elnöki beiktatás
Ismét van magyar magabiztosság, egészséges öntudat, nemzeti büszkeség – Novák Katalin első köztársasági elnöki beszéde (videó + képgaléria)
Azért fogok dolgozni, hogy mi magyarok a meg nem értettség romantikája mellett minél többször tapasztaljuk meg a megértettség és megbecsülés komfortos érzését – hangsúlyozta Novák Katalin a Kossuth téren elhangzott beiktatási beszédében. A köztársasági elnök kiemelte: az egész világ megláthatta, hogy a magyar egy erős, független és szabadságszerető nép, ugyanakkor úgy vélte, mégis, mintha egyre kevésbé tisztelnének bennünket ezekért az elveinkért. A köztársasági elnök szerint az elmúlt évtized ereményeként a magyarok ismét emelt fővel járhatnak; "ismét van magyar magabiztosság, egészséges öntudat, nemzeti büszkeség". Novák Katalin ugyanakkor beszédével jó érzékkel kihasználta a hazai és külföldi média fokozott figyelmét arra is, hogy tíz pontba szedve megfogalmazza hazánk határozott álláspontját az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban, amelyet ilyen formán nehéz lesz továbbra is szándékosan félremagyarázni. Beszédében az életvédelemmel kapcsolatban is határozott álláspontot fogalmazott meg, ezzel vélhetően máris kivívta az abortuszpárti NGO-k ellenszenvét. Letette esküjét Joe Biden, az Egyesült Államok 46. elnöke
Utcalezárásokkal, valamint egy kisebb hadsereggel készül a világ „mintademokráciája” frissen megválasztott elnökének beiktatására. A magyar idő szerint délután 5 órakor kezdődő ceremónián részben a koronavírusnak, részben pedig a Capitolium elleni támadásnak köszönhetően valószínűleg több katona lesz jelen, mint néző, így garantálva az amerikai történelem egyik legmegosztóbb elnökének beiktatása köré szervezett rendezvénysorozat biztonságát. Nézők helyett zászlók lepték el a National Mall sugárutat, a meghívottak hiányában üresen álló térre 200 ezer amerikai zászlót helyeztek el. A Zászlók mezeje elnevezésű installáció azokat jelképezi, akik nem tudnak személyesen ott lenni az ünnepségen. Tüntetésről nem érkezett bejelentés, Trump pedig búcsúbeszédében arra kérte az amerikaiakat, hogy imádkozzanak a hivatalba lépő új kormányzat sikeréért, és kijelentette: hajlandó a békés átmenetet biztosítani. Délután 4 óra körül mégis sűrűsödni kezdtek az események: a legfelsőbb bíróság épületében tűzriadót jelentettek, egyes források szerint az épületet evakuálni kellett. Ennek pikantériája, hogy a legfelsőbb bíróság épülete éppen a Capitoliummal szemben áll, ahol Biden délután 6-kor elmondja beiktatási beszédét. Biden magyar idő szerint 16:30-kor érkezett meg a Capitoliumra, és negyedórával később, rövid imával kezdődött a ceremónia, ahol természetesen a liberális világsztárok krémje is megmutathatta magát: az amerikai himnuszt Lady Gaga előadásában hallgathattuk meg, de fellépett Jennifer Lopez is. Az alkalomra írt versét a 2017-ben az USA első ifjú koszorús költőjének kiválasztott Amanda Gorman mondta el, aki gyerekkorában éppúgy dadogással küzdött, mint Biden. Magyar idő szerint 10 perccel 6 óra szerint beiktatták Joe Bident, aki az Amerikai Egyesült Államok 46. elnökeként kezdheti meg hivatalát. Beiktatási beszédében Biden a társadalmi egység megteremtésére szólított fel, kijelentve: minden amerikai elnöke akar lenni. A frissen felesküdött elnöknek Orbán Viktor is gratulált beiktatásához: a kormányfő levelében azt üzente kollégájának, hogy a magyar kormány továbbra is teljes mértékben elkötelezett marad a magyar-amerikai kapcsolatok erősítése mellett a kölcsönös tisztelet és jóakarat alapján. Az új liberális szelek pedig már fújnak is Washingtonban: Biden 17 rendeletet ír alá első napján, amelyek közül a legfontosabb a határfal építésének leállítása, valamint a szigorú migrációs előírások lazítása. A beiktatás eseményeiről és a legfrissebb washingtoni fejleményekről pedig a PestiSrácok.hu folyamatosan frissülő cikke tájékoztatja Önöket. Kövessék velünk az amerikai demokrácia zárófelvonását! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.