fbi
MSZP-s cégfantomizálásban és a Fidesz szervereinek feltörésében is érintett Simicska gyémántos mesehősének bűntársa
Egy MSZP által alapított informatikai cég fantomizálásában érintett, és a Fidesz szerverek 2006-os feltörésekor és adatlopásakor is felbukkant egykori szocialista bizalmi ember a bűntársa annak az F. P.-nek, akit tegnap óta a Magyar Nemzetben tálalt, állítólagos 1300 milliárdos fideszes gyémántbizniszes Simicska-mese koronatanújaként ismer a közvélemény - tudta meg a PestiSrácok.hu. Portálunk kiderítette, F.P. társa az a Szakos Szabolcs, aki érintettje a szocialistákhoz köthető, fantomizált, köztartozásokkal megszűnt Kime-Net Kft. körüli csúnya ügyletnek, amelyet aztán a Medgyessy-kormány megalakulását követően sikálták el. Szakos Szabolcs egy olyan cégben is feltűnt, amelynek eszközeivel 2006-ban a Fidesz szervereiről loptak el kampányanyagokat. Simicska a Fidesznek szánta a bombáját, amely a jelek szerint az MSZP alatt robban fel.A vallomástétel megtagadására buzdítják Trumpot ügyvédei
Donald Trump amerikai elnök több ügyvédje azt javasolja neki, hogy ne tegyen vallomást Robert Mueller különleges ügyésznek - jelentette hétfő este a The New York Times című napilap. Mueller volt FBI-igazgató irányítja azt a bizottságot, amelynek célja feltárni, hogy Trump kampánystábja összejátszott-e a választásokba beavatkozó Oroszországgal, illetve, hogy akadályozta-e Trump az igazságszolgáltatást.Donald Trump: nyilvánosságra kerülhet a titkos dokumentum az FBI feltételezett túlkapásairól
Donald Trump amerikai elnök pénteken jóváhagyta a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tevékenységéről készült, s az FBI-t az elnökkel szembeni elfogultsággal vádoló republikánus feljegyzés nyilvánosságra hozatalát.Trump rövidre zárta a róla szóló vitát: „Zseni vagyok”
Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben vágott vissza a róla szóló, őt elmarasztaló könyv írójának, s azt írta magáról, hogy nagyon okos és stabil zseni. Az elnök ezzel utasította vissza a pénteken megjelent Tűz és düh: Trump Fehér Háza belülről című könyvben megfogalmazott állításokat, melyek szerint szellemileg és fizikailag nem lenne alkalmas az elnöki hivatal ellátására. A könyv szerzőjét, Michael Wolff újságíró-írót – akinek hitelességét az amerikai sajtóban is sokan kétségbe vonják – Trump azzal szerelte le, hogy lúzernek minősítette őt.Az FBI nyomoz az Antifa ellen
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója, Christopher Wray csütörtökön jelentette be a hírt, miszerint vizsgálatot indítanak az Antifa mozgalom ellen.Nem hozza nyilvánosságra Trump az összes Kennedy-aktát
Donald Trump amerikai elnök ígéretétől eltérően egyelőre mégsem hozza nyilvánosságra a Kennedy-gyilkosság titkosított dokumentumainak teljességét.Az FBI 84 gyermeket mentett ki szexuális ragadozók és emberkereskedők fogságából - videó!
Gyermekek szexuális kizsákmányolásával foglalkozó pedofilhálózatot göngyölített fel az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), 84 gyermeket mentett ki az emberkereskedők fogságából. A 84 kimentett gyermek között volt egy három hónapos kisbaba és ötéves testvére is - közölték a hatóságok csütörtökön.Ajánljuk még

















