európa tanács parlamenti közgyűlése
Kiemelkedő eredményeket ért el az Európa Tanács a magyar elnökség alatt Németh Zsolt szerint
Kiemelkedő eredményeket ért el az Európa Tanács (ET) a magyar elnökség alatt a nemzeti kisebbségek ügyében, valamint a zöld emberi jogok területén – jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. Németh Zsolt, aki az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése magyar delegációjának vezetője is, emlékeztetett: november közepéig Magyarország adja az ET elnökségét. Szerdán és csütörtökön a parlamenti közgyűlés politikai ügyek és demokrácia bizottsága tartott ülést. Németh Zsolt meghívására mintegy ötven parlamenti képviselő érkezett Magyarországra Európa különböző pontjairól.A nemzeti identitás felértékelődő versenyképességi tényezővé válik Kövér László szerint
Az Országgyűlés elnöke szerint a jövőben megerősödnek és felemelkednek azon nemzetek, államok, szövetségek és földrészek, amelyeknek van szilárd értéktudatuk és nemzeti identitásuk, ugyanakkor gyengülni, hanyatlani fognak mindazok, amelyek nem rendelkeznek ezekkel a társadalmaikat szorosan összefűző értékekkel. Kövér László erről szerdán, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlés Politikai ügyek és demokrácia bizottságának kétnapos ülésén mondott nyitóbeszédében beszélt.Kövér László: Az európai polgárokat sokkal több közös érték köti össze, mint amennyi megosztja vagy éppen elválasztja
Az európai polgárokat sokkal több közös érték köti össze, mint amennyi megoszt, vagy éppen elválaszt. Ezt soha nem szabad elfelejteni, ha Európa jövőjéről beszélünk – hangoztatta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken, az Európa Tanács Parlamenti Elnökeinek Konferenciáján, Athénban.Szijjártó: Európa klasszikus értékeihez az egykori vasfüggönytől keletre jobban ragaszkodnak, mint attól nyugatra
Ha valaki ma fel mer szólalni az egész európai létet meghatározó értékek mellett, azt kiközösítik, gyakran bírálat vagy akár nevetség tárgyává teszik, és valamifajta múltba ragadt személynek állítják be – mondta Szijjártó Péter az Európa Tanács (ET) magyar elnöksége által szervezett vallásközi konferencián, valamint az ET Parlamenti Közgyűlésén.Áder János felszólal az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének vitáján
Áder János köztársasági elnök szerdán felszólal az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése hétfőn kezdődött, a környezetvédelem témájában összehívott őszi ülésszakán – tájékoztatta az MTI-t Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban. Németh Zsolt ennek kapcsán kiemelte, hogy a koronavírus okozta válságot követően a zöld átmenet kérdése az egyik legfontosabb történelmi kihívás Európa és a Közép-Kelet számára.Szijjártó: Brüsszel kudarcot vallott a vakcinabeszerzés terén
Az Európa Tanács (ET) következő elnökeként a nyelvhasználati jogok kérdése, a családok megvédése a Covid-19 következményeitől, az európai emberek mielőbbi beoltása és a nemzeti közösségek védelme jelentik majd Magyarország fő teendőit az elkövetkezendő fél évben – hangsúlyozta pénteken Szijjártó Péter Strasbourgban. A külgazdasági és külügyminiszter azt követően nyilatkozott, hogy találkozott az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésének elnökével, Rik Daemsszel.Zsigmond Barna Pál: a civil szervezetekről szóló jelentés politikai támadás Magyarország ellen
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése a civil szervezetekről szóló jelentése során a magyar jogrendszer objektív elemzése helyett politikai támadást intéz Magyarország ellen – jelentette ki Zsigmond Barna Pál fideszes parlamenti képviselő a közgyűlés online ülését követően, szerdán.Németh Zsoltot választotta alelnökének az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése
Németh Zsoltot, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnökét választotta egyik alelnökének a strasbourgi székhelyű Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése hétfőn. Az MTI-t tájékoztatva Németh Zsolt kiemelte: megválasztása azért fontos Magyarország számára, mert hamarosan, május 21-től fél évre Magyarország veszi át az Európa Tanács Miniszteri bizottságának elnökségi tisztségét.Ajánljuk még
















