fehérorosz válság
Fehérorosz válság – Lukasenka az általa bebörtönzött ellenzékiekkel tárgyalt
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök bebörtönzött ellenzékiekkel találkozott – számolt be egy államközeli tévécsatorna szombaton. Lukasenka négy és fél órán át tartózkodott a fehérorosz Állambiztonsági Bizottság vizsgálati fogdájában; a megbeszélések témájáról semmit sem tudni, mert a felek titoktartást fogadtak.Fehérorosz válság – Litvánia leállította a kifizetéseit Fehéroroszország felé
Litvánia az Európai Unió határon átnyúló együttműködési projektje keretében folyósított volna Fehéroroszország számára kifizetéseket, azonban a litván kormány leállította azokat, arra hivatkozva, hogy a forrásokkal a minszki vezetés visszaélhet.Ismét tízezrek tüntettek Minszkben
Ismét több tízezer ember vonult utcára vasárnap Minszkben Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök lemondását, új, tiszta és szabad választások kiírását és a politikai foglyok szabadon bocsátását követelve. A hatóságok vízágyút is bevetettek a tiltakozók ellen, és rengeteg embert őrizetbe vettek.Fehéroroszország ellenszankciókkal válaszolt az ellene hozott EU-s intézkedésekre
Miután Charles Michel, az Európai Tanács elnöke péntek hajnali sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az előző napi ülésen Fehéroroszországot sújtó szankciók bevezetése mellett döntöttek, a fehérorosz külügyminisztérium is közölte: válaszként listát állított össze azokról, akik nem léphetnek be az ország területére.Vízágyúval oszlatta a rendőrség a tüntetőket Minszkben
Vízágyúval kergette szét a fehérorosz rendőrség szerda este Minszkben az Aljakszandr Lukasenka elnök aznapi váratlan beiktatása ellen tüntető tömeget. Külföldi tudósítók és szemtanúk elmondása szerint a rendvédelmi szervek megkezdték a főváros központjában, a Győzelem terén összegyűlt többezres tömeg oszlatását, és csuklyás rohamrendőrök többtucatnyi embert őrizetbe vettek, majd rabszállítókba tuszkoltak.Németország nem ismeri el Lukasenkát Fehéroroszország elnökének
A német szövetségi kormány nem ismeri el Aljakszandr Lukasenkát Fehéroroszország elnökének – jelentették be szerdán Berlinben.Szűk körben tette le a hivatali esküt a fehérorosz elnök
Letette a hivatali esküt szerdán Minszkben a vitatott körülmények között újraválasztott Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök – közölte a BelTA nevű fehérorosz hírügynökség. A szertartást szűk körben tartották meg, nem jelentették be előre, és noha ezt a törvény előírja, nem közvetítették a televízióban.Egy valódi diktatúra hétköznapjai Fehéroroszországban - "A mi brandünk"
Talán nem tanulság nélkül való a magukat diktatúrába képzelő polgártársaink számára bemutatni, hogy egy igazi diktatúrában, egy „hibrid rendszerben” milyen dolgok is történnek a tüntetőkkel, az ellenzékiekkel. Fehéroroszországban talán követendő példaként tekintenek a tömegoszlatás 2006-os, Gyurcsány Ferenc által „jogszerűnek és arányosnak” tekintett technikáira. Mindenesetre nem könnyű eldönteni pusztán a sérülések alapján, hogy jogszerűen és arányosan okozták őket Gyurcsány rendőrei, vagy egy diktátor pribékjei az elkövetők. Ezt a döntést kénytelenek vagyunk az olvasóra bízni.Ajánljuk még