eu
Brüsszel pánikban: hét nap múlva lejárnak az Oroszország elleni szankciók, de nincs megegyezés a folytatásról
A német sajtó megint álomba ringatta magát, és abban reménykedik, hogy Orbán önellentmondásba keveredik a szankciók kapcsán. Január 31-én lejárnak az Oroszországgal szembeni szankciók, Brüsszel pedig attól tart, hogy Orbán Viktor csak különböző feltételek mellett fogja jóváhagyni azokat (ha egyáltalán megteszi). Azzal nyugtatják magukat, hogy Trump is szankciókat helyezett kilátásba, és emiatt Orbán Viktor nem merne majd vétózni, csak éppen azt felejtették ki a történetből, hogy Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, nem pedig az USA egyik szenátora. Emellett Trump egy szóval sem említette, hogy szankciókat várna el az EU-tól ellenben elődjével, aki leginkább csak Brüsszel farkával csapkodta a csalánt. Könnyes búcsú a melegjogvédő, szuperintelligens zsenitől, azaz Pressman ex-nagykövettől
Könnyes búcsút kell vennünk Pressman úrtól, aki hamarosan távozni kényszerül Budapestről. Ittléte alatt kiválóan képviselte a Biden-adminisztrációt, és sokat dolgozott annak érdekében, hogy hazánkra mindenhol úgy tekintsenek, mint a világ segglyukára. Feltett szándéka volt úgy beállítani Magyarországot, mint a helyet, ahol páros lábbal tiporják a demokráciát, a jogállamiságot és a sajtószabadságot. Ahol ha éppen nem melegeket, akkor zsidókat vernek, miközben mélyen hallgatott azokról a szégyenteljes bűnökről, amiket az anyaországa követett el a világgal (és a normalitással) szemben. Ezzel a rövid írással búcsúzunk tőle. Remélhetőleg örökre. Nem telt el gyorsan 2024, és 2025 sem lesz olyan, mint egy cukorkabolt
A teljesen felesleges újévi fogadalmak mellett, (amiket az ember úgyis csak egy hétig tart be) ilyenkor az ember talán mérlegel. Valahogy úgy – csak hogy egy szilveszteri példát hozzak–, mint egy végigpiált este után másnap: az ember azt hiszi, hogy tudja, mi történt, de nem minden teljesen tiszta, sokat költött, ami rossz, de jó, hogy volt miből, és ha épp nem másnapos, akkor örül, hogy a végén ivott egy pohár vizet, míg mások délig vergődnek, és nem tudnak kikelni az ágyból. A másnap végén viszont úgyis csak az számít, hogy fel kellett kelni, menni tovább, végül kihevertük, bementünk dolgozni, és van egy csomó emlékünk, amiből talán tanultunk, és jobb emberek lettünk. Szóval végül úgyis alkalmazkodnunk kell a következő naphoz, még akkor is, ha egy csomó minden, csak később jut eszünkbe, meg előkerülnek a furcsa telefonszámok, pedig azt hittük, hogy milyen gyorsan eltelt az egész. Valahogy így van ez az új évvel is. Számít egyáltalán, hogy jó év volt-e 2024? Kinek volt jó, és kinek nem? Mi számít jónak? De megmutatom, mire gondolok. Kevesebb a fóka, mint a bécsi cukrászda
Nehéz helyzetből indult a magyar társadalom az (újra)polgárosodás útjára. A kisemmizettség évszázados, transzgenerációs nyomora utáni harácsolás a luxusproletariátus előtt nyitotta meg az utat, teljesen valótlan ígéretekkel, egy adag demagógiával és előre megfontolt szándékból elkövetett gazdasági öngyilkossággal. A settenkedő szocializmusnak nem önmagában létezése a bűne, mindenkinek joga van tévedni a világ dolgaival kapcsolatban. Az ősbűn a kollektív magyar társadalmi eszme feláldozása a tehetségtelenség, a szellemi nihil, a harácsolás és a szervilizmus oltárán. Nem az a baj, hogy nem futotta 20 év alatt bécsi cukrászdára, hanem az, hogy eladták a cukorgyárat, ami kellene az alapanyaghoz.