emmanuel macron
Exit poll: Macron győzött a francia választás első fordulójában Le Pen előtt
Emmanuel Macron hivatalban lévő elnök győzött a francia elnökválasztási első fordulójában vasárnap, az exit poll-eredmények szerint nagyobb különbséggel a szuverenista jobboldali Marine Le Pen előtt, mint amire előzetesen számítani lehetett – írta az AFP hírügynökség.Kezdetét vette a francia elnökválasztás a tengerentúli területeken
Franciaország tengerentúli területein már szombaton megkezdődött az elnökválasztás. Emmanuel Macron jelenlegi államfő mellett, akit első alkalommal 2017-ben választottak meg köztársasági elnöknek, tizenegy másik politikus indul, akik között Macron legesélyesebb kihívója Marine Le Pen, a jobboldali Nemzeti Tömörülés elnöke. Franciaország a világ hetedik legnagyobb gazdasága és az Európai Unió politikájának meghatározó alakítója.Bekérették a lengyelországi francia nagykövetet
Behívta a lengyel külügyminiszter pénteken a lengyelországi francia nagykövetet, miután Emmanuel Macron elnök „szélsőjobboldali antiszemitának” bélyegezte Mateusz Morawiecki miniszterelnököt.Donald Tusk szerint nem létezik tisztességes lengyel, aki Orbánt támogatná
Donald Tusk, a lengyel ellenzéki Polgári Platform vezetője is beszállt a francia és lengyel elnök szócsatájába. A két politikus Twitteren került szóváltásba, az orosz–ukrán háború kapcsán, ahol Morawiecki azt vetette Macron szemére, hogy amikor Vlagyimir Putyin elnökkel tárgyal, valójában egy bűnözővel áll szóba, ami nem helyes, a bűnözőket ugyanis le kell győzni. Az Európai Néppárt elnöke nem hagyta ki a lehetőséget, és a kommentek között ismét az Orbán-kormány ellen buzdít.Emmanuel Macron a szélsőségek ellen mozgósított egyetlen nagygyűlésén
Nyolc nappal a francia elnökválasztás első fordulója előtt a szélsőségek elleni mozgósításra kérte a választókat Emmanuel Macron francia államfő-elnökjelölt szombaton, az első és egyetlen választási nagygyűlésén, amelyen 35 ezren gyűltek össze Európa egyik legnagyobb sportlétesítményében, a Párizshoz közeli Nanterre városában található Défense Aréna stadionban.Tanulmányok szerint Franciaország politikai válságban van
A Fondapol elemzőintézet egy pénteken, tíz nappal az elnökválasztás előtt bemutatott tanulmánya szerint Franciaország politikai válságban van. Az elemzés szerint a szavazásra jogosultak négyötödének nincs bizalma a politikai pártokban, és mintegy 40 százalékuk nem érzi úgy, hogy kötődne bármely mozgalomhoz.Macron megválasztása esetén függetlenebb Franciaországot ígér egy erősebb Európában
Emmanuel Macron francia államfő egy erősebb Európában függetlenebb Franciaországot ígért, és jelentős mezőgazdasági és ipari beruházásokat helyezett kilátásba újraválasztása esetén. Elnökválasztási programját az államfő nemzetközi sajtótájékoztatón mutatta be – több mint 300, hazai és külföldi újságíró előtt – csütörtökön, Párizs egyik elővárosában, Aubervilliers-ben. Az elnökválasztás első fordulóját április 10-én, a másodikat április 24-én rendezik.Franciaországban is megszüntetik a járványügyi korlátozásokat
Franciaországban a koronavírus-elleni oltás negyedik adagját hétfőtől kérhetik azok a nyolcvan éven felettiek, akik több mint három hónappal ezelőtt kapták meg a harmadik adagot. Ugyanekkor az előzetesen bejelentett menetrend szerint a tömegközlekedési járműveket és az egészségügyi intézményeket kivéve, mindenhol megszűnik a kötelező maszkviselés, és a kormány felfüggeszti az oltottsági igazolás bemutatásának kötelezettségét.Ajánljuk még

















