elnökválasztás
Harangozó a titkos befutó a szocik elnökségére?
Információink szerint szocialista berkekben már csak két komolyan vehető elnökjelöltről vitáznak mértékadó szocialisták: Harangozó Tamásról és Molnár Gyuláról. Mint ismeretes négy jelölt vállalta a megmérettetést. A jelenlegi elnök Tóbiás József kapta a legkevesebb ajánlást, a Népszabadság információi szerint Szanyi Tibor kevésbé esélyes, így Harangozó Tamás, Molnár Gyula között dőlhet el a küzdelem.Nagy előnnyel nyert a szabadságpárti jelölt az osztrák államfőválasztás első fordulójában
Több országhoz hasonlóan Ausztriában is leáldozóban van a hagyományos politikai elrendeződés, és a választók az új kihívásokra reagáló, azokat komolyan vevő politikai erők felé fordulnak. Két közvélemény-kutató intézet szerint is egyértelműnek látszik, hogy a szabadságpárti jelölt, a korábbi felmérésekkel ellentétben nem második lesz, hanem komoly előnnyel nyeri az első fordulót.Ajánljuk még