ferencváros
Ferencvárost nem érdekli a felesleges biciklisáv – Több üzlet kénytelen lehúzni a rolót a körúton
Tavaly nyáron a Blaha Lujza tér és a Mester utca közötti útszakaszon megtiltották a parkolást, és a parkolóhelyeket biciklisávvá alakították, így a környéken lakóknak nehezítették meg az életét. Nincsenek más helyzetben az üzletek sem, hiszen a vásárlók és az áruszállítók számára is ellehetetlenítették a bolt előtti megállást. Az intézkedés miatt egyre több üzlet kénytelen bezárni.Baranyi megint hazudott? – Szembesítette állításaival Ferencváros polgármesterét Kubatov
Ismét a Fradi költségvetésének megkurtításán munkálkodik Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere, aki az utóbbi lassan két évben folyamatosan dolgozott a nemzetközi hírű kerületi klub forrásainak elapasztásával. Persze mindezt úgy teszi, hogy igyekszik végig áldozati pózban tetszelegni a közösségi médiában. Kubatov Gábor, az egyesület elnöke ezért pontokba szedve, tételesen cáfolta Baranyi Krisztina Fradival szembeni vádaskodásait és csúsztatásait egy Facebook-posztban.A BLM-mozgalom szobrot kapott, a határon túli magyarok lakta testvérvárosok címereit azonban száműzte Baranyi Ferencvárosban
Minden jel arra mutat, hogy Baranyi Krisztinának nem számítanak a határon túli magyarok. A balliberális ferencvárosi polgármester ugyanis leszedette a testvérvárosi címereket a képviselő-testületnek is helyet adó ülésterem faláról. Ferencváros kizárólag határon túli magyarok által lakott településekkel áll testvérvárosi kapcsolatban – számolt be a Magyar Nemzet.Pesti Riporter: Baranyi Krisztina és a nagy ferencvárosi parkolási mutyi (videó!)
Baranyi Krisztina minden ígéretével szemben a kerület parkolása egyre átláthatatlanabb. A kerület kiadása ezen a téren 1 milliárd 64 millió forint, a bevétel pedig mindössze 473 millió. Jogosan kérdezhetjük, hogy hova lesz a pénz, kihez jut el és ki is lop valójában? A Pesti Riporter vendége Gyurákovics Andrea, a Fidesz ferencvárosi frakcióvezetője, akivel a legújabb ferencvárosi parkolóbotrányról beszélgettünk.Kővel dobálta meg a Fidesz irodáját egy férfi a IX. kerületben - elkeseredett volt, amiért nem segít rajta az önkormányzat
Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt személyi sérülés, amikor egy férfi kövekkel dobálta meg a ferencvárosi Fidesz-irodát ma reggel. Mint kiderült, a férfi azért húzta fel magát, mert nem volt jogosult álláskeresési járadékra. Az ügy már csak azért is érdekes, mert a IX. kerületben nem a kormánypárt van hatalmon, tehát a szociális ellátással kapcsolatban érdemben segíteni a baloldali vezetésű önkormányzatnak van hatásköre, nem pedig a Fidesznek. Ennek ellenére a balliberális polgármester, Baranyi Krisztina segítség helyett a kormányt okolta.Ha van már Ujgur Mártírok útja Ferencvárosban, miért nincs Szemkilövető utca? (Fotógaléria arról, amikor Gyurcsányék mély nyelvcsapásokkal gazsuláltak Kínában)
Ferencváros önkormányzata átnevezi azokat az utcákat, amelyek azt a területet határolják, ahol a kormány tervei szerint a Fudan Egyetem felépítését tervezik – írta meg a Telex. A Hídépítő utcát ezentúl Dalai Láma utcának, a Helyi Kikötő utat pedig Ujgur Mártírok útjának hívják. Kedden már fel is szerelték az új utcatáblákat. Azonban, amíg a kínaiakat kommunistázzák, egyvalamit elfelejtett a baloldali vezetés: kéne egy Szemkilövető utca is.Pesti Riporter: Baranyi Krisztináék LMBTQ-plakátokkal borzolják a kedélyeket Ferencvárosban (Videó!)
Sok érdekes témát boncolgattunk a keddi Pesti Riporterben: szóba került, hogy Ferencvárosban Baranyi Krisztináék LMBTQ-plakátokkal borzolják a kedélyeket, volt szó arról, hogy Óbudán Kiss László DK-s polgármester a zöld programjának értelmében betondzsungelt tervez, és vendégünk volt Ozsváth Kálmán is, aki arról beszélt, hogy megajándékozták Karácsony Gergelyt: a Fidelitas szótárt adott a főpolgármesternek. Természetesen a végén külpoloztunk is egy kicsit: Varga Ádám, a Pesti TV műsorvezetője a fehérorosz helyzetről mesélt kollégájának, a keddi műsor házigazdájának, Vincze Emíliának.Kubatov Gábort váratlanul érte Szerhij Rebrov lemondása, de nem adja fel, keresik már az edző utódját – Peter Stöger lehet a befutó?
Kubatov Gábor az Origónak adott interjút, a közeljövőben megjelenő, az utóbbi tíz évet felölelő elnökségéről szóló könyve kapcsán. A Fradi elnöke Szerhij Rebrov február 10-i felmondásával kapcsolatban elmondta, hogy már keresik az új edzőt a focicsapat élére. Az osztrák Kronen Zeitung szerdán tényként hozta a hírt, hogy az Austria Wientől érkező Peter Stöger lehet az új mester a Népligetben, beilleszkedését pedig Nyilasi Tibor segítheti.Ajánljuk még

















