felvidék
Várhatóan nem jut be magyar képviselő a szlovák törvényhozásba
A szlovák politikai élet széttöredezett, ezért a februári választást követően többpárti kormány alakulhat magyar részvétel nélkül – mondta Szabó Dávid József külpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.Több ezer köbméter veszélyes hulladék ömlött ki egy szlovákiai biogázüzemben
Mintegy háromezer köbméter veszélyes hulladék ömlött ki a közép-szlovákiai Csabrágvarbók község közelében lévő biogázüzem egyik konténeréből csütörtökön – közölte a szlovák rendőrség.Szlovákia tudatosan üldözi és fosztja meg jogaitól a felvidéki magyarokat – Lomnici levelet írt von der Leyennek
Levélben kérte az Európai Bizottság elnökétől Lomnici Zoltán volt főbíró, hogy tegyenek végre határozott lépéseket a jogfosztó szlovák állampolgársági törvény ellen. A korábbi uniós vezetés ugyanis csaknem egy évtizedig gyakorlatilag a füle botját sem mozdította az ügyben, noha már háromezer embert fosztottak meg szlovák állampolgárságától, amiért fölvette egy másik országét. Hiába állapította meg a jogfosztás tényét idén márciusban az Európai Bíróság, eddig nem indult kötelezettségszegési eljárás északi szomszédunk ellen.Elveszti felvidéki szövetségesét a magyar kormány?
Különös átrendeződés zajlik a felvidéki magyar politikai életben, régi ellenségek találnak újra egymásra, a közvélemény mégsem tűnik lelkesnek ettől. A helyzet ugyanis bonyolultabb, mint egy idilli kibékülés. A Magyar Közösség Pártja pénteken adta be saját magának a méreginjekciót, a magyar kormány pedig könnyen felvidéki partnerpárt nélkül maradhat.Közös listán indulnak a szlovákiai magyar pártok
Közös választási listán, egy választási párt keretében indul a jövő február végére kitűzött szlovákiai parlamenti választáson a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) – jelentették be pénteken az érintett pártok tárgyalódelegációi.Újrakezdi a tárgyalásokat a Magyar Közösség Pártja a Most-Híddal
Újrakezdi a tárgyalásokat a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párttal az egységes magyar választási lista megteremtéséről a februári parlamenti választásokon – derült ki az MKP Országos Tanácsának szombati ülésén elfogadott határozatból. A Most-Híd pozitívan értékelte az MKP döntését.Leadta a bejegyzéséhez szükséges aláírásokat a felvidéki magyar Összefogás mozgalom
Leadta a bejegyzéséhez szükséges támogató aláírásokat az Összefogás nevű új felvidéki magyar politikai mozgalom a pozsonyi belügyminisztériumban szerdán.Szili: A Csemadok az összefogás megjelenítője a Felvidéken
A Csemadok az összefogás megjelenítője a Felvidéken – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott hétfőn, Pozsonyban, a felvidéki magyarság legnagyobb közéleti-kulturális szervezete megalakulásának hetvenedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.Ajánljuk még
















