ferencváros
Közel hetven perc emberelőny is kevés volt a pontszerzéshez a kispestieknek - Bp. Honvéd-Ferencváros 0-1
Hiába, hogy Botka kiállítása után a meccs nagy részét emberelőnyben játszhatta a Bp. Honvéd, mégsem volt képes kiegyenlíteni a Ferencváros addig megszerzett egygólos előnyét. Így a zöld-fehérek győzelemmel hangoltak a Leverkusen elleni EL-csoportmeccsre, míg Horváth Ferenc csapata két győzelem után ismét vereséget szenvedett.A Fradi végre helyet kapott a FIFA számítógépes játékában
A FIFA játéksorozat lassan három évtizede szórakoztatja a labdarúgás szerelmeseit számítógépen és konzolokon. Az eleinte mókás kis játéknak indult FIFA-sorozatban még soha nem szerepelt magyar klubcsapat, pedig a Fradinak már kijárt volna ez. Az egykori aranycsapat és annak játékosai már szerepeltek a híres focis játékban, sőt Dzsudzsák korábban a borítón is látható volt, mint a magyar kiadás egyik reklámarca. De komplett csapat szerepléséig egészen az idei esztendőig várni kellett.Fejezetek egy diktatúra mindennapjaiból
Baranyi Krisztina ügyes diktátor. A környezetéből kiszivárgott panaszok azt állítják, mindenkire ráerőszakolja a saját akaratát, és aki nem engedelmeskedik, azt megfenyegeti, megtöri – ahogy ő szokta mondani: becsicskítja. A hatalomgyakorlási módszerei teljesen nélkülözik a kompromisszumkészséget, beszámolókból és elszólásokból sejthető, hogy a saját támogatói is inkább félnek tőle, semmint meggyőződésből állnak mellette. Akkor miért ügyes? Mert jól palástolja mindezt, és Ferencvároson kívül, sőt sok esetben a környezetén kívül jó polgármesternek tartják a baloldali hívek. Időnként azonban elszámolja magát, és olyankor csak úgy szikrázik a ferencvárosi közélet.Leverkusen, Betis, Celtic – Erős csoportba került a Ferencváros az Európa-ligában
A mai Európa-liga-sorsolással komoly kihívásokra számíthat a Ferencváros labdarúgó csapata, ugyanis nagyon erős csoportba került. A Fradi a skót Celtickel, a német Bayer Leverkusennel és a spanyol Real Betisszel játszhat majd a „G” jelű csoportban. Az EL-sorsoláson láthattunk olyan négyest is, ahol jóval nagyobb esélye lett volna a továbbjutásra a Fradinak. Ugyanakkor a szurkolók örülhetnek, hiszen újfent legendás klubok látogatnak majd Magyarországra.Az Európa Liga főtábláján folytatja a Ferencváros – FTC–Young Boys 2–3
Az első félidőben fantasztikusan futballozott a Ferencváros csapata és előnnyel zárta a játékrészt, ami még életben tartotta a továbbjutási reményeket. A második etapban azonban jól kezdett a Young Boys, és az általában rendkívül hasznosan és szimpatikusan játszó Laidouni több szabálytalanságot is elkövetett, aminek piros lap lett vége. A tíz emberre fogyatkozó Ferencváros derekasan küzdött, de a találkozó végeredménye 3-2 lett a svájciak javára, így 6-4-es összesítéssel a Young Boys jutott tovább. A Fradi így az Európa-Liga főtábláján folytatja a nemzetközi menetelést, ahol még elérhet bravúrokat a csapat. A Bajnokok Ligájából idén ennyi jutott, de nincsen értelme keseregni, hiszen ezen a meccsen a Ferencváros bebizonyította: nem véletlenül állandó szereplője ezeknek a sorozatoknak.Bedák Pál: „Jó példát szeretnék mutatni a gyermekeimnek és a tanítványaimnak is!” (PS-exkluzív)
Lassan eltelik a nyár, megvoltak a nagy világversenyek, de vannak olyan sportolók, akiknek már más a cél, mint nyerni egy érmet. Ők az egykori bajnokok, mint például Bedák Pál, akit az ökölvívó szakmában mindenki, egyöntetűen Pimpának hív. A mindig jókedvű egykori válogatott bokszoló nem akármilyen példával jár elöl, ugyanis Pimpa nemcsak osztani szereti az észt az edzéseken, hanem a tanulást éppúgy műveli. Évek óta a Ferencváros vezetőedzőjeként dolgozik, és a nyár hatalmas örömmel kezdődött számára, hiszen szakedzőként lediplomázott a Testnevelési Egyetemen. Miért tartom ezt fontos dolognak?Nem sikerült élnie a sors adta lehetőségekkel a Fradinak – Young Boys–Ferencváros 3–2
Fordulatos – és be kell vallani, nagyon izgalmas – mérkőzést hozott a Young Boys–Ferencváros Bajnokok Ligája-mérkőzés, amit a svájci csapat kezdett jobban. Ennek ellenére a Fradi szerezte meg Boli révén a vezetést, amit nem tudtunk megtartani a meccs további szakaszában. Pedig a sors mellénk állt, hiszen büntetőt és emberelőnyt is kaptunk, azonban egyik lehetőséggel sem sikerült élnie a Fradinak, és a berni csapat 3–1-re elhúzott. Végül újfent a remek formában játszó Boli mentette meg a Fradi becsületét, és neki köszönhető még a reális esély is a továbbjutásra is. A párharc jövő kedden folytatódik, 3–2-es Young Boys-előnnyel.A ferencvárosiak sínylik meg Baranyi parkolási rendszerét
Újabb tízmillió forintos bírságot szabott ki a Közbeszerzési Döntőbizottság augusztus 9-én az önkormányzat parkolási cégére, mert az megsértette a közbeszerzési törvényt – derül ki a ferencvárosi Fidesz Magyar Hírlaphoz eljuttatott közleményéből.Szorul a hurok, már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálja Cseh Katalin zavaros cégügyeit
Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal az Origo azon cikke nyomán, miszerint a Pannónia Nyomda Kft., amelyet Cseh Katalin momentumos EP-képviselő vezetett 2013 és 2018 között, több közbeszerzést is nyert Ferencvárosban-számolt be az Origo. A lap szerint a közbeszerzésekben az a legérdekesebb, hogy a Pannónia annak érdekében, hogy az övé legyen a legjobb ajánlat, olyan cégekkel pályázott közösen, amelyek benne vannak abban a céghálóban, amelyet az elmúlt években építettek ki a Cseh család üzlettársai. Cseh Katalin cége és a céghálójának tagjai nyerhettek az utóbbi években csaknem 4,8 milliárd forint EU-s támogatást.Ajánljuk még

















