tolonganak a hatalomért, akik egyszer már tönkretették az országot
A baloldalt a koronavírus-járvány kellős közepén is csak a hatalom érdekli – így reagált a Fidesz arra, hogy kedden megállapodtak a közös kormányzás alapelveiről az ellenzéki pártok. A Fidesz az MTI-nek küldött közleményében elképesztőnek nevezte, hogy a baloldal a koronavírus-járvány kellős közepén is csak a hatalom megszervezésével van elfoglalva.Gyurcsány ma délután hivatalosan is bejelenti az ellenzéki összefogást (Cikkünket frissítjük)
Gyurcsány Ferenc közösségi oldalára posztolt egy fényképet, melyen az összes ellenzéki párt vezetője szerepel. A felirat tanúsága szerint a kép apropóját az adta, hogy ma délután közös bejelentést tesznek az ellenzéki összefogásról, és arról a hat alapelvről, amelyben Jakab Pétertől Fekete-Győr Andrásig bezárólag sikerült közös nevezőre jutniuk. Nos lélegzetvisszafojtva várjuk a fejleményeket, bizonyára hatalmas meglepetésekre számíthatunk. Amint megtörténik a bejelentés, cikkünket frissítjük.Saját tagságuktól tartva Jakabék már a kongresszust sem merik összehívni
Rövid távú érdekekért áldozza fel a Jobbik jövőjét a Jakab Péter-féle pártvezetés azzal, hogy identitását és az alapszabályban lefektetett elveit feladva behódol a Gyurcsány Ferenc vezette szivárványkoalíciónak. Egy belső forrás szerint Jakabék már az elégedetlenkedő tagságot sem merik összehívni, attól tartva, hogy leszavaznák a baloldali tömbösödést – írta meg cikkében a Magyar Nemzet.Kövér László: Óriási erők fognak megmozdulni, hogy a választásokat kívülről manipulálják
Arra kell felkészülni, hogy Brüsszelből és a tengerentúlról óriási erők fognak megmozdulni a következő másfél évben, hogy a magyar választások eredményét kívülről, illegitim módon manipulálva a nekik megfelelő irányba vigyék – mondta Kövér László házelnök a Hír TV Bayer Show című műsorában.Ajánljuk még

















