emmanuel macron
Karácsonyhoz, Dobrevhez, Fegyőrhöz, Cseh Katalinhoz, Gyurcsányhoz hasonló alakok vezetik Nyugat-Európát
Elképesztően alacsony színvonalú szövetségesekre szorul a nyugati világ Közép-Európában. Na nem azért, mert lenéznek bennünket, hogy egy Gyurcsány nálunk miniszterelnök lehetett, sőt, akár még egy Jakab is lehet majd. Náluk is lehetne, és jelenleg is ilyen figurák vannak hatalmon. A hasonló meg a hasonlót keresi, magukkal azonos szellemi és erkölcsi nívón lévő embereket keresnek helytartónak. És az „erkölcsi” hasonlóság a fontosabb, hiszen nyugaton manapság ezt hívják kiválóságnak. Néhány nemzedékkel ezelőtt a nyugati nemzetek vezetői országuk érdekeit szem előtt tartva csináltak ostobaságokat, ma a saját érdekeik után menve csinálják meg ugyanazokat a romboló butaságokat. A mi ellenzékünk a mai Nyugat-Európa hű tükörképe.A francia parlament elfogadta a radikális iszlám elleni törvénytervezetet
Hét hónapig tartó vita után pénteken végül elfogadta a francia parlament azt a törvénytervezetet, amellyel a radikális iszlamizmust próbálják visszaszorítani. A francia országgyűlés valamennyi ellenzéki pártja élesen bírálta a tervezetet.Macron telefont és telefonszámot cserélt
Telefont és telefonszámot cserélt Emmanuel Macron francia elnök a Pegasus nevű kémprogrammal kapcsolatos sajtóhírek miatt. Az ügy kapcsán rendkívüli ülést tartott a nemzetbiztonsági, illetve védelmi tanács – közölte csütörtökön a francia elnöki hivatal, az Élysée-palota egyik illetékese.Nyugalmazott francia tábornokok szerint az ország vezetése nem mérte fel, mennyire súlyos a helyzet
Mi is beszámoltunk róla, hogy nyugalmazott francia katonatisztek egy csoportja nyílt levélben kereste meg Emmanuel Macront, amelyben a polgárháború veszélyére figyelmeztették az elnököt. Antoine Martinez nyugalmazott francia tábornok – aki egyike annak a hatvan tisztnek, akik megfogalmazták a levelet – exkluzív interjút adott az M1-nek, amelyben kijelentette: Franciaországban a helyzet súlyos, és a politikai vezetés talán nem mérte fel eléggé, mennyire; "ezért kongattuk meg a vészharangot, ezért hallattuk a hangunkat". Martinez tábornoktársa, André Coustrou az interjúban beszámolt arról, hogy feljelentette Agnès Pannier-Runacher miniszterhelyettest, aki lázadóknak nevezte őket.Fordul a kocka? – Macron egy interjúban elutasította az identitáspolitikát
Az Elle életmódmagazin leginkább szépségtippjeiről, divatajánlásairól és receptötleteiről ismert, de a legújabb franciaországi szám az idei év egyik legjelentősebb politikai nyilatkozatát is tartalmazza: az interjúban arról kérdezték a Emmanuel Macront, hogy mit gondol az identitáspolitikáról. A francia elnök válasza határozott és erőteljes volt, ami üdítő változás más nyugati vezetők hozzáállásához képest.A nevelőintézetekben térítik iszlám hitre a kiskorú francia elítélteket
Bár az utóbbi időben Emmanuel Macron megpróbált lépéseket tenni a radikális iszlamizmus visszaszorítására országában, úgy tűnik, szélmalomharcot vív. A francia elnök elkésett a fellépéssel; ezt igazolja az is, hogy most már a nevelőintézetekben is megjelent a fiatal bűnözők muzulmán hitre való térítése.Egyetlen régióban sem győzött Marine Le Pen pártja a francia regionális választások második fordulójában
Nem sikerült győznie egyetlen régióban sem a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülésnek a franciaországi regionális választások vasárnapi második fordulójában, nagyon alacsony, alig 35 százalékos részvétel mellett – derült ki a francia televíziók által ismertetett exit poll-eredményekből. A Nemzeti Tömörülés mellett a regionális választások másik nagy vesztese Emmanuel Macron államfő pártja, amely messze nem érte el a célul kitűzött 15 százalékos támogatottságot. Jóllehet az első forduló után a déli Provence-Alpes-Cote d'Azur régióban a Nemzeti Tömörülés jelöltje, Thierry Mariani által vezetett lista állt az élen, a második fordulóban a jobbközép Köztársaságiak listája győzött 57,7 százalékkal, miután a baloldali pártok az úgynevezett "köztársasági front" nevében visszaléptek a jobboldal javára a Nemzeti Tömörülés feltartóztatására.Macron felpofozója vissza akarja kapni a fegyverviselési engedélyét
Rendkívüli gyorsasággal megszületett a bírósági ítélet annak a férfinak az ügyében, aki június 8-án a Franciaország délkeleti részén található Tain-l'Hermitage-ban felpofozta Emmanuel Macront. Az elkövető, a huszonnyolc éves Damien Tarel a történtek után két nappal tizennyolc hónap börtönbüntetést kapott, amelyből négy hónap letöltendő. Emellett soha nem tölthet be semmilyen közhivatali posztot, öt évre eltiltották a fegyverviseléstől, valamint három évre eltiltották a közügyektől, ezért a férfi fellebbezést nyújtott be. Az elnökre támadó fiatalembernek nem a kiszabott börtönbüntetés, hanem a közügyektől és a fegyverviseléstől való eltiltás ellen van kifogása.A jobboldal az élen Franciaországban a regionális választások első fordulója után
A jobbközép Köztársaságiak végeztek az élen, huszonkilenc százalékos támogatottsággal vasárnap a francia regionális választások első fordulójában, nagyon alacsony, alig harminchárom százalékos részvétel mellett – derült ki a francia hírtelevíziók által ismertetett exit poll eredményekből.Ajánljuk még

















