erdő péter
Poznani érsek: Ma is Szent István mércéje szerinti politikusokra van szükség
Ma is "szent politikusokra", "Szent István mércéje szerinti politikusokra" van szükség – mondta Stanislaw Gadecki poznani érsek, a lengyel püspöki konferencia elnöke a Szent István-nap alkalmából megtartott ünnepi szentmisén szombaton, a budapesti Szent István-bazilika előtt.Erdő Péter: A misszió jegyében telik majd az Eucharisztikus Kongresszusra felkészítő időszak
A misszió jegyében telik a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra felkészítő év az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében - mondta Erdő Péter bíboros, érsek az egyházmegye családi napján, a máriaremetei kegytemplom parkjában, pünkösdhétfőn. Erdő Péter előadásában közölte: az eucharisztikus kongresszusok célja az is, hogy "megmutassuk hitünket az egész világnak", és "nem erőszakosan, de meghívjunk másokat is arra a boldogságra", amelyet csak Krisztusban lehet megtalálni.Böjte Csaba: Azért csak elhangzott százezernyi torokból, Ferenc pápa előtt a székely himnusz (PS-videó+fotógaléria!)
Első alkalommal látogatott el Erdélybe a római katolikus egyház vezetője, Ferenc pápa a pünkösdi héten. Egy héttel a hagyományos csíksomlyói búcsú előtt misézett a somlyói nyeregben. Csíkszereda környékén napok óra özönvíz-szerűen ömlik az eső, amely mégis elállt a Szentatya érkezésekor. Ferenc pápát több, mint százezer ember várta, és mivel hivatalosan a román állam látja vendégül, a misén több miniszterével együtt részt vett Viorica Dăncilă kormányfő; Magyarországot mások mellett Áder János köztársasági elnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviselte. Zarándokolni azt jelenti, hogy mint nép, hazatérünk – jelentette ki beszédében a a pápa, akinek miséjét az erdélyi magyar és a román egyházi méltóságok is kiegészítették anyanyelvükön. Ferenc pápa utalt a történelmi sebekre, és megbékélést hirdetett az Erdélyben élő népek között. A PestiSrácok.hu helyszínen tartózkodó stábja a Szentatya látogatása után annak jelentőségéről kérdezte Erdő Péter bíborost, az Esztergom-Budapesti főegyházmegye érsekét, a Szentatya székelyföldi látogatására ezer gyermekkel érkező Böjte Csaba atyát, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, Soltész Miklóst, az Emmi államtitkárát, illetve a pápai vizitre érkezett anyaországi és erdélyi zarándokokat. A PestiSrácok.hu csapata egy hét múlva ismét a somlyói nyeregből, a pünkösdi búcsúból jelentkezik majd; kérjük olvasóinkat, tartsanak akkor is velünk! Nézze meg videónkat és fotógalériánkat!Erdő Péter megáldotta a csíksomlyói zarándokokat szállító mozdonyt (PS-VIDEÓ)
Amerre a vonat jár, mindenhol felhívja a figyelmet közös ünneplésünkre, ami reményeink szerint szeretetben össze tud fogni sok mindenkit, hívő és nem hívő embereket, magyarokat és nem magyarokat egyaránt – jelentette ki Erdő Péter bíboros, érsek abból az alkalomból, hogy megáldotta a 2020 szeptemberében, Budapesten rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus üzenetével feldíszített vonatot, amely először Ferenc pápa csíksomlyói látogatására fogja szállítani a zarándokokat.Egyfajta keresztény erődemonstráció - Újabb részletek a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról
Magyarország központi helyen van az Európai Unióban, és a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmat adhat, hogy az az Európa, amely elvesztette a reményét egy szebb jövőben, most fölemelje a fejét - nyilatkozta pénteken Piero Marini, az Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának elnöke, aki a rendezvény előkészítése kapcsán látogatott hazánkba. Az atya arról is beszélt, hogy a kongresszusok eredetileg egyfajta keresztény erődemonstrációként szolgáltak, amellyel azt üzenték meg a hívők a világ vezetőinek, hogy "mi is itt vagyunk". Ugyanitt Erdő Péter bíboros, érsek hangsúlyozta: a jövő év szeptemberi rendezvényre mintegy 70 országból várják a zarándokokat, akiknek első közös miséjét a Puskás Ferenc Stadionban tartják majd.A szeretet összeköt, a szeretet éltet - 500 fős gyermekkórus énekelte a budapesti Eucharisztikus Kongresszus dalát a Szent István-bazilika előtt (PS-VIDEÓ, FOTÓGALÉRIA)
"Föl kell emelni időközönként a fejünket, egyénként és közösségként is, körültekintenünk a világban, és fölfedezni, hogy alapvetően testvérek vagyunk" - nyilatkozta csütörtökön Erdő Péter bíboros abból az alkalomból, hogy 500 fős kórus énekelt Budapesten a Szent István-bazilika előtt, az 500 nap múlva hazánkban rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) beharangozásaként. A bíboros hozzátette, hogy nem véletlenül választották a nemzetközi találkozó mottójául a 87. zsoltár utolsó sorait: "minden forrásom belőled fakad", hiszen a nemzetek, népek közötti testvéri közösség érzését már itt, a földi életünkben is elő kell mozdítani, "arra a szeretetre építve, amelyre hitünk, amelyre Krisztus tanított bennünket". Portálunk arról is érdeklődött, mit üzen Erdő Péter azoknak a híveknek, akik hamarosan Csíksomlyóra látogatnak, hogy találkozhassanak Ferenc pápával. A bíboros válaszában hangsúlyozta: "menjünk el minél többen, imádkozzunk együtt a Szentatyával".Erdő Péter: A feltámadt Jézus győztes, és mi a győztes csapatához tartozunk
Krisztus feltámadt, és feltámadásával igazolta az emberiség ősi érzését, hogy a látható világon kívül van egy tágabb, átfogóbb valóság - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek húsvét vigíliáján, szombat este a budapesti Szent István-bazilikában.Erdő Péter: Felelősek vagyunk a szavainkért
Felelősek vagyunk a szavainkért; a szeretet nemcsak érzelem, hanem gondolatban, szóban és cselekedetben is meg kell nyilvánulnia - mondta Erdő Péter bíboros-prímás, esztergom-budapesti érsek a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában nagypénteken.Erdő Péter: Mindszenty boldoggá avatása jót tenne a magyar nép lelkének
Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország egykori prímásának mielőbbi boldoggá avatása jót tenne a magyar nép lelkének - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szombaton Budapesten, a Hit pajzsa díj átadó ünnepségén.Ajánljuk még

















