fed
Nem változtatott a Fed az irányadó dollárkamaton
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az 5,25–5,50 százalékos irányadó dollárkamat-tartományon szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén. A Fed közleménye szerint a célsávot 23 éves csúcson, 5,25–5,50 százalékon hagyta, immár a hatodik egymást követő alkalommal.A vártnál jobban gyorsult az infláció az Egyesült Államokban decemberben
Az Egyesült Államokban az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben gyorsult az éves infláció 2023 decemberében. Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a U.S. Bureau of Labor Statistics csütörtökön azt közölte, hogy az Egyesült Államokban a fogyasztóiár-emelkedés mértéke éves összevetésben az elemzők által várt 3,2 százalék helyett 3,4 százalékra emelkedett decemberben az öthavi mélypontot jelentő novemberi 3,1 százalék után.Változatlanul hagyta az irányadó kamatot a Fed
Nem változtatott az irányadó kamat célsávján az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szerdán. A döntés megfelelt a várakozásoknak. A célsáv a második egymást követő alkalommal maradt 5,25–5,50 százalékon.Nem változtatott a Fed az irányadó dollárkamaton
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az 5,00–5,25 százalékos irányadó dollárkamat-tartományon szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén. A döntés megfelelt a többségi piaci várakozásoknak. A Fed 500 bázispontot átívelő tíz egymást követő emelés után először tart szünetet a monetáris szigorításban.Kecskés András a PS-nek: Elkerülhetetlenül csökkenni fog a magyarok életszínvonala - Ferkó Dániel kérdez (Videó)
A következő időszakban csökkenni fog a magyarok életszínvonala, csak az a kérdés milyen mértékben – állítja Kecskés András közgazdász. Nemcsak a háború okozza ezt, azt is látni kell, hogy az elmúlt évek kimagasló növekedését sem lehetett volna tartani. Már most látszanak azok a jelenségek, amelyek miatt megáll a bérek növekedése Magyarországon - teszi hozzá Kecskés András. Másrészt a bérek nem tudják lekövetni a magas inflációt sem. Az sem használ nekünk jelenleg, hogy túl közel vagyunk a háborús zónához. A béke úgy kellene Magyarországnak, mint egy falat kenyér, ugyanakkor bizonyos problémáinkat ez is csak tompítaná - állítja a gazdasági szakember. Nézzék meg a videót, amelyben tabuk nélkül beszélünk a problémákról!Boros Imre a PS-nek: 300 éve folyik a harc a pénzvilág urai és a nemzeti kormányok között - Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Háromszáz éve folyik a harc a pénzvilág urai és a nemzeti kormányok között. Minden azzal kezdődött, hogy a Bank of England mint magánbank államként kezdett viselkedni az államban. Azóta az olyan vezető magánbefektetők, mint a Rotschildok, Warburgok, Rockefellerek azon ügyködnek, hogy megszerezzék a pénzügyi ellenőrzést a nemzeti kormányok fölött. Bár még véget sem ért az orosz–ukrán háború, már most azon megy a vita, hogy ki felügyelje az Ukrajna újjáépítésére szánt dollármilliárdokat. Az Európai Bizottság, amelynek semmilyen szinten nem feladata, hogy ilyen ügyekben vegyen részt mégis ajánlkozik, hogy ő szívesen részt vesz az újjáépítés pénzügyi levezénylésében, aminek az lehet az oka, hogy a világ meghatározó pénzügyi körei ezt feladatul osztják ki Frans Timmermansnak, Ursula von der Leyennek és társainak – fejtette ki a PS TV-nek Boros Imre közgazdász. Részletek a videóban!Bogár László a PS-nek: Túltenyésztett az emberiség, a legtöbbünktől már szabadulna a háttérhatalom - Ferkó Dániel kérdez (Videó)
2022 drámai év lesz – mondta még január elején Bogár László. Akkor még nem volt egyértelmű, hogy ki fog törni egy kegyetlen háború, ugyanakkor a mélyben zajló tektonikus mozgásokból következtetni lehetett arra, hogy kipattan a konfliktus. A világ forrong, narratívák világháborúja zajlik. A cél a fehér ember kultúrájának felszámolása. Bogár szerint azonban ennél sajnos többről is van szó; sarkos véleményt megosztva úgy fogalmazott, a világ „nemlétező” urai túltenyésztették az emberiséget, hogy mint munkaerőállatokat kihasználhassák. Mára viszont túl sokan lettünk, a technológia nagyon fejlett, nincs ránk szükség, a háttérhatalom szabadulna legtöbbünktől. A beszélgetésből az is kiderül, hogy mit jelent a proliferálás, valamint az is, hogy bár nagyon szép lenne, hogy 8 milliárd ember nyugodtan, békében éljen egymás mellett, mégis úgy tűnik, hogy a világot irányító erőknek nem ez a célja.Boros Imre a PS TV-nek: Ez a háttérhatalom háborúja
Ez a háttérhatalom háborúja – mondta a PS TV-nek Boros Imre közgazdász az orosz–ukrán konfliktus kapcsán. A deep state arca az amerikai jegybank, ők robbantották ki ezt a háborút. Mindez arról szól, hogy a kihelyezett dollárhitelekkel már felvásárolták a világ nagy részét. Az USA azonban nemrég elveszítette vezető szerepét a világban, ezért attól tartanak, hogy a dollár meggyengülhet. Ebben az esetben ezek a hitelek beomlanak, és akkor bizony sokan fordulnának szembe az USA-val. Másrészt megjelentek a kihívók is: Kína felnőtt gazdaságilag, Oroszország pedig katonailag képvisel komoly erőt. Mindezt nehezen viseli az Egyesült Államok. Ezért most megtörné Oroszországot, vagy legalábbis teljesen a gyarmatává tenné Nyugat-Európát. Ennél kevesebbel nehezen éri be ebben a háborúban. Részletek a Boros Imrével készített videóban!A Fed vezetője bejelentést tett, Elon Musk és társai 30 milliárd dollárt vesztettek
A világ leggazdagabbjai összesen több mint 30 milliárd dollárt veszítettek az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetője, Jerome Powell pénteki beszéde után – áll a Forbes honlapján. A közel tíz percig tartó beszédben a Fed vezetője jelezte, hogy a jövőben további jelentősebb mértékben emelkedhetnek az amerikai kamatok az infláció megfékezése céljából. A piac a kamatemelések lassulására számított.Ajánljuk még