elon musk
Elon Musk is aláírta a mesterséges intelligencia ellenőrizetlen fejlesztésének veszélyeire felhívó levelet
A technológiai ipar vezető szereplői nyílt levélben sürgették szerdán a mesterségesintelligencia-fejlesztések azonnali felfüggesztését a társadalmat fenyegető kockázatok miatt. Az Élet Jövője Intézet (Future of Life Institute) által kiadott dokumentumot mintegy ezren írták alá, köztük Elon Musk, a Twitter tulajdonosa, a Tesla alapítója, valamint Steve Wozniak, az Apple társalapítója.Kikerült az internetre a Twitter forráskódjának egy része
A Twitter közösségi portál forráskódjának egy része kikerült az internetre egy adatszivárgást követően – derül ki bírósági dokumentumokból, amelyeket az amerikai sajtó idézett az elmúlt hétvégén.Összecsapott a Twitteren Elon Musk és az Egészségügyi Világszervezet
Az országoknak nem szabadna alávetniük szuverenitásukat az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) – jelentette ki csütörtökön Elon Musk, a Twitter elnök-vezérigazgatója, akinek szavait a WHO főigazgatója nyomban visszautasította a mikroblogportálon, nevének említése nélkül álhírterjesztéssel vádolva meg az amerikai multimilliárdost.Emberi ürülékkel válaszol Elon Musk az újságírók kérdéseire
A Twitter sajtókontaktjához érkező összes megkeresésre egy ürüléket ábrázoló emojit fognak visszaküldeni válaszüzenetként – közölte Elon Musk.Felére csökkenhet a Tesla új autóinak ára?
Felére csökkentené a Tesla elektromosautó-gyártó a járművei következő generációjának gyártási költségeit oly módon, hogy új innovatív előállítási technológiákat alkalmaz és kisebb méretű gyárakat alakít ki. Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója, illetve a vállalat más vezetői a cég céljairól szerdán tartottak három és fél órás előadást a vállalat székhelyén, a Texas állambeli Austinban az évente megrendezett Investor Day nevű rendezvényen.A német hatóságok vizsgálják Elon Musk tweetjeinek kiemelését
A bajor médihatóság (BLM) vizsgálatot indított pénteken annak feltárására, hogy Németországban is tapasztalható volt-e Elon Musk tweetjeinek automatikus előtérbe helyezése a közösségi média oldal nyitólapján. A Twitter tulajdonosa tagadta, hogy bejegyezései szándékos kiemelést kaptak volna. Musk szerint erre bizonyíték az, ha bárki áttekinti, hogy az elmúlt 6 hónapban a posztja hány megtekintést értek el, hányan osztották meg és lájkolták őket.Több százezer autót hív vissza a Tesla a hiányos önvezető rendszerük miatt
Amerikai hatóságok nyomására szoftverfrissítés idejére visszahívja teljes önvezető rendszerrel felszerelt 362 ezer autóját a Tesla - derült ki a csütörtökön megjelent dokumentumokból.A SpaceX korlátozta az ukrán hadsereg hozzáférését a Starlink műholdas rendszerhez
Korlátozta a SpaceX űripari vállalat az ukrán hadsereg hozzáférését a Starlink műholdas rendszerhez, miután egyes hírek szerint a szolgáltatást harci drónok irányítására is felhasználták – jelentette csütörtökön a BBC brit közszolgálati hírtelevízió a vállalat elnökére hivatkozva.Több per indult a Twitter ellen Amerikában és Nagy-Britanniában
Több per is indult a Twitter ellen Amerikában és Angliában, mert nem fizette ki az irodák bérleti díját. A nemrég gazdát cserélt Twitter sem az Egyesült Államokban, sem Angliában nem fizette ki irodáinak legutóbbi bérleti díját, az ingatlanok bérbeadói bíróság előtt követelik az őket megillető összegeket - állította az angliai legfelsőbb bíróság (High Court) kedden.Ajánljuk még

















