fegyőr
Meddig lesz velünk a szocializmus egyik csúnya öröksége, a házmestertempó?
A Karanténvlog a politikai események mellett ezen a héten a szocialista embertípussal is foglalkozik picit, hiszen a házmestertempó, az irigység, rosszindulat és feljelentések még mindig itt vannak velünk. Emellett szokás szerint a hét legőrültebb balos eseményeit is igyekeztünk a szokásos módon feldolgozni, néha nevetve, néha bosszankodva, de a szokásos fekete humorral és a Karanténvlogra jellemző hangvétellel. A Menczer-Magyar Péter csörte csak érintőlegesen szerepel műsorunkban, hiszen ezt már mindenki kivesézte, azonban a legfontosabb következtetést, a kettős mércét és a totális elfogultságot mi sem hagyhattuk ki, ahogyan azt sem, hogy a Magyar által agyhalottnak és Soros-ügynöknek aposztrofált EP-képviselői közül Gerzsenyi Gabriella éppen a magyar gazdák támogatása ellen szólalt fel Brüsszelben. Gerzsenyi gondolkodás nélkül beszélt arról, hogy a génmanipulált élelmiszerek támogatása fontos, hadd jöjjön csak a szemét a magyar embereknek is, a terület alapú mezőgazdasági támogatás pedig mehet a levesbe. Így védi a magyar embereket a Tisza Párt.. A Karanténvlog végén Szél Bernadett és Fegyőr közös képe is megihletett bennünket, hiszen a két takaréklángelme együtt sopánkodott azon, hogy a tetteknek bizony következményei is vannak hiszen ők még nem fogták fel, hogy ha valaki almát lop a boltban, nem az eladó a hibás, hanem a tolvaj. Fegyőr még mélyebbre süllyedt: szerinte a többségre támaszkodva torpedózták meg az olimpiát (Karanténvlog)
Ezen a héten újra éledezni kezdett az ellenzéki vasököl, hiszen egyre többen érezték úgy, hogy elképesztő ostobaságokat kell megosztani a közvéleménnyel. Természetesen nem maradhatott ki végre Fegyőr sem, aki nyakatekert állogikával eljutott oda, hogy nagyon jól tették, hogy megtorpedózták a budapesti olimpiát, ráadásul jó baloldali szokás szerint azt is elmondta, hogy a 266 ezer ember valójában a társadalom többségét jelentette. A Karanténvlog nem hagyhatta ki Karigeri újabb kenegetését sem, aki szerint a 2019 óta eltelt időben óriási előrelépéseket tett Budapest, egyre jobb a közlekedési helyzet is, miközben természetesen a kormány kivérezteti a fővárost, akik egyébként most is rekordmennyiségű iparűzési adót söpörhetnek be. A Jobbik ismét igyekszik arculatot és térfelet váltani: most éppen megint jobboldalinak érzik magukat és Jászberény után már megint Gyurcsányt ócsárolják. Vajon mikor fognak megint hozzá dörgölőzni? Nem felejtkeztünk el a Dákó TV-ről sem, ahol Gréczy, alias Zsepi Zsolti osztja az észt Kálmán Olgával, és sikerült újabb mélységekbe ereszkedni a romos ország üszkein. Nézzétek most is a Karanténvlogot, iratkozzatok föl a Youtube-csatornánkra! Újabb világcsúcs: a Momentum talált egy Fegyőrnél is ostobább elnököt
Amikor megismertük Fekete-Győr Andrást, a Momentum takaréklángelméjét, akkor nem gondoltuk volna, hogy hozzá képest is csekélyebb értelmi képességekkel rendelkező elnök váltja majd a budapesti olimpia egyik meghekkelőjét, a tejárak nagy ismerőjét, azt a politikust, aki szerint 2004-ben Gyurcsányék bevezették a kettős állampolgárságot és minden erdélyi magyar állampolgárrá vált. Igen, ez a Fegyőr most már csak második helyen van, hiszen a Karantén szerint az utód, Gelencsér Ferenc jellegtelensége mellett a butaságfaktort is kimaxolta. Legutóbb néhány mondatban sikerült többször önellentmondásba keveredni és Gyurcsány híres mondatát sem sikerült idéznie úgy, hogy ott volt mögötte nagy betűkkel kiírva, hogy "hazudtunk reggel, éjjel meg este". Ehhez képest terelni, gyalázkodni azért nem felejtett el és a hazugságok is hasonlóan jól állnak a szájában, mint Fegyőrnél, de erő ezekben sincs. A Karantén megszólaltatta a folyamatban lévő folyamatok nagy ismerőjét, a hű momós társat, Kerpel-Fronius Gábort is, aki ugyancsak nagyot hasított. Ezen kívül a bárgyú elszólásokkal és primitív hergelésekkel operáló DK-s árnyékszékminiszter is helyet kapott adásunkban, ahogy Pikó András, a cigányokat vegzáló woke-forradalmár és a nagy visszatérő, Gurmai Zita is, aki továbbra sem felejtette el, hogy hogyan kell hergelni és butaságokat beszélni. Tartsatok most is velünk, megéri! Ezt az angolt még Karigeri is megirigyelte volna: a DK-s "nyelvzseni" nem szégyellte halandzsanyelven szidni hazánkat Brüsszelben (Karanténvlog)
Sokszor mondtuk már, hogy a mostani baloldal semmit sem szégyell, annyit hazudtak, annyit alakoskodtak, hogy lassan semmi sem veri ki a biztosítékot náluk. Ezt legutóbb Arató Gergely, Gyurcsány egyik jobbkeze bizonyította, aki Brüsszelben próbált meg angolul beszélni, de az egészből egy tragikomikus előadás kerekedett, hiszen egyértelműen kiderült hogy Arató elvtárs nem tud angolul, a Karantén pedig gondolkodás nélkül lecsapott a magas labdára. A DK-s uszító természetesen így is megpróbálta a lehetetlent, hiszen a saját hazáját még virágnyelven is jó érzés szidni. Karácsony Gergelyről mindenki tudja, hogy hiperpasszív az angolja, de az ő tudása Arató Gergelyéhez képest felsőkategóriás, hiszen a vélhetően fonetikusan leírt zagyvaságot a DK-s politikus felülmúlhatatlan primitívséggel adta elő. A Karantén nem hagyhatta figyelmen kívül Fegyőr köztévés szereplését sem, ahol a "bátor" politikus minden kemény kérdés elől karakánul megfutamodott, terelt és egészen másról kezdett el beszélni. Végül azt is hozzátette, hogy a Horthyk, Kádárok és Orbánok után végre a magyarságról kell, hogy szóljon a politika. Tudjuk, hogy sok mindenhez nem ért a Momentum bohóca, a történelem láthatóan ebbe a csoportba tartozik. Végül a szocialista Harangozó Tamás is megihletett bennünket, hiszen bőszen kikelt a magyar haderő fejlesztése ellen, ugyanis szerinte az ukrán háború rendkívül fontos, hazánk védelme viszont hagymázas hülyeség. Itt tart most az ellenzék, a Karantén pedig ezen a héten is résen volt. Újraindult a kabaré: Kálmán Olga szerint a Gyurcsány-kormány alatt jobban éltek a nyugdíjasok (Karanténvlog)
Az az érdekes a tudatlan emberekben, hogy bármekkora pofont kapnak, sosem szégyellik el magukat; akárhányszor ég rájuk ostobaságuk, újult erővel próbálkoznak ismét, ahelyett, hogy messze elbujdosnának. Ilyen politikus a jó Fekete-Győr András, akit nem zavart, hogy fogalma sincs az atomerőművekről, arról, hogy mennyibe kerül egy doboz tej, a legtöbbször kimondott szókapcsolata az, hogy "nem tudom", ráadásul óriásit bukott a Momentum elnökeként – miután, mint ellenzéki miniszterelnök-jelölt-jelöltet még Jakab Péter is megverte –, majd most visszasomfordált megmondóembernek. A Karanténvlog leginkább az ilyen szuperhősöket kedveli, akik minden héten biztosítják olvasóink és nézőink szórakoztatását. Fegyőr pont ez a kategória, aki most nagy hanggal kiállt és elmondta, hogy minden rossz, de ők majd megmentőként érkeznek, hiszen az embereknek feláll a szőr a hátukon a kormánytól. Igaz, hogy április 3-án a magyar emberek azt nyilatkoztatták ki igen egyértelműen, hogy a baloldaltól áll fel a szőr a hátukon, Fegyőr barátunkat ez nem érdekelte. Uszításban azonban még így is gyerekcipőben jár, mert abban a DK a legerősebb. Kálmán Olga ugyanis elmondta, hogy példát vehetne a 2010 előtti Gyurcsány-kormányról Orbán Viktor, hiszen akkor igazán jól ment az országnak és főleg a nyugdíjasoknak. A plafonrepesztő hazugság láthatóan nem szegi kedvét a bukott csapatnak, erre pedig a teljesen levitézlett, parkolópályára került Jakab Péter is megfelelő bizonyíték, aki az Országgyűlésben pökhendi módon lógósnak nevezte Orbán Viktort. Régi ismerősünk, Komjáthi Imre, az MSZP takaréklángelméje is megvillant, aki értelmetlen mondatokat fűzve egymás mögé felszólította a kormányt, hogy dolgozzon úgy, ahogy a szocialista politikusok az egész országban. Gurmai után újabb hihetetlen tanácsadó érkezett a szociktól, akik végvergődésükben már nem tudják hogyan megalázni magukat. Nézzétek most is a Karantént! A „függetlenobjektív” Kálmán Olga megint óriási hülyét csinált magából (Karanténvlog)
A Karanténvlog ezen a héten sem volt nehéz helyzetben, hiszen egymás után jelentkeztek magasba nyújtott karral az ellenzéki megmondók, akik rosszindulatban és ostobaságban fej-fej melletti versenyt hoztak le ismét. A magát függetlennek és természetesen objektívnek beállító Kálmán Olga azonban megnyerte a képzeletbeli versenyt, hiszen viccesnek szánt ákombákomjaival a szokásos mélységet is alulmúlta, amikor a multicégek extraprofitját megcélzó különadót úgy vezette le, mintha a „kisembereket” akarná büntetni a kormány. Fekete-Győr András, a bukott pártelnök is megvillant, aki annyira magabiztos lett ismét, hogy a kormányzás mikéntjéről oktatott a Magyar Országgyűlésben, és közben még el sem nevette magát. A Karanténben a jobbikos Lukács László György is helyet kapott, aki folyamatos önellentmondásokkal hívta fel a figyelmet magára, és arcpirulás nélkül hivatkozott a kétharmadot megszavazó emberekre, akik szerinte nem értenek egyet az Orbán-kormány ténykedésével. Végül nem hagyhattuk ki a zöld és igazságos Tordai Bencét sem, aki 0.3 százalékos pártjával a többségre hivatkozik, és a többi takaréklángelméhez csatlakozva hatalmas oktatást tartott a többség erejéből. Ne hagyjátok ki a Karantént, most is ütni fog! Dobrev két perc alatt annyit hazudott, mint Gyurcsány az őszödi beszédben – Gyurákovics Andrea a Karanténvlogban
Sokszor mondják, hogy már kínjában nevet az ember, ez pedig a péntek Karanténvlogra is igaz volt, hiszen Szabó Gergő és vendégei a baloldal szánalmas heti felhozatalán időnként dühöngtek, de inkább nagyot nevettek. Dezse Balázs és Szalai Szilárd szokás szerint a fedélzeten volt, a Karanténvlog vendége pedig Gyurákovics Andre, a IX. kerületi önkormányzat fideszes frakcióvezetője volt, akivel természetesen nem lehetett megkerülni Baranyi Krisztina eszement másfél éves kerületrombolását. Volt itt BLM-szobor, folyamatos provokáció, füvesasszony, csak munkát nem sikerült felmutatni a baloldali harcok mellett. A Karanténvlog mindig lecsap az ellenzék legostobább és legaljasabb húzásaira, ez most sem volt másképp, hiszen Dobrev Klára két perc alatt többet hazudott, mint a férje egy év alatt, Gyurcsányné célja természetesen a hergelés és hamis információk terjesztése volt. Szóba került a magából végleg bohócot csináló Fegyőr is, aki a teljes kormány lemondását követelte, elképesztően nagy és rögtön cáfolható hazugságokra hivatkozva. A műsorból nem maradhatott ki Cseh Katka ügye sem, hiszen az uniós pénzek nagymestere, aki apuci céghálójának részeseként közel 5 milliárd forintot kapott az uniótól, nem képes egyenesen válaszolni az ezt firtató kérdésekre, inkább jó kommunistaként visszatámad. De ha már kommunista, akkor helyet kapott az MSZP főkomcsi nagyágyúja, a mindig csípőből kamuzó Komjáthi Imre is, végül a Jobbik hihetetlen "frappáns" közleményével zárták az adást Szabó Gergőék. Nézzétek mindenképpen a Karanténvlogot, a nevetés ismét garantált volt!