elon musk
Rettegünk Elon Musk agyba szerelhető csipjétől – The Right Brothers
2023 első Right Brothers-adásában Elon Musk a fő téma. De nem kell megijedni, ezúttal nem a Twitterről beszélünk Georg Spöttlével, hanem a jövőről, Musknak ugyanis van egy zseniális, hihetetlen, ugyanakkor rendkívül ijesztő projektje, a Neuralink. Ez tulajdonképpen egy csip, amit ha az ember agyába ültetünk, akkor fantasztikus képességekkel ruházza fel a felhasználót, összeköti az agyát számítógépekkel, telefonokkal, az egész internettel, vagy mások agyával, ami az emberi evolúció egy új fejezetét nyithatja meg, amennyiben nem pusztítja el önmagát tisztelt fajunk a technológia segítségével. Természetesen egy kis politikával is foglalkoztunk, Svájc ugyanis egy olyan törvényt tervez meghozni, amivel korlátozhatja örökre az illegális bevándorlást, és mindezt a klímavédelem álruhájába bújtatva. Egyszerűen zseniális.660 milliárd dollárba került 2022 az amerikai szupergazdagoknak
Az Egyesült Államok milliárdosainak vagyona összesen 660 milliárd dollárral (mintegy 264 ezer milliárd forint) csökkent 2022-ben - olvasható a Forbes összegzésében, amely szerint a világ leggazdagabb emberei összesen több mint 2000 milliárd dollárt veszítettek ebben az évben.2022: az év, amikor rájöttünk, hogy mindent elveszíthetünk és semmi sem biztos – Szavazzanak az év külpolitikai PS-cikkére!
Ha finoman szeretnénk fogalmazni, akkor fogalmazhatunk úgy, hogy „izgalmas” éven vagyunk túl, ami a külpolitikát illeti. Ha határozottabban és bátrabban akarjuk magunkat kifejezni, akkor érdemesebb talán az őrült, bizarr, félelmetes jelzőket használni, amikor 2022-ről beszélünk. Az idei év megmutatta nekünk, hogy nem vagyunk biztonságban, hogy a biztonságosnak hitt életünk és minden, ami szerintünk „tuti”, az egy pillanat alatt megszűnhet, összedőlhet és/vagy ellenünk fordulhat, és nincsen semmi, ami ne alakulhatna teljesen másként, mint ahogy várjuk vagy szeretnénk. Mindennek ékes példája az Ukrajna területén zajló háború, amit napokkal a kirobbanása előtt sem gondolt volna meg senki, az amerikai félidős választás, amely a biztosnak hitt eredményt meg sem közelítette, de ne felejtsük el, hogy rettegtünk egy majomhimlőtől is, amiből szerencsére nem lett nagyobb járvány, miközben Németországban szinte kisebbségbe kerültek a németek, a nyugati haladók pedig soha nem látott agresszióval támadták a normális dolgokat és mindent, amit szeretünk. Mivel év végén nem árt egy kis memóriafrissítés, ezért csináltunk egy kis gyűjtést az év „fénypontjaiból”, a legjobbra pedig szavazhatnak is, ha szeretnének.Elon Musk szerint a Twitter nem megy csődbe egyhamar
A Twitter nem megy csődbe egyhamar, nagyjából jó irányba is halad, de azért még sok tennivaló van a közösségi mikroblog körül – mondta el a hétvégén egy podcastban a platform tulajdonosa, Elon Musk. A vállalatvezető szerint sikerült kordában tartani a kiadásokat, így már nem tartanak rohamtempóban a csőd felé.Óriási botrány: titkos dokumentumokat szivárogtatott ki Musk, kínos magyarázkodásba kezdett az FBI és a CIA
Igen kellemetlenül érintheti az amerikai kormányzati szerveket, így az FBI-t és a CIA-t is, hogy Elon Musk jóvoltából olyan dokumentumok láttak napvilágot, amelyek szerint jelentős összeggel járultak hozzá ahhoz, hogy bizonyos felhasználókat kitiltsanak a közösségi oldalakról, vagy éppen bizonyos tartalmakat cenzúrázzanak. Nagy pofon ez a közösségi platformoknak, igen kellemetlen a a titkosszolgálatoknak, és nem meglepő nekünk, magyar felhasználóknak, akik már évek óta szajkózzuk a bigtech-óriások korlátlan uralmát és az abban rejlő veszélyt. A demokrácia és a szólásszabadság zászlóshajójaként tetszelgő USA-ról pedig ismét bebizonyosodott: nem az emberek véleménye, hanem a pénz számít. Na és persze a hatalom. Nézzük, miről is van szó.Elon Musk: Lemondok, amint találok valakit, aki elég hülye ahhoz, hogy elvállalja ezt a munkát
Elon Musk amerikai milliárdos kedden bejelentette, hogy addig marad a Twitter közösségi hálózat és mikroblog-szolgáltatás vezérigazgatója, amíg nem talál valakit, aki kész átvenni a helyét a vállalat élén.A republikánusok a szövetségi választási bizottság vizsgálatát követelik Twitter-ügyben
A republikánusok azt követelik az amerikai szövetségi választási bizottságtól, hogy az úgynevezett Twitter-iratokból nyilvánosságra került információk alapján nyissa újra a vizsgálatot a közösségi médium ellen, amiért 2020-ban korlátozta a Joe Biden jelenlegi elnök fia, Hunter Biden laptopján található, állítólag korrupciós gyanúra alapot adó információkról szóló sajtóértesülés közlését.Az EP nyilvános meghallgatásra hívta Elon Muskot
Az Európai Parlamentnek nem tetszik, hogy most már van egy közösségi portál, amely nem kizárólag a baloldalt szolgálja ki, így be is indították a "demokratikus" gépezetet a Twitter új tulajdonosával szemben és egy nyilvános meghallgatásra hívták be Elon Muskot. Megjegyzendő, hogy amikor a Trump-adminisztráció alatt hasonló eset történt Mark Zuckerberggel a Facebook-cenzúra kapcsán, a fősodratú média világszerte diktatúrát kiáltott.Musk távozására szavaztak a Twitter-felhasználók
A Twitter-felhasználók többsége Elon Musk távozásával értene inkább egyet – derül ki a hétfőn lezárult közösségi szavazáson. A szavazást maga Musk indította vasárnap, miután a vezérigazgatóság más rivális közösségi platformok népszerűsítését és említését tiltó korlátozó intézkedés bevezetését lengette meg hétvégén.Ajánljuk még

















