emmanuel macron
Kiderült, hogy pedofil a francia rendőrnő torkát elvágó iszlamista terrorista
A nyomozók gyerekekről és transzszexuálisokról szóló pornográf képeket, illetve radikális iszlamista tartalmakat találtak a Párizs elővárosában egy rendőrnőt meggyilkoló tunéziai terrorista telefonján. A 36 éves bevándorló Allah akbart üvöltve támadt a rendőrnőre múlt pénteken, és elvágta a torkát – írja az origo.hu.Egy korábbi antiszemita indíttatású gyilkosság miatt tüntettek Párizsban
Tízezrek tüntettek Franciaországban és Izraelben vasárnap egy 2017-ben Párizsban elkövetett antiszemita jellegű gyilkosság perének megtartásáért. A zsidó vallású Sarah Halimi gyilkosának felelősségre vonása azért maradt el, mert az igazságszolgáltatás beszámíthatatlannak minősítette az elkövetőt, aki a tette előtt kábítószert fogyasztott.A gyönge jelöltek miatt alacsony az érdeklődés az elnökválasztás iránt Franciaországban
A gyönge elnökjelöltek miatt alacsony az érdeklődés az elnökválasztás iránt Franciaországban – írta a hét végén a Le Monde című francia balliberális lapban az Ipsos közvéleménykutató intézet megbízott igazgatója, aki szerint az élmezőnyben a szociálliberális Emmanuel Macron jelenlegi elnök és Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) elnöke áll.Francia tábornokok szerint polgárháború fenyegeti az országot
Polgárháborús hangulatra figyelmeztette Emmanuel Macron francia elnököt húsz volt tábornok és több mint ezer katona-, rendőr- és csendőrtiszt egy nyílt levélben – tudta meg a Magyar Nemzet.A köztársaság elleni támadásnak nevezte a rendőrnő megkéselését a francia miniszterelnök
A francia köztársaság elleni támadásnak nevezte szombaton az ország miniszterelnöke a Rambouillet rendőrségének egyik adminisztratív alkalmazottját egy nappal korábban ért halálos támadást. A csak Stephanie néven azonosított rendőrnőt péntek délután érte halálos késszúrás, szemtanúk szerint támadója, egy tunéziai állampolgár azt kiabálta, hogy "Allahu akbar!"A gyarmatosító múltból fakad a franciaországi rasszizmus Macron szerint
Bizonyos módon újra kell értelmeznünk a saját történelmünket – jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő az amerikai CBS televíziónak adott interjújában, amelyben a többi között arról beszélt, hogy Franciaország a gyarmati múltjából eredően fajgyűlölettől szenved. A politikus beszélt Oroszországról és Ukrajnáról is.Egy francia történész szerint Orbán Viktor modell lehetne az uniónak
Macron továbbra is az elhibázott brüsszeli vakcinabeszerzéshez ragaszkodik. Orbán Viktor azonban jól látta, hogy az uniós vakcinabeszerzés akadozik. Rendelt kínai és orosz oltóanyagot is, így uniós átlagban ma a legnagyobb arányban beoltottak között van Magyarország – fejtette ki véleményét Kevin Bossuet, francia történész a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában – írja a Hirado.hu.Zelenszkij: Ukrajna kész négyoldalú béketárgyalásokra Oroszországgal
Ukrajna kész a négyoldalú – ukrán, orosz, francia, német – béketárgyalásokra Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a növekvő feszültségről, amelyet az ukrán határon tapasztalt orosz katonai erősítés okozott – jelentette ki pénteken a Párizsba látogató Volodimir Zelenszkij ukrán államfő, miután találkozott Emmanuel Macron francia elnökkel, és később videón keresztül tárgyalt Angela Merkel német kancellárral is.Ismét szigorítanak Franciaországban, miután lassan halad az oltás, a kórházak kapacitása pedig kimerülőben
Kéthetes lezárás kezdődött mától Franciaországban, miután az intenzív osztályon kezelt betegek száma átlépte az ötezer főt. A mostani lezárás legalább egy hónapig fog tartani, ezt követően tárgyalnak majd az esetleges lazításokról.Ajánljuk még

















