erdély
Egyesülne az Erdélyi Magyar Néppárttal a Magyar Polgári Párt
Egy pártba gyűjtené "az erdélyi magyar jobboldalt", és egyesülne az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) a Magyar Polgári Párt (MPP) – döntötte el a párt választmánya a Gyergyószentmiklóson tartott, csütörtöki ülésén.Úzvölgyi katonatemető – A hősi halottak révén érintett országok véleményére vár a román védelmi minisztérium
A román védelmi minisztérium azoknak az országoknak a véleményére vár, amelyeknek halottai nyugszanak az úzvölgyi katonatemetőben, ezért késik egyelőre a román és a magyar hadisírgondozó hivatal újabb tárgyalása – közölte szerdai számában a Krónika erdélyi magyar napilap.Két napig tudták elviselni a románok Máramarossziget kétnyelvű helységnévtábláit
Két napig álltak az erdélyi Máramarossziget kétnyelvű helységnévtáblái: csütörtökre virradóra ismeretlenek lekaparták a tábláról a magyar településnevet – közölte a Maszol.ro portál.Kövér László jelenlétében avatták fel Czetz János honvédtábornok szobrát
Kövér László jelenlétében avatták fel szombaton délután Czetz János honvédtábornok szobrát a gyergyószentmiklósi örmény katolikus templom udvarán.Újabb magyarellenes provokációra készülnek román nacionalisták Úzvölgyében
Rendezvényt hirdetett meg a Calea Neamului nevű szélsőséges egyesület az úzvölgyi hősi temetőben október 25-re, miután egy férfi állítólag megtalálta a 150-ik román háborús hőst. Az esemény időpontja jelképes, ugyanis szerintük „a Győzedelmes Román Hadsereg” akkor szabadította fel az „utolsó talpalatnyi román földet is a horthysta uralom alól” – írja a Magyar Hírlap.Németh Zsolt: Erdélyt Bukarest és Budapest szövetségesévé kell tenni
Németh Zsolt szerint a globalista árral szemben haladva Erdélynek egy új transzilvanizmusra van szüksége, amelynek lényege Erdély szövetsége Bukaresttel és Budapesttel. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szombaton tartott marosvásárhelyi országos küldöttgyűlésén beszélt erről; szavait az EMNP sajtóosztálya foglalta össze az MTI-hez eljuttatott közleményben.Leváltották az úzvölgyi temetőgyalázást legitimáló román prefektust
Leváltották Maricica-Luminiţa Coşa-t, a romániai Bákó megye prefektusát – írja a Transindex. A prefektus asszony azzal váltotta ki a magyar közvélemény haragját, hogy előbb törvénytelennek ítélte meg a dormánfalvi polgármesternek az úzvölgyi temetőben végrehajtott építkezéseit, majd június 6-án mégis arra utasította a csendőrséget, hogy biztosítsák a román nacionalisták zavartalan temetőgyalázását.Levelek Zürichből: Egy magyar történet Svájcból
Svájc, az ország, ahol innen, Magyarországról szemlélve úgy tűnhet, találkozott egymással a mondásbeli kolbász meg a kerítés. Legalábbis ez égett be az '56 utáni generációnak, amit csak erősített a rendszerváltás után "nyugatiautóval" hazalátogató nagybácsi, aki svájci csokit és akkor még jószerével használhatatlan frankot hozott a gyerekeknek. Ennek a mítosznak ha nem is a megcáfolására, de perspektívába helyezésére vállalkozott Ferkó Zoltán legújabb, Levelek Zürichből című könyvében.Románia, a kaotikus, frusztrált, brand nélküli ország
Pestiesen szólva van baj keleti szomszédunknál. Egyre több a nemzetközi visszhangot kiváltó balhé, botrány Romániában. Ezek egy része az erdélyi magyarokat is hátrányosan érinti. Románia még 30 évvel a rendszerváltás után is fényévekre van attól, hogy jogállamnak vagy kultúrnemzetnek lehessen nevezni.Ajánljuk még

















