fegyvergyártás
Ha saját iparod lesz, az árt Ukrajnának– üzente az EU-nak az amerikai gauleiter
Tudják mi a különbség a vadkapitalista és a kommunista között? A kommunista kirabolja az embert, aztán megöli, a vadkapitalista eladja nekünk a fegyvert, hogy megvédjük magunkat a kommunistától, aztán, amikor már nincs pénzünk lőszerre, akkor ellopja tőlünk a fegyvert, megöl, és eladja ugyanazt a fegyvert a következő hülyének. De ellentétben a kommunistával legalább beismeri, hogy ez a célja.Uniós pénzből lendítené fel a hadiiparát Ukrajna
Kijev európai uniós forrásokat keres fegyveripara támogatására – mondta az Euractivnak Olekszandr Kamisin, Ukrajna stratégiai ipari minisztere.Meghalt Gaston Glock, a Glock-pisztolyok tervezője
94 éves korában meghalt az osztrák Gaston Glock, akinek pisztolyait a világ számos helyén használták nagy hatékonysággal.A háborús profit vámszedői: Biden külügyminisztere szerint az ukrajnai háború "win-win", mert a támogatások 90 százalékát Amerika teszi zsebre
Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere az ukrajnai háború második évének végéhez közeledve kendőzetlen őszinteséggel mondta ki, amit legkésőbb a konfliktus nagyjából harmadik hete óta mindenki tudott, vagy legalábbis sejtett: a háború kiváló üzlet Amerikának, mivel az Ukrajnának küldött támogatások 90 százaléka az Egyesült Államokban kerül befektetésre. Ez pedig Blinken szerint "win-win" helyzetet teremt, vagyis mindenki nyer a dolgon. Mondjuk kérdés, hogy Ukrajnának miért éri meg a saját lakosságát feláldozni az amerikai gazdasági növekedésért. Vagy Európának miért érdemes – immáron bevallottan – az USA iparába pumpálni a maradék gazdasági teljesítményét.Védelemre kell, vagy a háborúra? – Brüsszel felgyorsítaná a lőszerek és rakéták európai gyártását
Az Európai Bizottság első alkalommal tett közzé pályázati felhívást az európai lőszer- és rakétagyártás felgyorsításának támogatására – tájékoztatott a brüsszeli testület csütörtökön.Az amerikaiak többsége ellenzi Ukrajna támogatását, a Fehér Ház szerint azonban nem mérvadó, mit gondolnak
A Fehér Ház szerdán finoman szólva is lekicsinylően nyilatkozott a CNN közvélemény-kutatásával kapcsolatban, amelynek eredménye szerint az amerikaiak többsége ellenzi, hogy a Kongresszus további támogatást szavazzon meg Ukrajnának az Oroszország elleni háborúhoz.Oroszország egy hónap alatt több lőszert gyárt, mint tavaly egész évben
Gyenyisz Manturov, a védelmi kérdésekért felelős orosz miniszterelnök-helyettes hétfőn kijelentette, hogy Oroszország immár minden hónapban annyi lőszert gyárt, mint tavaly egész évben, és felgyorsította a katonai felszerelések gyártását is.Volodimir Zelenszkij: Ukrajna maga akarja gyártani az összes fegyverét
Ukrajna, amelyet Oroszország 16 hónapja tart támadás alatt, a jövőben maga akarja gyártani valamennyi fegyverét és katonai felszerelését – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán, Kijevben.Sojgu ellenőrizte, tényleg igazak-e a brit hírszerzés állításai, miszerint Oroszországban elfogytak a tankok, újat pedig képtelenek gyártani (Videó)
A brit hírszerzés már tavaly márciusban kijelentette, hogy az oroszok elvesztették az anyagháborút, nincs elég rakétájuk, nincs elég tankjuk, újat gyártani meg nem tudnak, mert nem képesek elég mosógépet lopni a csipekhez. Tekintve Oroszország háborús történetét, ez az állítás önmagában is eléggé szürreális, most azonban az orosz hadügyminiszter videóban mutatta be azokat a nem létező harceszközöket.Ajánljuk még