fenyő-gyilkosság
Százmillióért lekerülhet a nyomkövető Gyárfás Tamásról
Magyarországon eddig példátlan összegű óvadékért, 100 millió forintért cserébe kerülhet le a nyomkövető Gyárfás Tamásról, ha a bíróság döntése jogerős lesz – tudta meg az M1. Ismert, a kényszerintézkedést a Fenyő János médiavállalkozó ellen 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében rendelték el, ugyanakkor Gyárfás tagadja, hogy bármi köze lenne a gyilkossághoz.Ihász Sándor egykori főügyészben föl sem vetődött, hogy Gyárfás Tamásnak bármi köze lehetne a Fenyő-gyilkossághoz
Nem tudott Gyárfás Tamás alvilági kapcsolatairól és nem gondolja, hogy az úszószövetség volt elnökének bármi köze lenne a Fenyő-gyilkossághoz – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában az ügyben bűnpártolással gyanúsított Ihász Sándor. A volt fővárosi fellebbviteli főügyész portálunknak arról is beszélt, hogy szerinte logikailag is kizárt, hogy bármilyen eljárást meg akart, vagy meg tudott volna akadályozni.Fenyő-gyilkosság: több tanú is Gyárfás ellen vallhatott
A nyomozás sikeressége érdekében több tanúvallomást és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat leiratát sem tárja a védelem elé a Fenyő-gyilkosság ügyében a hatóság – ez derül ki abból a rendőrségi határozatból, amit a napokban ismerhetett meg a merénylet megrendelésével gyanúsított Gyárfás Tamás és ügyvédje, Bánáti János.Fenyő-gyilkosság: egyelőre nem tudhatjuk meg, kik vallottak Gyárfás ellen
Kedden átadta a rendőrség a Fenyő-gyilkosság ügyében keletkezett iratok nagy részét a merénylet felbujtásával gyanúsított Gyárfás Tamásnak – erősítette meg a PestiSrácok.hu információit Bánáti János. Az egykori úszószövetségi elnök ügyvédje hozzátette, a nyomozóhatóság tizenöt napon belül egy határozatban közli majd, hogy mik azok a bizonyítékok, amiket egyelőre nem tárnak a védelem elé, mert azok átadásával sértenék a nyomozás érdekeit.Megnyitjuk a Fenyő-gyilkosság aktáit - Halála előtt Tasnádi figyelmeztetni akarta a médiacézárt Gyárfás tervéről?
Már a Fenyő-gyilkosság után öt nappal titkos jelentésben rögzítették, Gyárfás Tamás megbízást adott alvilági kapcsolatának, Tasnádi Péternek, hogy szervezze meg Fenyő János meggyilkolását. A jelentést az egykori operatív főnyomozó, Sándor István „Papa” írta, aki az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamás rendőri kapcsolattartója volt. A portálunk által megismert, titkosított, majd a minősítés alól feloldott iratokból az is kiderül, hogy Boros is tudta, Gyárfás Fenyő megöletésére készül. Az olajügyek koronatanúja Tasnádi egyik emberéhez hasonlóan azon az állásponton volt, hogy pénzszerzés reményében jelezzék a médiacézárnak Gyárfás Tamás tervét, ám Tasnádi hiába próbálta meg felvenni a VICO tulajdonosával a kapcsolatot, Fenyő – vesztére – nem állt szóba a nehézfiúval…Fenyő-gyilkosság: Gyárfás hazugságvizsgálóval bizonyítaná ártatlanságát
Akár hazugságvizsgálatra is hajlandó lenne Gyárfás Tamás, akit a rendőrség nemrég felbujtással gyanúsított meg a Fenyő-gyilkossággal összefüggésben – írta a Magyar Idők, amely exkluzív interjút készített a lakhelyelhagyási tilalom alatt álló sportvezetővel. Ebben Gyárfás részletesen beszélt az alvilág egykori meghatározó személyeihez, Portik Tamáshoz és Tasnádi Péterhez fűződő viszonyáról, valamint arról, hogy nem adott megbízást Fenyő János médiacézár megölésére. Szerinte az ügyben eljáró főrendőr téves teóriájának lett az áldozata.Megnyitjuk a Fenyő-gyilkosság aktáit – Portik több mint két évtizede a markában tarthatja Gyárfás Tamást
A PestiSrácok.hu megszerezte a Fenyő-gyilkosság nyomozati iratait és cikksorozatot indít annak érdekében, hogy feltáruljanak a magyar kriminalisztika legrejtélyesebb gyilkosságának még homályban lévő részletei, illetve lehulljon a lepel a rendszerváltás utáni Magyarország legsötétebb korszakáról. Elsőként arra kerestük a választ, miért terelődött tévútra a nyomozás már rögtön az emberölés utáni hetekben, és miként nyújtott segítséget a merénylőknek egy volt gyilkossági főnyomozó, valamint a felbujtással gyanúsított Gyárfás Tamás, akit egy szigorúan védett tanú szerint Portik már 1994 óta a markában tart.Visszaszólt Gyárfásnak a Fenyő-ügy volt főnyomozója
Soha nem keltettem hangulatot Gyárfás Tamással szemben, meggyanúsításáig a nevét sem mondtam ki – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Kovács Lajos, a Fenyő-gyilkosság egykori főnyomozója. A nyugalmazott rendőr ezredes az ex-úszóelnöknek arra a sajtóban megjelent kijelentésére reagált, miszerint az ő „szisztematikus hangulatkeltése nemcsak Tasnádinál, hanem másoknál is megtette a hatását, így az alvilágban nem egy haszonlesőre ösztönzőleg hatott”.Ajánljuk még