fehéroroszország
Fehérorosz válság – Ismét százezres tömeg tüntetett Minszkben
Lukasenka továbbra is kitart pozíciójában, miközben több, mint százezren tüntettek ellene Minszkben, ma járt le ugyanis annak az ultimátumnak a határideje, amelyet az ellenzék vezetője adott a fehérorosz elnöknek. A városban a karhatalmi jelenlét tovább növekszik, azonban a tüntetők továbbra is az utcákon maradnak.Fehérorosz válság – Lukasenka azt mondta Pompeónak, hogy Moszkva Minszk fő szövetségese, és nem avatkozik be
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök azt mondta Mike Pompeo amerikai külügyminiszternek szombati telefonbeszélgetésük során, hogy Moszkva Minszk fő szövetségese, és nem avatkozik be az ország belügyeibe – közölte az ONT fehérorosz állami televízió.Fehérorosz válság – Minszkben járt az orosz titkosszolgálat vezetője
Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) vezetője váratlan látogatást tett Minszkben. A fehérorosz állami televízióban mutattak be olyan felvételeket, amelyeken Nariskint lehetett látni, amint Lukasenka arról beszélt neki, hogy a két ország nehéz helyzet elé néz, és kevés szövetségessel rendelkezik a nemzetközi közösség soraiban.Fehérorosz válság – Csaknem háromszáz újságírót vettek őrizetbe a tüntetések kezdete óta
Fehéroroszországban a vitatott augusztus 9-i elnökválasztás óta csaknem háromszáz újságírót vettek őrizetbe hosszabb-rövidebb időre. Csupán októberben nyolcvannégyen kerültek rendőrségi fogdába, közülük a legtöbben irataik ellenőrzése után szabadon távozhattak.Fehérorosz válság – ismét tízezrek vonultak utcára Minszkben
Több tízezer ember vonult utcára Minszkben, annak ellenére, hogy a hatóságok korábban bejelentették: készek éles lőszert is bevetni. A tüntetők a fehérorosz elnök, Aljakszandr Lukasenka lemondását és új választások kiírását követelték.Fehérorosz válság – Lukasenka az általa bebörtönzött ellenzékiekkel tárgyalt
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök bebörtönzött ellenzékiekkel találkozott – számolt be egy államközeli tévécsatorna szombaton. Lukasenka négy és fél órán át tartózkodott a fehérorosz Állambiztonsági Bizottság vizsgálati fogdájában; a megbeszélések témájáról semmit sem tudni, mert a felek titoktartást fogadtak.Fehérorosz válság – Litvánia leállította a kifizetéseit Fehéroroszország felé
Litvánia az Európai Unió határon átnyúló együttműködési projektje keretében folyósított volna Fehéroroszország számára kifizetéseket, azonban a litván kormány leállította azokat, arra hivatkozva, hogy a forrásokkal a minszki vezetés visszaélhet.Ismét tízezrek tüntettek Minszkben
Ismét több tízezer ember vonult utcára vasárnap Minszkben Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök lemondását, új, tiszta és szabad választások kiírását és a politikai foglyok szabadon bocsátását követelve. A hatóságok vízágyút is bevetettek a tiltakozók ellen, és rengeteg embert őrizetbe vettek.Fehéroroszország ellenszankciókkal válaszolt az ellene hozott EU-s intézkedésekre
Miután Charles Michel, az Európai Tanács elnöke péntek hajnali sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az előző napi ülésen Fehéroroszországot sújtó szankciók bevezetése mellett döntöttek, a fehérorosz külügyminisztérium is közölte: válaszként listát állított össze azokról, akik nem léphetnek be az ország területére.Ajánljuk még