emmanuel macron
Erdoğan: Azt kívánom Franciaországnak, hogy szabaduljon meg mihamarább a Macron-problémától
Újabb támadást intézett Emmanuel Macron francia elnök ellen Recep Tayyip Erdoğan török elnök a pénteki imát követően, Isztambulban.Lenácizta Macront a pakisztáni emberjogi miniszter
Az emberi jogok szövetségi minisztere szerint az elnök úgy bánik a muszlimokkal, ahogy annak idején a nácik kezelték a zsidókat. Arról is beszámolt, hogy a muszlim gyerekeket azonosító számmal látnák el és nyilvántartásba vennék, ám a kormány ezt határozottan tagadta.Behódolás: „Európai iszlámot” sürgetett a volt francia kormányfő
Manuel Valls volt francia miniszterelnök a Vallásszabadság és Biztonság Európában Intézet online kerekasztal-beszélgetésén felszólalva arról beszélt, hogy iszlám sajátos helyi változatát, az „európai iszlámot” kell megteremteni Európában. Érdekes megfigyelni, ahogy az országukat és a nemzetüket fenyegető halálos veszélyt felismerő haladó francia politikusok álmegoldások és abszurd ötletek tömegével állnak elő. Valls ötlete, figyelembe véve az iszlám tulajdonságait, minimum röhejes ostobaságnak tűnik. Nem más ez, mint önáltatás, a vereség végső beismerése előtt. De mit is érdemelnek azok, akik szerint az iszlám része Franciaországnak, de a kereszténység természetesen nem?Megalakult a franciaországi imámok tanácsa
Emmanuel Macron francia államfő javaslatára a muzulmán vallás meghatározó személyiségei kidolgozták az imámok nemzeti tanácsának alapjait. A szervezet feladata lesz hitelesíteni az imámokat Franciaországban – jelezte csütörtökön a francia elnöki hivatal.Elkészült a radikális iszlám elleni törvénytervezet Franciaországban
Elkészült a radikális iszlám elleni törvénytervezet Franciaországban, és az iszlamista tanárgyilkosság után kiegészült az internetes gyűlöletkeltést szankcionáló passzussal is.Véget értek a Franciaország elleni tüntetések
Befejezték kedden a Franciaországban ismét kiadott, Mohamed prófétáról készült karikatúrák ellen tüntető keményvonalas iszlamisták a demonstrációkat Pakisztánban azt követően, hogy megegyezésre jutottak az iszlámábádi kormánnyal.Macron: Franciaország csak ezért nem változtatja meg a szólásszabadsághoz való jogot, mert az máshol sokkot okoz
Emmanuel Macron sajnálatát fejezte ki hétfőn amiatt, hogy csak nagyon visszafogott nemzetközi támogatásokat kapott az utóbbi két hónap franciaországi iszlamista merényletei után. A francia elnök jelezte azt is, hogy Franciaország csak azért nem fogja a szólásszabadsághoz való jogát megváltoztatni, mert az máshol sokkot okoz.Migráció és terrorizmus – Fordulat a macroni terrorszemléletben, a Bataclan után öt évvel
A nizzai terrorcselekményeket követően Emmanuel Macron több fórumon is elismerte és megerősítette, hogy összefüggés van a migráció és a szélsőséges cselekmények között, amely új fordulatot hozhat az Európai Unió szemléletében is – hangzott el az "Iszlamista terrorizmus és Franciaország a Bataclan után öt évvel" című online kerekasztal-beszélgetésen. Fejérdy Gergely, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója többek között arról beszélt: a francia nyilvánosság kénytelen elismerni, hogy a tényleges terrorcselekményeket elkövető személyek csak a piramis csúcsát képezik, hiszen a radikalizmust a felmérések szerint a franciaországi iszlám lakosság mintegy egynegyede támogatja valamilyen formában, és ezt a problémát a politikum nem takargathatja tovább.Macron: Franciaország kész hozzájárulni a hegyi-karabahi konfliktus rendezéséhez
Franciaország kész hozzájárulni a hegyi-karabahi konfliktus rendezéséhez és humanitárius segítséget nyújtani Jerevánnak – jelentette ki csütörtök este Emmanuel Macron francia államfő a párizsi Élysée-palotában, amikor fogadta a franciaországi örmények képviselőit.Ajánljuk még

















