erzsébetváros
Egyedül a Czeglédy ügyvédi irodának van saját helyisége az erzsébetvárosi önkormányzatnál?
Az erzsébetvárosi önkormányzat szerint a szervezeti működési szabályzatuk alapján helyiséget kell biztosítaniuk a velük szerződésben lévő ügyvédeknek, ügyvédi irodáknak. A Magyar Nemzet több ügyvédi irodát és egyéni ügyvédet is megkeresett, akik szerződéses viszonyban állnak vagy álltak a kerülettel. Mint mondták, soha nem kaptak irodát az önkormányzat épületében, és soha nem is kínálták fel nekik. Úgy tűnik, egyedül a Czeglédy ügyvédi iroda jutott ilyen lehetőséghez.Niedermüller Péter "független civilekre" bízza a lakhatás kérdését Erzsébetvárosban
Erzsébetvárosban szépen halad a munka, mindenki teszi a dolgát a veszélyhelyzet alatt is. Eladnak, kiadnak,megszüntetnek, átalakítanak. Most éppen a lakás és nem lakás célú helyiségek bérbeadásáról szóló rendelet reformjára került sor. Végeredményben civil szervezetek gondjaira bízzák a rászorulók lakhatásának ügyét, amellyel egyrészt megszabadulhatnak egy bosszantó gondtól, másrészt tovább segíthetik Budapesten a balliberális sejtek burjánzását és a hálózat kiépítését.Erzsébetvárosban gigantikus összegek vándorolnak át Czeglédy számlájára, miközben új beruházásokra nem költenek
Vattamány Zsolt, Erzsébetváros előző, fideszes polgármestere szerint az ő idejében a jelenlegi költségek felét költötték el ügyvédi megbízási díjakra. A volt városvezető szerint ezek az összegek már akkor is soknak számítottak, ám a rengeteg milliárdos építkezések és felújítások miatt szükség volt az ügyvédi munkára. A nyilvános adatokból az látszik, hogy míg 2020-ban százhúszmillió, addig 2021-ben is 86,7 millió jut jogi megbízásokra a kerületben. Természetesen a megbízások nagy részét Czeglédy Csaba kapta, az az ember, aki egy több mint hat milliárdos adócsalási ügy elsőrendű vádlottja.Niedermüller nem csupán Erzsébetvárost teszi tönkre, kreténségben is kiváló
Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere az önkormányzat honlapján hosszan magyarázta, miért is kellett lefaragni a kerület költségvetésében az óvodások, az idősotthonokban élők számára meghatározott keretből, miközben éppen a napokban robbant bombaként a hír, hogy a kijárási tilalom idejére is kiszámlázta a közterület-használati díj egy részét az erzsébetvárosi önkormányzat az egyébként is nehéz helyzetben lévő vendéglátósoknak. Persze az is jó kérdés, hogy miért nem a Czeglédy Ügyvédi Irodával kötött 46 milliós szerződést módosította, amire érdekes módon mégiscsak jutott a költségvetésből. Hősünk azonban nem csupán a városvezetéssel van elfoglalva, Karácsony Gergelyhez hasonlóan lelkesen osztja meg gondolatait közösségi oldalán is. Legutóbbi bejegyzése azonban kissé meredekre sikerült: a valóságtól teljesen elrugaszkodó álláspont ismertetésén túl - ha esetleg nem tudnák, az általuk megélt valóságban a hétvégén káoszba fulladt a tömeges oltás -, azt is közölte, hogy a kormány dilettantizmusa emberéletekbe kerül és nem szeretne Orbán Viktor helyében lenni, amikor reggelente a tükörbe kell néznie.Nincs elég baja a vendéglátósoknak, Niedermüller tesz rá még egy lapáttal
Az amúgy is bajban lévő vendéglátósok újabb problémával szembesülnek a Niedermüller Péter által vezetett Erzsébetvárosban. A 24.hu beszámolója szerint a bulinegyed több vendéglátósa olyan önkormányzati határozatot kapott kézhez az elmúlt napokban, amitől meglehetősen ideges lett. Egyes források szerint az erzsébetvárosi önkormányzat ugyanis a kijárási tilalom idejére is kiszámlázta a terasszal rendelkező helyeknek a közterület-használati díj egy részét.Bajkai Niedermüllernek: Erzsébetváros azonnal mondja fel a Czeglédyékkel kötött szerződéseit!
Bajkai István kormánypárti országgyűlési képviselő csütörtökön arra szólította fel Niedermüller Pétert, Erzsébetváros polgármesterét, hogy azonnali hatállyal mondja fel Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával az önkormányzat megbízási szerződését. Czeglédy lassan két éve ad tanácsokat a kerületi, DK-s vezetés számára csaknem százmillió forintért, miközben az ügyvédet és társait egyebek mellett hatmilliárd forintos költségvetési csalással vádolta meg a Csongrád Megyei Főügyészség.Volner János: Niedermüller milliárdos tételben játsza át külföldi befektetőknek az erzsébetvárosiak pénzét
Niedermüller Péter, a VII. kerület baloldali polgármestere azért szüntet meg parkolóhelyeket, hogy külföldi befektetőknek játssza át az erzsébetvárosiak pénzét – jelentette ki a Volner Párt elnöke pénteken, Budapesten, sajtótájékoztatón.Niedermüller kerületében az a pályázat nyert, amelyik a legkevesebbet fizetné
Hosszú történet ért véget a VII. kerületben, ahol Niedermüller Péterék kiteszik a bérelt helyéről a Heti TV-t, hogy másoknak adják az épületet. Breuer Péter, a Heti TV vezetője is pályázott az ingatlanért, azonban hiába fizetett volna egymillió forinttal több bérleti díjat, mint a csütörtökön kihirdetett győztes, nem ő nyert. Az Eröművházként is ismert épületbe a Milestone Intézet nevű elitképző költözhet majd be. Breuer Péter szerda este a Politikai Hobbistában arról beszélt, hogy formaságból elindult a pályázaton, de nem fűzött túl sok reményt a győzelemhez.Breuer Péter a Politikai Hobbistában: büszke magyar-izraeli zsidóként nem csinálhatok hottentotta televíziót (VIDEÓ)
Hogyha én egy büszke magyar-izraeli zsidó vagyok, akkor nem csinálhatok egy hottentotta televíziót – idézte fel a Heti TV születésének történetét a Politikai Hobbista legutóbbi adásában Breuer Péter. A tulajdonos, aki szerkesztő és műsorvezető is a tv-ben, arról is beszélt: Európa egyetlen zsidó tévéjének ellehetetlenítése történetében az a legfájóbb a számára, hogy a legtöbben azért támadják, mert a Hír TV-ben el merte mondani a véleményét, miközben a tv megszüntetésével nem foglalkoznak. Az erzsébetvárosi polgármester, Niedermüller Péter ugyanis a zsidó tévét el akarja takarítani a kerületből.Ajánljuk még
















