erdély
Úzvölgyi katonatemető – Tovább halogatja Bákó megye prefektusa a dormánfalvi polgármesteri hivatal beperelését
Bákó megye prefektusa – a korábbi bejelentésétől eltérően – még mindig nem támadta meg a közigazgatási bíróságon azt az építési engedélyt, amelyet a dormánfalvi polgármesteri hivatal állított ki maga számára az úzvölgyi katonatemető átalakítására. A prefektusnak egy hónap sem volt elegendő arra, hogy közigazgatási pert indítson a temető átalakítása miatt, noha több állami hivatal jelezte a törvénytelenséget. Ezzel szemben Hargita megye prefektusa május 29-én egyetlen nap alatt összeállította és benyújtotta azt az iratcsomót, amellyel megtámadta Csíkszentmártonnak a temető bezárására vonatkozó határozatát.Csíksomlyó a nemzeti ellenállás jelképe
Próbálták emlékét minden módon eltörölni; hol veréssel, hol az útra kiszórt szegekkel igyekeztek távol tartani tőle a zarándokokat. A csíksomlyói búcsú ma mégis a világ magyarságának közös nemzeti, szakrális eseménye. De történelmünk azt is megmutatja, hogy Csíksomlyó valójában a magyar nemzeti ellenállás jelképe is. Az idei búcsút beárnyékolja, hogy az ezeréves határon található úzvölgyi temetőben magyar katonasírokat gyaláztak meg román nacionalisták.Terrortámadás a magyar nemzet ellen – Erdély után hősi halottainkat is „elcsatolnák”
Az Erdélyt ideiglenesen megszállva tartó román latorállam cinkos segédletével tegnap pogromot hajtottak végre Úzvölgyében a magyar katonatemetőt védő székelyek ellen. Az oláh rendőrség hagyta, hogy több száz részeg román véglény betörje a sírkert székelykapuját, meggyalázza a sírokat, kitépje a kereszteket, idős magyar nőket bántalmazzon. Ami történt, terrorcselekmény: támadás a magyar nemzet, minden magyar ember ellen. Nincs hova hátrálnunk!Elindult a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors a csíksomlyói búcsúba
Elindult a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors pénteken kora reggel a budapesti Keleti pályaudvarról a csíksomlyói búcsúba.Nemcsak Csíksomlyón járt Ferenc pápa – Benyomások Balázsfalváról
Akinek magyar a szíve, Csíksomlyót általában a magáénak érzi. Sok százezer honfitársunk szereti minden év pünkösdjén a magáénak érezni a székelyek és a csángók nagybúcsúját – néha talán túlságosan is, mint az a sajtó hasábjain minden évben ilyenkor szokásos, enyhe méltatlankodásból ki szokott derülni: minden szép és jó lenne egyébként, csak ne lenne egy olyan mellékíze a dolognak, hogy „megjöttek a pestiek a gyarmatra és nem tudnak viselkedni”. Az összezördülések, kisebb kellemetlenségek úgyszólván elkerülhetetlenek egy efféle, összmagyarrá vált ünnepen, amely látogatóit tekintve már rég nem kizárólag római katolikusokból áll, és nem pusztán vallási jelentősége van. Az idén Ferenc pápa erdélyi, egy héttel a pünkösd előttre kijelölt látogatása némileg változtatott a dolgok szokásos rendjén, ami a magyarok Csíksomlyó-látogatási szokásait illeti. Megannyi cikk született már ezzel kapcsolatban, a pápalátogatás másik erdélyi helyszínére, Balázsfalvára azonban sokkal kevesebb fény vetült. Én azonban nem hagytam figyelmen kívül, így hát oda is elutaztam.Trianon vérző sebei - Romániában kitüntetés jár a kiérdemesült magyarellenes uszítónak
Egy város, két közösség. A mai napig a múlt sötét árnya telepszik Marosvásárhely lakóira. Feszültség és máig kibeszéletlen traumák teszik nehézzé magyarok és románok együttélését a városban. A magyarok leginkább felejteni és gyógyulni szeretnének, de vajon behegedhetnek-e azok a sebek, amelyeket a történelem újra és újra feltép? Marosvásárhely szomorú példája annak a rombolásnak, amit Trianon és az azt követő évtizedek okoztak.A kereszténység még él!
Dél-Európában, Közép-Európában és persze Keleten, a Balkánon a kereszténység még eleven valóság. Nem tudott végezni vele az elátkozott XX. század, a „Nagy Francia Forradalom”, a szekularizáció, a nihilizmus, a nácizmus, a kommunizmus, a kapitalizmus, a liberalizmus, az iszlám, a jóléti állam és számtalan más illúzió és ígéret; a kereszténység, sőt, eredeti és egyetlen igazi képviselője, a Katolikus Egyház is él. Talán azért, mert a katolikusok istene megtartja azt az ígéretét, hogy sosem hagyja egyedül a híveit.Orbán Viktor meglátogatta a Székelyföldi Jégkorong Akadémiát
Orbán Viktor pénteken meglátogatta a csíkkarcfalvi Székelyföldi Jégkorong Akadémiát. A miniszterelnököt az akadémia növendékei fogadták, a kormányfő többükkel kezet fogott, és közös fényképek is készültek a mezt viselő jégkorongozókkal.Kétnapos erdélyi körútra megy Orbán Viktor
Kétnapos erdélyi körútra megy Orbán Viktor. A miniszterelnök az RMDSZ meghívására utazik Erdélybe, ahol május 8-án az EP-választásról tárgyal a szövetség vezetőivel, majd önkormányzati képviselőkkel, egyházi méltóságokkal és egyetemistákkal is találkozik. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Hír TV Magyarország élőben című műsorában elmondta: amikor szövetségesek vagyunk és egymást támogatjuk, akkor az a világ legtermészetesebb dolga, hogy akár kampányokban is együtt indulunk el.Ajánljuk még
















