európai Ügyészség
Több tíz embert buzdított Hadházy Ákos az MTVA előtt szombaton (PS-videó)
Kampányzáró eseményt szervezett május 25-én szombaton Hadházy Ákos. Az esemény felütése azonban becsapós volt, hiszen nem az EP-kampányt zárták le ezzel, hanem az Európai Ügyészség melletti aláírásgyűjtésnek lett hivatalosan is vége. Hadházy Ákos nem mondta el, hogy pontosan mennyi aláírást sikerült gyűjteni, de állítólag elérte a célját, mert azt szerette volna, ha “nagyon sok” jön össze. Az eseményen felszólalt az O1G-s divattervező, Herczeg Zoltán, aki hosszasan sorolta, hogy mit vett el a kormány a magyaroktól, de szót kapott Márki-Zay Péter is, aki portálunknak elmondta: nem az a lényeg, hogy hányan vannak a rendezvényen, hanem hogy mi az üzenet. Erre az üzenetre az EP-választások előtt egy nappal körülbelül 50 ember volt kíváncsi. Az MSZP kezdeményezi az uniónál, hogy vegyék el Magyarországtól a közösségi forrásokat, mert nem csatlakozunk az Európai Ügyészséghez (PS-videó!)
Szociális Európa-programjukról, Európai Ügyészségről és jogállamiságról beszélt Tóth Bertalan MSZP-elnök, pártjuk és a Párbeszéd közös EP-listavezetője szerdán, Veszprémben. Mint kiderült, az utóbbit a szocialisták igencsak kettős mércével mérik. Ha például Czeglédy mentelmi jog mögé bújásáról kérdezzük, akkor arra az a válaszuk, hogy "egy jogállamban így döntött a Nemzeti Választási Bizottság". Ha a kormányzati politikát kell bírálni, pláne európai szövetségeseik Magyarország elleni hadjáratait erősítve, akkor nincs jogállam. Mosolyogva szavaznak meg egy Sargentini-jelentést, a hazánk elleni szankciók érvényesítését. Sőt, akár javasolnak is... Tóth Bertalan csak egy félmondattal vetette oda Veszprémben: azt kezdeményezik, hogy egyáltalán ne is kapjon uniós forrást az a tagállam, amelyik nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez. Márpedig a kormány következetes álláspontja szerint hazánk nem akar csatlakozni, mivel nem adja ki kezéből a nemzetállami szuverenitás egyik fundamentumát, az igazságszolgáltatást. A kettős mérce tettenérhető a pártelnök, EP-listavezető álláspontjában akkor is, ha a Heinrich Pecina bécsi üzletemberrel való kapcsolatról, de akkor is, ha korrupcióról van szó. A korrupció üldözése például szocialista kampányszlogen, de ha saját politikusuk, Ujhelyi István érintettsége merül fel egy erősen korrupciógyanús ügyletben, az csak a "szegedi fideszes belharc" kivetülése, és talán fel sem merül, hogy a sorozatos botrányok után legalább a kispadra ültessék. Európában itt az ideje meghozni nagyon fontos döntéseket – A 168 Órának adott interjút Szájer József
Nem a Fidesz kereste a néppártban az elmúlt hónapokban lezajlott konfliktusokat, amelyek pártpolitikai jelleget öltöttek. Mivel annak ellenére, hogy a néppárt összezsugorodott, súlyos belső viták szabdalják, ma még Európa legfontosabb pártjai együttműködésének terepe; nélküle sokkal nehezebb lenne elérni a kitűzött célokat. A Fidesz következetesen kitart a saját és a magyar kormánypolitika mellett: álláspontjuk megváltoztathatatlanul az, hogy a néppártnak kell régi önmagához visszatérnie – erről beszélt Szájer József a Fidesz európai parlamenti képviselője, a néppárt jogalkotásért felelős alelnöke a 168 Órának adott interjújában. A Fidesz és a néppárt jövőjét firtató kérdésekre hangsúlyozta, hogy egy dolog biztos: a következő hetekben, hónapokban, években jelentős pártpolitikai átrendeződés fog végbemenni. Az még nyitott kérdés, hogy a Fidesz a néppárt tagja marad-e, az viszont nem, hogy mindenképpen fontos eleme marad az európai pártstruktúrának.