ensz
Az elmúlt 25 év legsúlyosabb vándorsáska-inváziója pusztít Szomáliában
Egyiptomi vándorsáskák (Schistocerca gregaria) inváziója pusztít Szomáliában; 25 éve nem volt ilyen súlyos a helyzet, a fertőzés ráadásul tovább terjedhet, már most is érinti Etiópiát – közölte az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).Szijjártó: Magyarország határozottan támogatja az őshonos és nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak védelmét
Az ENSZ nagy hangsúlyt fektet az őshonos és nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak a védelmére, és a világszervezetnek ezt a törekvését Magyarország határozottan támogatja, továbbá fellép a határon túli magyar nemzeti közösségek jogainak védelmében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki kedden felszólalt az ENSZ-közgyűlésben az őslakos nyelvek nemzetközi évének lezárása alkalmából tartott magas szintű rendezvényen.Támadás alatt áll a globális menekültrendszer
Támadás alatt áll a globális menekültrendszer; a háború és üldöztetés elől menekülőket ellenséges politikai környezet fenyegeti – mondta kedden António Guterres ENSZ-főtitkár, az ENSZ menekültügyi megállapodásának elfogadása után egy évvel. Tavaly december 17-én az ENSZ közgyűlése New Yorkban fogadta el a megállapodást, amelyre az Egyesült Államok és Magyarország nemmel szavazott.Kína a hongkongi zavargások felszításával vádolta szombaton Michelle Bachelet-t, az ENSZ emberi jogi főbiztosát
Kína genfi ENSZ-képviselete szerint Bachelet Kína belügyeibe avatkozott azzal, hogy a hongkongi kormányzót a rendőrségi túlkapások kivizsgálására sürgette egy véleménycikkben nyomást gyakorolva a hongkongi városvezetésre és rendvédelmi szervekre, ami „csak még radikálisabb erőszakra fogja bátorítani a zavargókat”. A diplomáciai képviselet szerint Bachelet „nem helyénvalóan” nyilatkozott a hongkongi helyzetről. A kijelentések miatt Kína határozott tiltakozását fejezi ki.Rétvári–Szijjártó: Az áldozatokra való emlékezés helyett Nyugaton újra nosztalgiával kezdenek tekinteni a kommunista diktatúrákra
Nem engedhetjük meg nemzetközi szinten sem a kommunista diktatúrák bűneinek relativizálását, nem engedhetünk azoknak a visszataszító és gátlástalan kísérleteknek, melyek egyfajta hamis nosztalgiával történelemhamisítást próbálnak elkövetni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették: a kommunizmus áldozatainak emléknapját a közeljövőben több magas szintű nemzetközi tanácskozás témájává teszik. Rétvári Bence parlamenti államtitkár ugyanitt kifejtette: az ENSZ száznegyven emléknapot tart nyilván, ezek között mégsincs a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja.Az emberi szabadságjogok európai bajnokai szerint mivel a kereszténység a legnagyobb vallási közösség, ezért nem is üldözhetik
A magyar kormány elutasítja azt az európai politikában eluralkodó véleményt, hogy a keresztények elleni súlyos incidensek kiemelése valamiféle pozitív diszkrimináció lenne – jelentette ki Szijjártó Péter a budapesti Konferencia a Keresztényüldözésről elnevezésű nemzetközi rendezvényen. A külügyminiszter képmutatásnak nevezte, hogy az "emberi szabadságjogok európai bajnokai" úgy tartják: mivel a kereszténység a legnagyobb vallási közösség, ezért nem is üldözhetik.Magyarország tíz év után visszatér az UNESCO végrehajtó tanácsába
Az UNESCO általános konferenciájának negyvenedik ülésszakán megtartott szavazás eredményeként Magyarországot beválasztották a szervezet végrehajtó tanácsába; az ország ezzel tízéves távollét után tér vissza a nagy presztízzsel bíró testületbe – közölte Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel.Szijjártó: A konfliktusok megoldásához őszinteségre és egymás iránti tiszteletre van szükség
A konfliktusok megoldásához arra van szükség, hogy az őszinteség és az egymás iránti tisztelet visszatérjen a nemzetközi párbeszédbe – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, New Yorkban, ahol az ENSZ leszerelésért, a demobilizációért és a reintegrációért felelős, ügynökségek közötti munkacsoportjának rendezvényén vett részt.Ajánljuk még

















