emmanuel macron
Castex: A járvány hosszabbításokra játszik
Franciaország belépett a koronavírus-járvány harmadik hullámának egy olyan formájába, amelyet számos variáns jellemez – mondta Jean Castex miniszterelnök kedden a nemzetgyűlésben. Kiemelte, hogy az AstraZeneca vakcinájának felfüggesztése ellenére az oltás marad "az első számú stratégia" a járvány megfékezésére.Macron és Draghi szerint biztató az EMA állásfoglalása AstraZeneca-ügyben
Emmanuel Macron francia elnök és Mario Draghi olasz kormányfő keddi telefonos megbeszélése során biztatónak nevezte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) állásfoglalását, amely szerint határozottan meg van győződve az AstraZeneca/Oxford Covid-19 elleni védőoltás előnyeiről.A franciákat megosztja Napóleon halálának közelgő, kétszázadik évfordulója
Közéleti vita robbant ki amiatt Franciaországban, hogy a kormány eddig semmilyen hivatalos megemlékezést nem tervezett Bonaparte Napóleon francia császár halálának közelgő kétszázadik évfordulójára.A francia nemzetgyűlés első olvasatban elfogadta a radikális iszlám elleni törvénytervezetet
A francia nemzetgyűlés kedden jelentős többséggel elfogadta első olvasatban a radikális iszlám elleni törvénytervezetet. Az 577 fős alsóházban az 563 jelenlévő képviselő 347 igen szavazattal 151 nem ellenében és 65 tartózkodás mellett szavazta meg a "köztársaság elveinek megerősítését" célzó kormányjavaslatot, amelynek célja megakadályozni a szeparatizmust, vagyis azt, hogy vallási vagy etnikai hovatartozás alapján egyes csoportok elkülönülhessenek a társadalmon belül.Macron: a járványból csak európaiként tudunk kilábalni
Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár pénteken megvédték a koronavírus elleni oltóanyagok európai beszerzési stratégiáját, amelyet egyre több tagállamban bírálnak a rendelkezésre álló adagok elégtelensége miatt.Peking visszautasította Macron kínai oltóanyagokat illető bírálatát
Peking visszautasította pénteken Emmanuel Macron francia elnöknek a kínai koronavírus elleni oltóanyagok átláthatóságát és hatásosságát kétségbe vonó, előző nap tett kijelentéseit, és a nemzetközi közösség összefogását sürgette a vakcinák kérdésében. Vang Ven-pin, a kínai külügyminisztérium szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján aláhúzta: a klinikai tesztek harmadik fázisa alapján bizonyított, hogy a kínai fejlesztésű oltóanyagok hatásosak és biztonságosak. Hozzátette: a kínai kormány komoly jelentőséget tulajdonít a Covid-19 elleni vakcinák biztonságára és hatásosságára.Megkezdődött a radikális iszlám elleni törvénytervezet vitája a francia nemzetgyűlésben
Megkezdték hétfőn a francia képviselők a radikális iszlám elleni törvénytervezet vitáját a nemzetgyűlésben, amelyet a szöveget bemutató Gérald Darmanin belügyminiszter olyan betegségnek nevezett, amelyre szerinte a legjobb gyógyír a szekularizáció lehet. A törvénytervezet a köztársaság elveinek megerősítését célozza annak érdekében, hogy megakadályozza, hogy vallási vagy etnikai hovatartozás alapján egyes csoportok elkülönülhessenek a társadalmon belül. Eric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter szerint a törvénnyel megfelelően lehet szankcionálni azokat, akik köztársasági kereteken kívül próbálnak bandázni.A francia belügyminiszter feloszlatná a migránsellenes akciókat szervező Identitás Generációt
Felháborítónak nevezte Gérald Darmanin francia belügyminiszter az Identitás Generáció nevű csoportosulásnak az Alpokban és a Pireneusokban szervezett migránsellenes akcióit, amelyek miatt a szervezet feloszlatását helyezte kilátásba.Emmanuel Macronnal egyeztetett telefonon későbbi együttműködésükről Joe Biden
Az Európai Unió tagállamainak vezetői közül Emmanuel Macron francia elnökkel egyeztetett elsőként telefonon beiktatása óta Joe Biden amerikai elnök – derül ki a francia elnöki hivatal által vasárnap éjjel kiadott közleményből. Az Élysée-palota hangsúlyozza, hogy a két államfő között nagy a véleményegyezés sok jelentős kérdésben, így a klímaváltozás elleni harcban és az koronavírus-járvány elleni együttműködésben az Egészségügyi Világszervezeten (WHO) keresztül.Ajánljuk még

















