ferencváros
Saját szövetségesei is elhatárolódnak Baranyi Krisztina antiszemita kijelentéseitől
Mint ismert, Ferencváros balliberális polgármestere egy önkormányzati telek eladása kapcsán kialakult vitában azt közölte: „Így van, tehát akkor most döntsük el. Nem adjuk el a telket, nincs belőle semennyi bevételünk. Viszont a rohadt, szemét zsidó befektető az nem építhet ezerkétszáz négyzetméteren többen. Ugye?” Baranyi Krisztina a hanganyag napvilágra kerülését követően nem sokkal egy egészen érdekes magyarázattal állt elő, miszerint nem ő zsidózta le a történetben szereplő vállalkozót, hanem éppen ő vonta kérdőre vitapartnereit esetleges antiszemitizmusuk miatt. A kijelentésével kapcsolatban a ferencvárosi Új Pólus frakció egy Facebookon posztolt közleményben határolódott el Baranyi Krisztinától – írta meg a Magyar Nemzet.Hatvan mérkőzés óta veretlen a Fradi a Groupama Arénában! FTC–ZTE 2:0
Nagy volt a tétje a szombat délutáni a Fradi–ZTE labdarúgó mérkőzésnek a hazai bajnokságban, hiszen 2017 áprilisa óta nem sikerült senkinek sem legyőznie a zöld-fehéreket az Üllői úton. Ennek rendje és módja szerint nagy kedvvel kezdte a találkozót a vendég csapat, mindenképpen bizonyítani szerettek volna. Azonban hiába okoztak komoly fejtörést az első félidőben, röpke két perc alatt a második etapban megváltozott a meccs képe és állása. A rövid idő alatti két gólra nem tudott reagálni a zalai csapat, így a 60. tétmeccsén sem tudták legyőzni hazai pályán a Ferencvárost.Véget ért a nemzetközi kupamenetelés, köszönjük Ferencváros! Dinamo Kijev – FTC 1:0
Hatalmas iramú, rengeteg küzdelmes pillanatot tartalmazó mérkőzésen próbálta kiharcolni a Bajnokok Ligája (BL) csoport harmadik helyét a Ferencváros a Dinamo Kijev otthonában. Rebrov csapata sokat tartotta a labdát, több remek helyzetet is kialakított azonban a gól végig elkerülte a nagy lendülettel játszó Fradit. Így negyedik helyen zárva, el kell búcsúzni a nemzetközi kupaszerepléstől és az Európa-Ligában a Dinamo folytathatja a mérkőzéseket tavasszal. Azt azonban már most meg kell jegyezni, hogy minden dicséret megilleti az népligeti gárdát: egy percig nem adták fel, és mindvégig nagy akaratról tettek tanúbizonyságot, valamint rengeteg élménnyel gazdagították az egész magyar sportot az ősz folyamán. Bár a Kijev elleni mérkőzések eredményei nem úgy sikerültek, ahogyan azt a találkozók képe mutatta, meg kell köszönnünk a Ferencvárosnak, amit letett az asztalra.Tovább menetel a Fradi a bajnokságban, a Diósgyőr legyőzésével hangolt a keddi BL-meccsre
Két, nagyon különböző őszt produkáló csapat találkozott egymással ma Diósgyőrben. A házigazdák a vártnál jóval gyengébb őszi teljesítménnyel rukkolt ki eddig, pedig a bajnokságnak nagy reményekkel indultak neki. A Ferencváros ezzel szemben parádés szezont fut, BL-szereplő lett és magabiztosan vezeti a honi pontvadászatot is. Meglepetés ma sem született: a Ferencváros simán nyert Diósgyőrben.Hrutka János ismeretlen arca: „Én már kizárólag olyan dolgokkal szeretnék foglalkozni, melyek lelkileg felemelnek” (PS-interjú)
Volt egyszer, hol nem volt a legendás 1995-ös Fradi. Nemcsak a magasságával, de bomba szabadrúgásgóljaival is kitűnt abból az együttesből Hrutka János, akit sokan csak Rudinak becéznek. A PS sportrovata exkluzív interjút készített a Bajnokok Ligája-sikert követően a Bundesliga bajnokcsapatához igazoló egykori védővel. Természetesen felidéztük a kezdeti lépéseket a gyógyszergyári Lombik csapatában, de szóba került a Fradi és a Kaiserslautern is. Ahogyan az is, hogy milyen változásokat élt meg, miért gondolja, hogy most már olyan dolgokkal akar foglalkozni, amik lelkileg felemelik. Kultúra, művészet, lelki megújulás – a visszavonult válogatott labdarúgó másik, ismeretlen arca.A Fradi is csatlakozott az üldözött keresztényeket segítő Hungary Helps Program küldetéséhez
Együttműködési megállapodást kötött a Miniszterelnökség Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkársága a Ferencvárosi Torna Clubbal (FTC).Jéghideg profizmus a fagyban: esélyt sem adott a Barcelona a Fradinak
Bár reménykedtünk a hatalmas bravúrban, a Messi nélkül felálló Barcelona ezúttal a szebbik idegenbeli arcát mutatta. A spanyol bajnokságban jobbára szenvedő sztárcsapat az első félidőben három gólt lőtt a Fradinak a Puskás Arénában, a magyar bajnoknak most esélye sem volt a pontszerzésre. Panaszkodni nincs okunk. Az Európa Liga még összejöhet az utolsó fordulóban, és mi más is lett volna a cél a Juventus, a Barca és a Kijev ellen?Messi nélkül érkezik Budapestre a Barcelona
A legfrissebb híradások szerint a holnapi Bajnokok Ligája csoportkör mérkőzésén több nagy nevet is nélkülöz az FC Barcelona: Lionel Messi mellett a kapus Ter Stegen és Coutinho is otthon marad Katalóniában. Az argentin futballsztárnak nem ez lesz az első pihenője, a Dinamo Kijev elleni mérkőzésre sem utazott el a csapattal, így egész tekintélyes lesz a hiányzók száma és ha a Fradi a Juventus elleni mérkőzését vesszük alapul, kifejezetten izgalmas lehet a holnap este mindkét fél számára.Baranyi Krisztina a rendkívüli jogrendet kihasználva megszorítócsomaggal sokkolja a ferencvárosiakat
Ferencváros balliberális polgármestere a rendkívüli jogrendet kihasználva adókat emel és megsarcolja a kerületében élőket. Baranyi Krisztina november 25-én egyszemélyben döntött arról, hogy megemeli az építmény- és a telekadót. A balliberális megszorítócsomag plusz terhet ró a gépjármű-tulajdonosokra is, a parkolási engedélyek díját pedig a hatszorosára emeli a népnyúzó városvezetés.Ajánljuk még

















