emmanuel macron
Az iszlám szeparatizmus elleni harc jegyében büntetni fogják Franciaországban az internetes uszítást
Büntetendő lesz Franciaországban az olyan személyes adatok közzététele az interneten, amelyek veszélyeztethetik mások életét – jelentette be pénteken Jean Castex miniszterelnök a védelmi tanács ülése után.Macron: az iszlamisták a jövőnket akarják
Emmanuel Macron francia államfő szerint az iszlamista támadásban öt nappal ezelőtt meggyilkolt történelemtanárnak azért kellett meghalnia, mert a "köztársaságot testesítette meg". Samuel Paty végső búcsúztatásán az elnök kijelentette, hogy Franciaország nem mond le a szólásszabadságról és a szekularizációról.Macron: iszlamista terrorista merénylet volt a tanár lefejezése
Iszlamista terrorista merényletnek nevezte Emmanuel Macron francia államfő péntek este azt a támadást, amelynek során a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban lefejeztek egy középiskolai történelemtanárt, aki a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákjainak. Az elkövetőt agyonlőtte a rendőrség, az ügyben a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot, négy embert őrizetbe vettek.EU-csúcs – A következő hónapok döntő fontosságúak
A váratlan és komoly hatásokkal járó koronavírus-járvány leküzdéséhez a lehető legmagasabb szintű együttműködésre van szükség az Európai Unió tagországai között – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos tanácskozását követően.Kijárási tilalmat vezet be Macron számos francia nagyvárosban
A koronavírus-járvány megfékezésére a francia kormány rendeletben szerdán ismét kihirdette az egészségügyi rendkívüli állapotot, amely biztosítja a jogi keretet bizonyos korlátozásokhoz október 17-én éjféltől az ország egész területén. Párizsban és a legtöbb nagyvárosban este 8 órától reggel 6 óráig kijárási tilalom lép életbe szombat éjféltől.Sokkoló bejelentésre készül Macron a járványhelyzet miatt
A koronavírus-járvány tragédiával fenyegető második hullámának megfékezésére Emmanuel Macron francia államfő sokkoló bejelentéseket tesz szerdán este – jelezte kedden este a francia elnöki hivatal. Kijárási korlátozás, ágazatonkénti célzott szigorítások, a tömegközlekedés korlátozása mellett minden lehetőség az asztalon van – jelezte az Elysée-palota a védelmi tanács keddi ülése után, miközben Jean Castex miniszterelnök az illetékes kormánytagokkal vitatta meg azokat az újabb szigorításokra vonatkozó elképzeléseket, amelyeket szerdán este jelent be a köztársasági elnök.A francia nemzetgyűlés megszavazta az abortusz jogi határidejének meghosszabbítását
A francia nemzetgyűlés tíz órás vita után szavazta meg a javaslatot, amelynek értelmében meghosszabíthatják az abortusz jogi határidejét a 12. hétről a 14. hétre. A törvényt egyelőre nem fogadták el, a Szenátusnak is rá kell bólintania a javaslatra – közölte a Euronews.Elítélte a Hezbollah Macron elnök Libanonnal kapcsolatos megnyilvánulását
Haszan Naszralláh, a Hezbollah libanoni síita radikális szervezet vezetője kedden üdvözölte ugyan Emmanuel Macron segítségét egy libanoni "reformkormány" létrehozása érdekében, ugyanakkor visszautasította a hangnemet, amellyel a francia elnök az ország minden politikai erejét ostorozta a legutóbbi kormányalakítási kudarc miatt.Erdogan válasza Macronnak: Ne packázz Törökországgal!
Ne packázz a török néppel. Ne packázz Törökországgal – szólította fel Emmanuel Macron francia elnököt Erdogan az 1980-as katonai puccs negyvenedik évfordulóján, Isztambulban tartott televíziós beszédében. A török elnök Macron csütörtöki nyilatkozatára reagált, amelyben a francia államfő határozottabb európai fellépést sürgetett Törökországgal szemben a Földközi-tengeren.Ajánljuk még

















