erdély
Sógor Csaba EP-képviselő szerint Románia nem jogállam
Sajnos Romániát nem érte még el a változás szele, még akkor sem, ha az ország mindent megtesz az EU-ban, hogy példaértékűnek állítsa be a román kisebbségvédelmet – mondta a Mandinernek Sógor Csaba Strasbourgban, az Európai Parlamentben. A leköszönő EP-képviselő az erdélyi magyarság helyzetén túl arról is beszélt a portálnak, hogy miképp változott az unió hozzáállása a nemzeti kisebbségekhez, és kifejtette azt is, miért kell az RMDSZ sikeres politikusaként visszavonulnia több sikeres brüsszeli ciklus után.Menczer: A kormány megvédi a külhoni magyarok jogait
A magyar kormány mindig partner kíván lenni a külhoni magyarok szerzett jogainak a megőrzésében, bővítésében - jelentette ki Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára kétnapos csíkszeredai látogatása kezdetén a magyar közmédiának adott nyilatkozatában.Ismét magyarellenes lépést tett Ukrajna
Berendelték mára a magyar külügyminisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét, miután Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Ungvárra tartó elnökével szombaton az ukrán határőrök közölték: kitiltották az országból. Menczer Tamás, a külgazdasági és külügyi tárca államtitkára közleményében azt írta: a sokadik elfogadhatatlan magyarellenes lépésnek tekintik Kijev döntését. Kelemen Hunor közösségi oldalán számolt be arról szombaton, hogy minden ok nélkül megtagadták az országba való belépést az ukrán hatóságok.Közzétették Ferenc pápa romániai látogatásának részletesebb programját
Közzétették hétfőn Ferenc pápa romániai látogatásának részletesebb programját, amely szerint a szentatya összesen három szentmisét celebrál, mégpedig Bukarestben, Csíksomlyón és Balázsfalván. A bukaresti római katolikus érsekség egy sajtótájékoztató keretében ismertette a programot, amely megerősíti, hogy Ferenc pápa június 1-jén mutat be szentmisét a csíksomlyói hegynyeregben.Az RMDSZ sikere vagy kudarca az országos részvételtől függhet
Barna Gergő erdélyi szociológus szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) sikere vagy kudarca a májusi európai parlamenti választásokon alapvetően attól függ, hogy milyen lesz a romániai országos részvétel. Az elemző a kolozsvári Szabadság napilap hétfői számában latolgatta az RMDSZ választási esélyeit.A magyaroknak szól a csíksomlyói pápalátogatás, amit a kereszténység hete követ majd
A kormány úgy döntött, hogy a kereszténység magyarországi értékeire és hagyományaira kívánja felhívni a Ferenc pápa június 1-i csíksomlyói látogatása és a június 7-én, pünkösdkor kezdődő hagyományos búcsú közötti időszakot – írja a Magyar Nemzet. A „magyar kereszténység hete” alkalmából várhatóan számos program és esemény foglalkozik majd hazánk keresztény múltjával, jelenével és jövőjével.Tőkés László: Az erdélyi magyarság nem akar az elűzött szászok és svábok sorsára jutni
Tőkés László szerint a centenáriumát ünneplő román politikai osztály "fesztív" magyarellenességben éli ki magát, és nem akarja megérteni, hogy az erdélyi magyarok nem akarnak az elűzött és kiárusított szászok és svábok sorsára jutni.Ajánljuk még

















